2009. október 11., vasárnap

Városkép

Végre rászántam az időt, és föltöltöttem a szkopjei képeket. Szerdán nem kellett meetingre mennem, és egy hasonlóan szerencsés kollégával bejártuk a várost. Ez most nagyképűen hangzik, egy nap alatt "letudni" egy fővárost, de tényleg megfordultunk a legtöbb helyen, ami a turisták számára érdekes lehet. Szkopjét kettészeli egy kis folyó - aránylag keskeny, és meglehetősen sekély is. Az egyik parton lakik az albán kisebbség, itt megmaradt egy régi török negyed alacsony házakkal, mecsetekkel és fürdőkkel. A helyiek állítólag nem kifejezetten értékelik, pedig nagyon hangulatos és emberléptékű az egész. Ezen a parton áll a vár is, persze nem kell semmi hatalmasra gondolni. A dombtetőről érdekes kilátás nyílik az újabb városrészekre: a szocialista építészet remekei mindenütt. Elsőre megdöbbentő volt, lehet egyszerűen csúnyának is nevezni, mindenesetre jellegzetes. Sok helyen láttunk egyébként építkezést, valószínűleg sokat változik majd a város arculata. Egy csupaüveg plazát már kapott is, egyelőre nem tudtam eldönteni, hogy ezt pozitívumként vagy negatívumként értékeljem.

2009. október 6., kedd

Impressziók

Abszolút nem készültem erre az utazásra, úgy jöttem el, hogy csak az időjárás-előrejelzést néztem meg a neten. Nem akartam úgy járni, hogy betervezek mindenféle programot, aztán csalódott leszek, mert nem tudom őket megvalósítani. Inkább örültem, hogy aránylag korán végeztünk, és egyedül, térkép nélkül bóklásztam a városban. Szerencsére az iroda és a szállás is a központban van, jó ki sétálóutcás környék. Az ablakom alatt nagy a nyüzsgés, mert jó az idő, és tele vannak a kiülős helyek. Szól valami zene is. Az utca túloldalán áll Teréz anya jókora szobra és múzeuma, nagyon modern épület, állítólag tavaly még nem is volt itt. Egyik kollégám szerint bárkit megkérdezek a helyiek közül, biztosan kiderül róla, hogy Nagy Sándor volt az apja, és Teréz anya az anyja. Persze könnyű ezen poénkodni, ha mi nem is tudunk több híres embert kötni az országhoz...

Szabad időmben tehát spontán gyűjtögettem a benyomásokat, és eddig nagyon tetszik a város. A héten eszembe jutott, hogy pár évvel ezelőtt nagyon lelkesedtem Macedóniáért, mert egy diákszervezet rendezvényén kaptam róla prospektust gyönyörű képekkel és egy térképpel. Egy olyan ország, ami majdnem kör alakú, szépek a tájai, és napsugaras a zászlója - csak kellemes lehet, nem?



2009. október 4., vasárnap

Újabb város

Este Szkopjéba(!) utazom munkaügyben(!!). Tudom, erre minden ismerős fölkapja a fejét, hogy miről maradt le, hogyan lett Athén és Algír helyett Szkopje a célállomás. Jogos kérdés, pedig arról eddig nem is írtam, hogy nemrég bő egy hónapig Pesten dolgoztam. Nagyon élveztem, sokat tanultam közben, szerettem a légkört, de véget ért a projekt, és a bank egyelőre nem tervez újabbat, amihez kellenék. Más területen viszont hirtelen szükség lett a munkámra, és tényleg hálás vagyok a lehetőségért, mert a pörgés után visszajönni semmittenni annyira fájdalmas volt, hogy nem is bírtam sokáig: egyre később érkeztem az irodába, és egyre hamarabb léptem le. Tehát múlt pénteken lecsaptam a kínálkozó alkalomra, és hétfőn kiderült, hogy csatlakoznom kell a Macedóniába tartó csapathoz. Még nem tudom, lesz-e időm ebben a 3 napban várost nézni, vagy csak az irodákat fogom látni, de néhány "Skopje by night" fotót csak sikerül készítenem. :-)

A bestia


Már régen megígértem, hogy képet is töltök föl Cilláról, most törlesztem az adósságomat. Kedvenc cicánk már 2 hónapja lakik nálunk, és ennyi idő alatt a mancsa köré csavarta az egész családot. Ellenállhatatlanul bájos, és úgy tűnik, ezt tudja is magáról. Fölmászik, bekukucskál mindenhová (az autó alváza nagy kedvence), beleeszik Mirmi és Bikfic tányérjába is, sőt felugrik a székre, hogy onnan pofozhassa a kutya orrát vagy a farka végét. Tényleg pofátlan kis bestia, de mikor épp nem harapdálja vagy karmolja a kezünket, akkor olyan odaadóan tud dorombolni és törleszkedni, hogy az ember rögtön el is felejti a rosszalkodásait. Elég sok macskánk volt már, mind különböző jellem, de ekkora bizalmat korábban egyiküktől sem kaptam: Cilla boldogan tűri, hogy derékmagasságig felemeljem, miközben a tenyeremen áll, és meg sem próbál leugrani.
Posted by Picasa