2009. február 22., vasárnap

Indulásra készen

Már csak órák kérdése, és indulunk haza. Azt hiszem, rekordidő alatt sikerült összepakolnom, pedig eléggé tartottam tőle. Először mindent az ágyra és a kanapéra raktam sok kis kupacba, hogy lássam, minek kell beférnie, aztán meglepően gyorsan elrendeztem mindent a bőröndben. Közben a repülőjegyemet is megtaláltam (háromszoros hurrá!), így nem kellett azon aggódnom, hol fogom újból kinyomtatni. Ennek köszönhetően a nap hátralévő része lustálkodással telik. Ücsörögtünk Orsival a teraszon, beszélgettünk, instant paradicsomos tésztát ebédeltünk (fél adag szósszal, mert biztos csípős lesz - és tényleg). Már lefotóztam az utolsó itteni naplementémet is, kezdek türelmetlen lenni.

Egyre sötétebb lesz, a játszótér zaja viszont nem halkul. Az elmúlt hetekben kaptam egy kis ízelítőt abból, milyen lehet lakóparkban élni. A szomszédokat nem ismertük meg, csak egy idősebb hölggyel és a férjével váltottam pár szót - mondjuk ők aranyosak voltak. Persze a többi lakásból kiszűrődő zajokat is hallottuk: mobiltelefont ezerszer, hajnali háromkor dörömbölést az ajtón... Kicsit kellemetlen, de az sokkal inkább zavart, mikor nekünk szóltak, hogy hangos a zene. :-)

Utolsó hét

A héten szinte minden szabad percünket vásárlással töltöttük, bár tegnapra befért még egy kis városnézés is. Nekem ez volt az első hétvégém Bangalore-ban, eddig mindig elutaztam valahová (jó messzire). Tulajdonképpen nincs is nagyon mit nézni itt. Láttunk pár épületet (tartományi parlament, bíróság, valami palota), bemenni nem lehetett, az egyik helyen jegy nélkül fényképezni sem. 700 rúpiát nem szántuk erre a látványosságra (v.ö.: Taj Mahal 750 helyi egység), szóval ezt a programot elég gyorsan letudtuk. A Lalbagh park volt az, amire tényleg érdemes volt időt szakítani. Ott sincs semmi kihagyhatatlan, (az üvegház épülete végülis szép, de teljesen üres), viszont elég nagy terület ahhoz, hogy kiszűrje a város zaját és bűzét. Nem szeretem a petúniát, de így 5 hét után kimondhatatlanul jóleső érzés volt beszippantani a virágillatot. Sok helyi is sétált ott, kifejezetten tavaszhangulatot csináltak a sok színes ruhának köszönhetően. Találtunk egy olyan fát is, amin egy majomcsalád élt, egészen közelről tudtuk őket fényképezni, nem zavartatták magukat.

A vásárlás az én szemszögemből nagyon eredményes volt: megvettem mindent, amit igazán akartam, és utólag sem érzem azt, hogy fölösleges költségekbe vertem volna magam. Megtudtunk viszont egy érdekes dolgot. Az nyilvánvaló volt, hogy amikor a riksás ajánl egy üzletet, ahol "jó áron lehet minőségi ajándékokat venni", akkor a saját zsebét akarja megtömni, de egy kisebb boltban konkrét számokat is elárultak nekünk: 25%-ot kap a teljes vásárlásunk után (szerintem már ez is elég jól jöhet neki) + 300 rúpiát(!) csak azért, mert beléptünk az ajtón. Andi ma ki is használta ezt az információt, és miután felvásárolta a fél M. G. Roadot, ingyen fuvaroztatta magát haza. Ügyes!

2009. február 15., vasárnap

Hampi

Hétvégén egy újabb világörökségi helyszínen jártunk. Hampi elsősorban a templom(rom)okról nevezetes, de a sziklamászók is szeretik a környéket. Utóbbinak köszönhető, hogy ott jártam, Levit és Charlie-t ugyanis ez vonzotta ide, én csak csatlakoztam hozzájuk, ahogy Endre is. Rengeteget utaztunk miatta (oda-vissza 1000km, ami a fekvőrendőrrel teletűzdelt utakon egy örökkévalóságig tart), de megérte, nagyon kellemes, hangulatos hely. Találtunk egy igazán jó idegenvezetőt, így már nagyjából tisztában vagyunk Visnu isten 10 reinkarnációjával is. Nem biztos, hogy a félig állat alakúakat föl tudnám sorolni, de a legutóbbiak: Rama, Krishna és Buddha, a tizedikre pedig még várni kell. Nem is lenne igazi vallás valamiféle megváltóvárás nélkül. :-)

