Képzelt szerelmek

Elmondhatom magamról, hogy láttam montreali filmet. Érdekes volt, de nem lesz nagy kedvencem.

Roberto végzettsége szerint bölcsész, és egyik nap megkérdezte, van-e kedvem megnézni egy filmet. Persze, mondtam, mutasson valami helyit, korábban úgyis mesélt arról, milyen jók a québeciek. Lehet-e művészfilm, kérdezte, mert nem szeretett volna untatni. Mondtam, hogy nyugodtan, ha nagyon unalmas, legfeljebb keresünk valami mást. Sikerült kiválasztania egyet, amihez rögtön feliratot is kellett letölteni, mert az első jelenetből (emberek beszélnek a párkapcsolataikról a kamerába, kontextus nulla) szinte egy mukkot sem értettem. Elég durva a québeci akcentus... Az egész mű egyébként olyan mértékben helyi volt, hogy többször is jártunk arrafelé, ahol forgatták. Az egyik jelenet például ebben a kávézóban játszódik (valahol a Mile Enden, ami Roberto kedvenc városrésze):

A rendező és egyben egyik főszereplő is homoszexuális, így egészen kézenfekvő volt, hogy a szerelmi háromszöget még egy csavarral bonyolítsa. (Montrealban nem szokatlan a melegek témája, saját utcájuk is van a városban, ahonnan nyáron kitiltják az autókat. Az önkormányzat rájött, hogy komoly vásárlóerőt jelentenek.) Ha jól tudom, díjakat is kapott, mindenesetre Xavier Dolan még csak 24 éves, de máris a legsikeresebbek közé tartozik a kanadai mozikban. Maga a film nem nyerte el a tetszésemet, eléggé értetlenül álltam a sztori előtt, és a biztonság kedvéért ma itthon újra megnéztem, hátha lemaradtam valamiről, és másodjára összeáll a kép, de még mindig nem tudom hová tenni Nicolas karakterét. Roberto szerint tipikusan québeci, mennyire nem beszélnek az érzéseikről. (Nekem nem tűnt fel, egy kapcsolat elején normálisnak tartom az óvatosságot. Persze lehet, hogy kolumbiai mércével mérve ez nagyon visszafogott...) Ami viszont remek benne, az a zene, és a képsorok is nagyon szépek. 

Újra itthon

Nagyon nehezemre esett hazajönni Kanadából, a montreali reptéren volt egy pillanat, amikor majdnem visszafordultam, a zürichi átszállásnál pedig végképp el voltam keseredve. Szilda meg is lepődött, mikor kiderült, hogy újra Magyarországon vagyok, mert meg volt róla győződve, hogy túl jól érzem majd magamat Észak-Amerikában ahhoz, hogy értelme legyen hazatérnem. Akkor jöttem rá, hogy rosszul tettem föl a kérdést. Nem arra kellett volna nyomós érvet találnom, hogy ott maradjak, hanem azt kellett volna átgondolni, mi köt a szülőföldemhez (nem sok dolog...). Most már mindegy, itthon vagyok, persze ha nagyon akarok, újra odarepülhetek, bár a bevándorlási tiszt kérdéseire már első alkalommal sem sikerült túl meggyőzően válaszolnom. Fiatal, egyedül utazó kelet-európai nőként kicsit izgulni kezdtem, hogy be sem engednek majd az országba - még jó, hogy tudtam a(z első) szállásadóm címét, és retúrjegyem volt!

