2009. november 30., hétfő

Párizsi mozaik

Mikor 10 évvel ezelőtt Párizsban jártam, a bohém helyek ragadták meg a figyelmemet: a Défense és a Centre Pompidou a rengeteg élénk színnel, a Montmartre-i füstös kis palacsintázó, aminek a falán fekete-fehér képek lógtak, a Place du Tertre, ahol M Damier megrajzolta a portrémat...

2 hete lehetőségem nyílt pár napra visszatérni (Balázs egy kollégájával szakmai kiállításra ment ki, és csatlakoztam hozzájuk), és megint ilyesmi érzéseket kerestem. Arra úgysem volt esélyem, hogy minden „kötelező” programot belezsúfoljak ilyen rövid időbe, a legtöbb nevezetességet csak kívülről láttuk, de úgy gondolom, nem is azok voltak a lényegesek most. Képeket ennek ellenére készítettem róluk, az út során gyakorlatilag beleszerettem a halszem objektívbe – egyszerűen ideális, ha monumentális épületeket akar az ember közelről fotózni! És sikerült jónéhány kellemes emléket is begyűjtenem.

Első nap délelőtt egyedül jártam az utcákat, csak rá akartam hangolódni a városra, nem volt konkrét "célpontom". Először a szállásunk környékén kószáltam a csatorna partján, aztán elmetróztam a Bastille-ig, és ott néztem körül. Az aluljáróban egészen feltűnő jelenséggel találkoztam. 8 éve lakom Pesten, a kéregető hajléktalanok látványát már megszoktam, még akkor sem lepődöm meg, ha kutyájuk is van. De ahogy ez a pasi ott ült a lépcsőn, mellette egy kis ketrec, aminek a kihajtott tetején egy nyúl rágta a zöldségeket, azt nem lehetett nem észrevenni! Talán le kellett volna fotóznom ezt a furcsa párt, de embereket nem szoktam, mindig az jut eszembe, hogy én mennyire utálom, ha fényképeznek, és inkább nem zaklatok vele másokat. Ugyanezért nincs képem a könyvesbolti eladóról, aki kis pöttyös ruhában (emlékeztetőül: november volt, és szemerkélt az eső!) pakolta ki a képeslapos állványokat a boltja elé. Egyébként láttam a kirakatban Márai egyik kötetét, örültem neki. Arra gondoltam séta közben, hogy ez a városrész nem tipikusan párizsi vagy francia, de határozottan európai, és én szeretek európai lenni.

Sok embertől hallottam, hogy a franciák barátságtalanok, ezt nem tapasztaltam, valószínűleg csak előítélet. Párizsban egyébként nagyon sok más nemzetiségű ember él. A repülőtérről RER-rel (~HÉV) jöttünk be a városba, és rajtunk kívül nem sok fehér ember utazott rajta. A szállásunk környékén is inkább bevándorlók laktak, ez akkor vált különösen szembetűnővé, mikor Algéria csapata megnyert egy fontos focimeccset, és a környék utcáit ellepték az ünneplő szurkolók. Itthon esküvőkkor lehet hasonló autókaravánokkal találkozni, csak itt virágok és léggömbök helyett zászlók díszítették őket, és hangosan szólt bennük az afrikai zene. A VB-selejtezők miatt sok írrel is találkoztunk, vicces kalapokban pózoltak az Eiffel-torony előtt és a Champs Elysées-n.

Kétszer is vacsoráztunk egy apró szicíliai étteremben, ahol olasz volt mindkét pincér, és a fiatalabb nagyon közvetlen volt a vendégekkel. A fiúk kértek desszertet is, én már nem akartam többet enni aznap. A pincér persze azt hitte, csak az alakomra akarok vigyázni, és rögtön úgy érezte, meg kell kóstoltatnia velem valami édességet. Hozott is egy plusz kanalat Balázs csokihabjához, és amikor tiltakoztam, visszament, és kicserélte egy kisebbre.

A Musée d'Orsay kávézójában, ahol egyedül ettem, egy pincérnő volt jópofa. A következő párbeszéd zajlott le köztünk:
- Bonjour, Madame!
- Bonjour!
- Oh, plutot Mademoiselle... (Nem javítottam ki. ;) )
Egyébként ez a múzeum volt az egyetlen, ahová be is mentem. Készültem a Louvre-ba is, de pont aznap zárva volt, és tudtam, hogy a fiúkat nem lehet majd berángatni, így kimaradt. Majd legközelebb. Amúgy is az impresszionisták a kedvenceim. Szerencsére nem volt tömeg, viszont több csoporttal is találkoztam, és időnként belefüleltem a művészettörténészek magyarázataiba. Azt már Bécsben fölfedeztem, hogy az idegenvezetők mindig nagyon figyelnek az érthető beszédre, ez francia nyelvterületen különösen fontosnak tűnt - kedvencem az óvodás vagy kisiskolás csoportnak magyarázó néni lett. :)

Gimisként a Concorde téren belefutottunk egy tüntetésbe, így nagy bánatomra csak végigrohantunk a Champs Elysées-n, de most bepótoltam a bámészkodós sétát. Az útikönyvből kiderítettem, hogy az igazán neves divatházak üzletei nem is ezen a sugárúton vannak, hanem egy keresztutcájában (Avenue Montaigne), ahol viszont nincs is más, mint tömény luxus. A méregdrága ruhaboltok sorát néha megszakítja egy-egy nagyon előkelő szálloda, és az utcán végig presztízsautók parkolnak. A legtöbb helyen átnéztek rajtunk, mint láthatóan kispénzű turistákon (többnyire japán családokat láttunk szatyrokkal fölpakolva kilibbenni), egyedül a Diornál invitált szívélyesen az ajtónyitogató, hogy menjünk be, nézzünk körül, az nem kerül semmibe.

Párizsban az ingatlanárak is az egekbe szöktek, a mi pesti másfél szobásunkhoz hasonló méretű lakásokat 300-500 ezer euróért kínálták a közvetítőirodák hirdetéseiben. Gondolom, bérelni sem olcsó mulatság, pedig szívesen eltöltenék eltöltenék itt hosszabb időt is.

2009. november 22., vasárnap

Hortobágyi hétvége

Mostanában néha úgy tűnik, mintha a lakásunk fenntartása fölösleges luxus volna, hiszen alig vagyunk itthon. Nem megyünk feltétlenül messzire, gyakran csak Érdre ellenőrizni, hogy halad a felújítás (a csempénk már tökéletes), de időről időre késztetést érzünk, hogy kiránduljunk egyet. Az októberi hosszú hétvégén például a Tisza-tavi Madárfesztiválon jártunk. Szombat este a Hortobágyon figyeltük, ahogy a darvak sorra érkeztek vissza az éjszakázóhelyükre. Kis csapatokban jöttek, családonként. Jellegzetes kiáltást hallattak, mikor észrevették a rájuk váró embereket. A nádason túl gyülekeztek, és ahogy ment le a nap, betöltötte a pusztát a hangjuk. Több ezer madár hallatta ugyanazt a "krú-krú"-t - lenyűgöző élmény volt!



A másnap reggel már a Tisza-tónál, a gáton talált minket. Láttuk ébredni a tájat. Lassan világosodott, kezdett oszlani a köd, és a tavon éjszakázó madarak sorra elindultak élelmet keresni. Egészen különleges érzés volt csöndben és nyugalomban élvezni a tó látványát. Mikor húsvétkor, napközben jártunk itt, ugyanez a környék tele volt horgászokkal és piknikezőkkel. Többségük bömböltette a kedvenc zenéit a kocsiban. Mennyi minden múlik az időzítésen! :)