A szállásunkat egy folyó választotta el a látnivalóktól, motorcsónakkal lehetett átkelni. Maga a szoba a felejthető kategóriába tartozott, viszont a madarakkal teli kert, a terasz a hintával, a csillagos ég, a kilátás a hegyekre és rizsföldekre meg az étterem a lámpáival ideális Valentin-napi környezetet teremtettek. "Csak" a megfelelő személy hiányzott az idillhez...

2009. február 10., kedd

Zene

Teljesen rákattantam a helyi slágerekre, Goán még CD-t is vettem, mert úgy éreztem, ez is része az élménynek. Sok táncra csábító dallamot hallottam már, pillanatnyilag a Mauja mauja viszi a prímet, ez az egész apartmanunknak nagyon bejön. Holnap megint lesz Bollywood party a Zero G-ben, remélem, más is kedvet érez majd hozzá - csapatban mégis nagyobb poén.

Minigolf

Ma ebédszünetben Levivel és Charlie-val lementem minigolfozni. A pálya ott van az irodaház tövében, és adtak két ütőt meg egy labdát, csak alá kellett írni, hogy nálunk van. Elég vicces program volt, egyrészt kerülgetnünk kellett az öntözőrendszert, bár ha lefröcskölte a ruhánkat, úgyis gyorsan megszáradt a melegben. Másrészt egyikünk sem egy Tiger Woods, ezt a gyep kicsit bánta, a fiúk viszont föltalálták magukat, és elkezdtek valami hokifélét játszani. Az egyik erkélyen lelkes közönség gyűlt össze (sok bordóinges, azt hiszem, az a takarítók színe), integettünk is egymásnak. :-)

2009. február 9., hétfő

Goa - 3.rész

Vasárnap megint óracsörgésre keltünk, nehogy lemaradjunk a reggeliről :-) (10:30-kor szigorúan elpakoltak minden ételt), fürödtünk egyet a tengerben, nagyon kellemes volt, majd kijelentkeztünk a szobából, és visszamentünk a partra. Strandolni már nem akartunk, Andi és Julcsi viszont kipróbálták a parasailinget (hajó után kötött ejtőernyő), mi pedig Eszterrel elkísértük őket a motorcsónakban. Próbáltam közben fotózni is, de igazából esélyem sem volt a vízen pattogva (fele királyságom a manuális fókuszért…). Ebéd után még körbejártunk néhány üzletet, vettem magamnak egy táskát (tudom, abból otthon is sok van, de ez szuvenír lesz, az más :-) ). Az eladó nagyon szerette volna megkapni a telefonszámomat, és nem akarta elhinni, hogy férjnél vagyok. Mondtam neki, hogy ez az ő baja. :-) Bulimeghívást és ajánlatot többet is kaptunk a hétvégén, legviccesebb az volt, mikor már az összes vízi sportra nemet mondtunk, talán azt is hazudtuk, hogy nincs pénzünk, és még jöttek utánunk, hogy „a fiúk ingyen vannak”. Egyébként mindenki kérdezgette, hogy melyik országból jöttünk, többnyire orosznak tippeltek minket. Onnan sok turista érkezhet, mert még a plakátokon és a szórólapokon is láttunk cirill betűs írást.