Tele vagyok élményekkel, és még a naplómba sem tudtam mindent leírni, annyira sűrűn zajlottak az események. Közel négyszáz fotót töltöttem föl, nem tudom, lesz-e bárkinek is türelme végignézni őket, de már nem volt szívem többet kihagyni. Quebec City-ben nagyon belelendültem a fényképezésbe, mert az óvárosa valóságos ékszerdoboz, imádtam a rengeteg színt és virágot. Persze mindig az apró dolgok teszik igazán felejthetetlenné az utazást. A harangjáték az Oratoire St Joseph-nél, amit éppen akkor szólaltattak meg, amikor indulni készültünk Peterrel, és persze maradtunk még, hogy hallgathassuk; a Cirque du Soleil magyarul (= mindenki más számára érthetetlenül) beszélő Kapitánya; az Antonio (a perui származású quebec city-i szállásadóm) és Theresa (a német kanapészörfös, akivel osztoztam a szobán) közti angol-francia tolmácsolásom és a közös éneklés gitárkísérettel; a bezárt temető a Mont Royalon, amin átvágtunk Robertóval (a kolumbiai-német srác, az utolsó vendéglátóm), hogy rövidebb legyen a hazaút; az ösvényen átszaladó mosómedvék; a '70-es évekbeli merengue lemez; a varjúkárogásra hasonlító hangon kiabáló, fekete színű mókus; az utazás a bicikli csomagtartóján (ami tilos); a borozás a parkban Petite Italie-ban (ez is tilos); a migrációs antikapitalista workshop; a kenuzás a Lac Leonon; a nutellás-banános palacsinta reggelire, amit a stégen ülve fogyasztottunk el, ragyogó napsütésben; a csend és nyugalom a tóparti erdőben; a víz felszínén tükröződő felhők; a szangvinikus biológus Isabelle, aki a Biosphere körüli túránkat vezette, határtalan lelkesedéssel...

Tudom, hogy mindez azért vonzó, mert gyökeresen különbözik a hétköznapjaimtól, de imádtam, hogy az egész város olyan, mint egy nagy fesztivál (úgy is, hogy a legnagyobb rendezvényről lemaradtam, mert egy héttel az érkezésem előtt zajlott); hogy több nyelven beszélnek az emberek; és hogy annyira különböző kultúrákból érkeznek. Roberto családja egyszerűen lenyűgöző volt: ő inkább a kolumbiai apjukra hasonlított (az öccse viszont az anyjukra), és nem tudta megmondani, melyik az anyanyelve, mert a német anyjukkal angolul beszéltek, a spanyolajkú apjukkal és a testvérek egymást közt franciául, Roberto az utóbbi nyelven tanult, de teljesen lazán váltogat a négy között. Nekem is egy ilyen helyen kéne élnem! Már arra az első héten megfogalmazott (de akkor költőinek szánt) kérdésemre is választ kaptam, hogy ugyan kinek lenne szüksége Kanadában magyar tolmácsra: a roma bevándorlóknak! Egyelőre nem ástam bele magam a témába, de érdekes feladatnak tűnik, és éppen erre képesít a diplomám.

Van egy szabad kanaped?

Az elmult kb. egy honapban e korul a kerdes korul forgott a levelezesem nagy resze. Elmeletileg teljesen szabad ez a nyaram, hiszen juniusban befejeztem a mesterszakot (kituntetessel diplomaztam :) ), es nem kezdtem munkat keresni, hanem felveteliztem egy ujabb kepzesre, ami szeptemberben kezdodik. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy osztol nagyon jonak kell lennem 3 idegen nyelven. Mivel a francia maganorakbol elegem lett (jok voltak, csak kicsit tuladagoltam a szervezett tanulast), ugy dontottem, megfelelo nyelvi kornyezetben toltom az idomet. Vettem magamnak repulojegyet Montrealba, mondvan, hogy Quebec ketnyelvu, lesz alkalmam gyakorolni.

