2013. március 29., péntek

Újra Ázsiában

Csak szerda este érkeztem meg Antalyába, de úgy érzem magam, mint aki már nagyon hosszú ideje nem járt otthon. Talán a hóhelyzetnek köszönhető, de a környezetemben többekre is sikerült átragasztanom azt az izgatott várakozást, amit már hetek óta éreztem. A kozmetikusom egyenesen úgy fogalmazott hétfő reggel: "Réka, hogy vártuk ezt az utazást, ..." Magamtól valószínűleg eszembe sem jutott volna Törökországban tölteni a tavaszi szünetet, de úgy alakult, hogy egy itt dolgozó ismerősöm meghívott látogatóba.

A szerdai napom utazással telt, mert a bécsi reptérről indult a gépem, és oda busszal mentem a Népligetből, ahová persze még be kellett jutnom Érdről. Tehát jó korán keltem azért, hogy késő estére ideérhessek. :) De megérte, itt éjjel sem kellett a kabát, amit otthon még állig cipzároztam. :)
Csütörtökön a régi és új ismerősökkel elköltött reggeli után táskavásárlással egybekötött városnézéssel kezdtem az ittlétet. (Tudom, meglepő dolgokat vagyok képes otthon felejteni...) Erre nagyjából rá is ment a délelőtt, délután pedig elbuszoztunk az X. Y. (híres török íjász, akinek nem tudom a nevét) emlékversenyre, illetve az azt megelőző hivatalos gyakorlásra, amit egy szálloda hátsó kertjében rendeztek. Még sosem voltam ilyenen, most viszont egészen közelről szemlélhettem az eseményeket, bár eléggé szabályellenesen. Elvileg a versenyzőkön kívül csak az "authorised support staff" tartózkodhatott volna a kordonon belül, de egy melegítőfölső és egy látcső segítségével sikerült megfelelően álcázni magam. Sajnos bejött az előrejelzés, hogy esős idő lesz, én is sokat törölgettem a vizet a szemüvegemről, de többen ernyővel jártak kiszedni a nyílvesszőket a céltáblákból, ami elég mulatságos látványt nyújtott. A program után visszajöttünk a lakásba, de már nem maradt sok időnk tollászkodni, ugyanis indultunk a helyi operába modern balettet nézni.  A szállásadónk vitt minket, hatan zsúfolódtunk az autóba, nagyon jó hangulatban. A két srácnak ez volt az első alkalom, hogy táncelőadást néztek, és szerintem elég jól jártak vele, mert Beethoven 9. szimfóniájára táncolt egy népes tánckar, több különböző karakterű szólótáncossal fűszerezve. Az előadás után mindenki nagyon lelkes volt, bár különböző okokból. Az Örömódáról én egyértelműen Európára, illetve az EU-ra asszociálok, csak aznap este tudtam meg, hogy Beethoven zenéjét használták a Die Hard 5 aláfestéseként is. (Szerencsére nem vagyunk egyformák - mondaná erre anyu...)
Péntekre minden itteni ismerősömnek dolga akadt, így kötetlen városnézéssel tölthettem a napot. (Képek ebben az albumban.) Ez hihetetlenül jól esett, nem is tudom, mikor voltam utoljára úgy egyedül, hogy csak céltalanul kóboroltam, és nem az egyetemi dolgaim vagy a válásom miatt rágódtam közben. (Írhattam volna a szakdogámat is, de nem azért utaztam ennyit, és különben is ragyogó idő volt, vétek lett volna nem kihasználni.) Annak ellenére, hogy a térbeli tájékozódás nem tartozik az erősségeim közé, sikerült odatalálnom a tengerpartra, majd haza. Szeretek olyan helyen lakni, ahonnan gyalog könnyen el lehet jutni a környék minden fontosabb pontjára. Itt percek alatt a bevásárlóutcán, majd az óvárosban találhatom magam, és a kikötő is sétatávra van. Gyönyörű színű a tenger, a kékeszöld legélénkebb árnyalataiban pompázik, és tiszta a víz, egészen mélyre le lehet látni. Ismerkedni akartam a hely hangulatával is, ezért szokásomtól eltérően szóba elegyedtem olyanokkal, akik el akartak nekem adni valamit, amire nem volt szükségem. Nem vásároltam semmit, mégis nagyon kedvesek voltak velem. Itt sokan lelkesednek a Magyarisztánból érkezettekért. Többen megemlítették az országaink közötti, döntetlennel végződő focimeccset, amit én persze nem láttam, de mosolyogva bólogattam, hogy igen, hallottam róla. A kikötőben tucatnyian próbáltak különböző hajóutakra rábeszélni, és  az egyik étteremnél konkrétan elállta az utamat egy pincér. Mire felocsúdtam a meglepetésből, már elém is rakta az ajándék almateát. (Finom ital, de önmagában nagyon édes, nem is értettem, miért hoznak mellé kockacukrot.) Nagyon tudott bókolni a srác, ami még úgy is hízelgő, hogy biztos vagyok benne: számtalanszor elmondta már ugyanezeket a szavakat. A telefonszámomat ennek ellenére nem adtam meg neki, de olyan kitartóan próbálkozott, hogy az övét elmentettem, és megígértem, hogy délután küldök neki sms-t. Persze nem írtam, inkább kerülni fogom a kikötőnek azt a részét... :)
Ami nagyon tetszik ezen a helyen, az az atmoszféra. Szkopje albán negyedében tapasztaltam hasonlót, és egyszer Indiában is, mikor utolsó héten egy mellékutcában végre megéreztem azt a fűszeres, keleti illatot, ami megtölti a levegőt, és egzotikus mesevilágba röpít. Másik fontos eleme a hangulatnak, hogy muzulmán ország lévén mindenhol lehet hallani a müezzin imára szólító énekét. Csütörtökön még a hajnali elsőt is sikerült elcsípnem. Napkelte előtt hangzott föl, és keveredett az ébredező madarak énekével.