Goa - 2. rész

A napnyugtára nagyon készültünk, és szép is volt, de nem akkor, mikor a nap eltűnt a horizonton, mert az a pára miatt inkább „napelhalványulás” volt, mint naplemente.
Este koktéloztunk egyet, aztán hárman lányok elindultunk az egyik parti szórakozóhely felé, hogy táncoljunk egy jót, de pont, amikor odaértünk, elkezdtek valami hülye zenét játszani, és özönlöttek oda az indiai pasik (tényleg egyetlen nő sem volt köztük!) ugrálni. El is kanyarodtunk, hogy inkább máshová megyünk, és keresgélés közben rátaláltunk Leviékre, akik éppen azon dolgoztak, hogy megalapozzák a bulihangulatot. Nagyon megörültünk egymásnak, mi bíztunk benne, hogy együtt találunk valami jó kis szórakozóhelyet, ők pedig közönséget kaptak a poénjaikhoz. Tökélyre fejlesztették ugyanis a helyiek parodizálását. Minden együtt volt: az akcentus, a kifejezések, még a tipikus fejmozgás is.Egy darabig szakadtunk a nevetéstől, aztán kezdtünk türelmetlenek lenni, hogy mikor indulunk már el. A fiúkat nagyon nehéz volt rábírni, hogy megmozduljanak, pedig addigra már Andiék is odaértek, így öten vártunk rájuk.
Mint kiderült, január közepén új önkormányzat alakult, és már nem engedélyezik a hajnalig tartó szabadtéri party-kat (ami bunkóság), így kénytelenek voltunk egy diszkót választani. A Tito's Club lett a befutó, de elég körülményesen jutottunk be, a fiúk (Charlie-val az élen) hosszasan szervezték, hogy legyen egy nagyobb csapat, mert akkor kevesebbet kell fizetni fejenként.Mire sikerült zöldágra vergődnünk, kicsit le is ült a hangulat. Bent borzasztó tömeg volt, néha mozdulni is alig tudtunk. A zene sem tetszett annyira, mint a szerdai, nem is maradtunk sokáig.

Goa - 1. rész

Végre megtaláltam azt a helyet Indiában, ahová visszavágyom. Goa egy kis, tengerparti állam, és felülmúlta minden várakozásomat. (Mondjuk nem volt nehéz, túl sok jóra nem számítottam. :-) ) Kis, propelleres géppel utaztunk oda, és amint kiszálltunk a repülőből, megcsapott a meleg, párás levegő – rögtön éreztem, hogy jó helyre érkeztünk. Nem volt olyan tömeg, mint azokban a városokban, ahol eddig jártunk, és ennek köszönhetően a szmog sem kaparta a torkomat. Nagyon kellemes szállást kaptunk, még úszómedence is volt, szombaton délelőtt ott kezdtük a nyaralást. Többen meg is állapították, hogy ez „életük legjobb február hetedikéje”. Azt hiszem, ezt én is elmondhatom róla. A fürdés után elindultunk körülnézni a környéken. Már nagyon nagy szükségem volt arra, hogy valahol gyalog, férfi kísérők nélkül, céltalanul kószálhassak – mindezt úgy, hogy a biztonságérzetem megmarad. Mivel a turistákból élnek, tele volt üzletekkel a környék, és megint sikerült eljátszanom, hogy megnéztem több tucat sálat, és végül egyik sem tetszett annyira, hogy megvegyem. Azt hiszem, az árusok rémálma lettem. :-)
A kívánságlistám egy újabb sorát sikerült részben kipipálni, ugyanis volt szerencsénk egy elefánthoz. Nem ültünk föl rá, de az ormányát megsimogattuk, és közben majdnem kiverte a kezemből a fényképezőgépet, nem győztem utána törölgetni a sarat a kezemről.
Mikor eluntuk a shoppingolást, eldöntöttük, hogy megkeressük a tengerpartot. Fogalmunk sem volt, merre induljunk, de az egyik boltban megkérdeztük az eladót, aki nemcsak elmagyarázta az útvonalat, hanem meg is mutatta. Meglepő módon először nem is akart érte pénzt elfogadni (ilyet most először tapasztaltunk ebben az országban. :-) ). A strand kellemes csalódás volt, ugyanis korábban szemétről és tehénlepényről meséltek nekünk, de csak néhány palack és csikk volt a homokban. (Kuka egyébként sehol a környéken nincsen.) Mindenesetre úgy éreztük, mezítláb egyszerűbb sétálni, egyébként cipőben is bokáig süllyedtünk a forró homokba. A legnagyobb élmény az volt, ahogy a víz szélén bóklásztunk, a tenger időnként kimosott a lábunk alól egy kis homokot. Igazán hangulatos volt. Persze itt is lépten-nyomon megszólítottak minket, hogy vegyünk sálat/ékszert/órát, feküdjünk ki a napágyakra, menjünk be az étterembe, béreljünk jetskit, stb. Ez elég fárasztó tud lenni, Orsinál be is telt a pohár. Mikor két srác odalépett hozzánk, hogy készíthetnek-e közös fotót velünk, ő olyat grimaszolt, hogy a pasik teljesen megszeppentek tőle. Elkezdtek szabadkozni, hogy ők nem akarják erőltetni, csak akkor fotóznak, ha semmi kifogásunk nincs ellene. Orsi meg is ragadta az alkalmat, és odébbállt. :-)