Eredetileg azt terveztem, hogy csomagban befizetek egy nyelvtanfolyamra es szallasra, de egy rutinos utazo ismeros ajanlotta, hogy probaljam ki a couchsurfinget. Jo otletnek tunt, hiszen amugy is szerettem volna helyiekkel beszelgetni (rakenyszerit a nyelvhasznalatra), igy regisztraltam is az oldalon. Eloszor kicsit szkeptikus voltam, mert azt gondoltam, uj emberkent, mindenfele referencia nelkul nem nagyon talalok olyan szallasadot, aki megbizik bennem. Mindenesetre raszantam az idot, hogy reszletesen kitoltsem a profilomat, toltottem fol magamrol kepeket, mert anelkul en sem fogadnek senkit, es folajanlottam az utazoknak egy szabad kanapet Lellen. Aztan belevagtam a keresesbe, es irtam egy szimpatikus montrealinak, hogy szivesen laknek nala par napig. Fogalmam sem volt, mekkora lavinat inditok el ezzel! A szallaskereses ugyanis publikus (ha ugy allitom be), es sorra erkeztek a meghivasok. Akihez nem mentem, azzal is igyekeztem talalkozni, hogy minel tobb embert megismerjek. Miota itt vagyok (jul. 23-an erkeztem), talalkoztam egy politikai aktivistaval, aki Quebec fuggetlenedeseert kuzd, egy dokumentumfilm-producerrel, aki felig egyiptomi, felig francia, es dolgozott mar Magyarorszagon is, egy fiatal irani konyvelovel, aki negy eve dontott ugy, hogy bevandorol Kanadaba, egy itt dolgozo francia informatikus sraccal, egy kinaival, aki operaciokutatast tanul, egy algeriai repulomernokkel, aki remelhetoleg hamarosan megkapja itt az allampolgarsagot (frankofonoknak konnyen megy) es egy felig kolumbiai, felig nemet bolcsesszel, aki epp munkat keres, es annak ellenere, hogy par evvel idosebb nalam, ugy el, mint egy egyetemista. Kezdem megerteni, mit is jelent a gyakorlatban az olvasztotegely kifejezes... :)

Az elso vendeglatom 71 eves nyugdijas no volt, aki Nemetorszagbol erkezett Montrealba 1968-ban. Kezdesnek idealis egy harom nyelven beszelo idegenvezetonel lakni a belvarosban. Mechthild tenyleg mindent tud a varosrol, es meg palacsintat is sutott nekem. (Juharsziruppal ettem, mert itt az a meno.) Egy het utan atkoltoztem Peter/Pierre lakasaba (o felig brit, es szabaduszo tanacsado, itthoni irodaval), ez kicsit messzebb van a kozponttol, viszont nagyon elokelo kornyek, kozel a Mont Royal parkhoz. Az en szempontombol szerencses, hogy a hazigazdamnak pillanatnyilag nincs sok munkaja, raer engem mindenfele fuvarozni a Maserati kupejaban (nem, ezt en sem hittem volna, hogy meregdraga sportkocsiban fogok utazgatni :) ).

Osszesen harom hetet toltok Kanadaban, most nagyjabol a felenel tartok, es nincs okom panaszra. Rengeteget setalok, Montreal fobb nevezetessegeit mar lattam, sot kicsit tavolabbra is eljutottam, a zugokhoz. (Ezekrol akkor irok majd reszletesebben, ha lesz lehetosegem kepeket feltolteni.) Jovo heten par napot Quebec Cityben fogok tolteni, ahol perui szarmazasu vendeglatom lesz. Nagyon izgalmas, mert angolul csak keveset beszel, franciaul kell majd kommunikalnunk. :)

A megertes neha nehezsegekbe utkozik. Az elso teljes napomon elmentem egy couchsurfing talalkozora, es kiserletet tettem arra, hogy franciaul beszelgessek, de hamar be kellett latnom, hogy a zajos sorfozde nem igazan alkalmas gyakorloterep. Foleg, ha olyasvalakivel probalok szot erteni, akinek az enyemtol gyokeresen eltero akcentusa van. (Ez masnak is gond idonkent, allitolag a Quebec-Bordeaux tavolsag nemcsak foldrajzi, hanem nyelvi szempontbol is eleg nagy.)

Mielott elutaztam volna, fogadtam Lellen egy torok kanapeszorfost, kezdetben ketmondatonkent kerdeztem vissza, hogy mit is akart mondani. Mentsegemre szolgaljon, hogy gyakran nyelvtanilag sem voltak helyesek a mondatai (pl. kijelentesnek szanta, de kerdo szorendet hasznalt, en meg csak pislogtam, hogy ezt miert kerdezi tolem...). Amugy helikopterpilota, nemreg Kabulban szolgalt, es nagyon elvezte, hogy vizet es zoldet lathat maga korul :) A Balaton Soundra erkezett, es elso nap rabeszelt, hogy tartsak vele. Ennek igy utolag nagyon orulok, mert magamtol biztosan nem mentem volna fesztivalozni, de vegul jol ereztem ott magam. Kanapeszorfrol leven szo, rogton kaptam is egy meghivast Torokorszagba. Meg az is lehet, hogy csak par napot toltok majd otthon, es mar repulok is tovabb kelet fele... :)