2009. február 5., csütörtök

Agyhalál

A héten rengeteget szívtunk a tréningen, néhány műveletet már becsukott szemmel, fél kézzel is el tudnánk végezni a rendszerben, annyiszor kellett újrakezdeni. (Módosítani persze pont azt nem lehet benne, amit nagyon kéne...) A mai nap végére már mindannyian teljesen frusztráltak voltunk, a hangulat a teljes csüggedés és a már-röhögünk-mindenen között hullámzott. Utóbbira a fiúk még rá is játszottak, hogy legyen okunk a féktelen jókedvre. Ebédszünetben vettem egy pohár narancslevet, amihez szívószál is járt, és amikor mentünk fölfelé a liftben, Ádám és Robi azzal szórakoztak, hogy szürcsölő hangokat adtak ki. Az indiai, aki a 3. emeletig velünk utazott, valószínűleg szintén nagyon viccesnek találta, és én sem voltam olyan állapotban, hogy komoly arccal rendreutasítsam őket. :-) Mióta ilyen fárasztó lett a tréning, tényleg teljesen hülye kis dolgokon is röhögünk. Andival épp azt beszéltük séta közben, hogy milyen nehéz észrevenni a kutyákat (a szőrük pont olyan színű, mint az út pora, és csöndben, összegömbölyödve fekszenek), mikor Andi megszólalt: "Ott is van egy terepszínű kutya." Erre én: "Hol?" Tudom, hogy leírva ez nem olyan poén, de mi két percig nem kaptunk levegőt a nevetéstől.

2009. február 4., szerda

Zero G - Bollywood party

Bulizni voltunk ma este egy csapat sorstárssal (fiatal, itt dolgozó európaiakkal) egy toronyépület tizedik emeletén lévő klubban. Diszkósított indiai zene szólt, és ahogy táncoltunk rá, az dobogós helyezést ért volna a "Ki tud a legidétlenebbül mozogni?" versenyen. Egy-két helyi próbált minket tanítani, de az én mozgáskultúrámtól kissé idegenek voltak a mozdulatok. :-) Mindenesetre élveztem az estét, jól szórakoztam, nagyon kellett egy kis lazítás az elmúlt két szenvedős munkanap után.

2009. február 2., hétfő

Delhi és Agra

A hétvégén északra látogattunk, kb. annyit utaztunk, mintha Budapestről repülővel elmentünk volna Moszkvába, majd onnan busszal Szentpétervárra és vissza. Mindezt szombat hajnaltól vasárnap éjjelig, szóval érkezés után szabályosan zuhantunk az ágyba. De megérte. Jártunk Agrában a Taj Mahalnál, ami a helyi idegenvezető szerint nem is a világ 7 csodájának egyike, hanem az első. Vigyáznak is rá nagyon, szinte semmit nem szabad bevinni már a kertjébe sem (pl. mobiltelefonon és fényképezőgépen kívül más kütyüt tilos, de még újságot is), sőt megközelíteni is csak elektromos busszal lehet. Péntekenként az építők leszármazottai, akik máig a városban élnek, nekilátnak tisztítani és restaurálni az épületet. Leírni szerintem nem érdemes, milyen a látvány, de elég sok képet készítettem róla.

Delhiről korábban is hallottam már, hogy a szélsőségek városa, és tényleg elképesztő. Szombaton csak a putrikat, koldusokat és a zűrzavart láttam belőle (még éjjel is iszonyatos dugó, rengeteg teherautó volt az utakon), vasárnap viszont megtaláltuk a kulturált részeket is - igaz, ezeket mindenhol gépfegyveres katonák védték. A metrót is, ami egyébként csúcsszuper, talán éppen azért, mert hasonló a biztonsági ellenőrzés, mint a reptéren.

Sikerült több állatot is lencsevégre kapnom, meglepetésemre jobb állatos fotókat készítettem, mint eddig bárhol, beleértve a natúrparkos kirándulást is.