Városok - London

Londonban olyan régen jártam, hogy már a fényképeim is elkallódtak, de azóta is visszavágyom. A várossal kapcsolatban inkább érzéseket tudok felidézni, kevés konkrét helyet vagy eseményt. A szállásunk a közeli Hertfordban volt, onnan jártunk be vonattal szinte minden nap. Emlékszem, nyolcévesen milyen büszke voltam magamra, hogy kiigazodom a metrótérképen (ez anyunak nem igazán ment). Ezen kívül rajongtam a parkokért, eszegettem bagettet a patakparton, néha megkergettem a ludakat, és egyszer majdnem sikerült megérintenem egy barátságos mókust, csak az utolsó pillanatban megijedt.

A vendéglátóinknak köszönhetően eljutottunk az Open Air Theatre két Shakespeare-előadására. Játszott ott egy nagy orrú színésznő, aki a Szentivánéji álomban és az Ahogy tetszikben is emlékezeteset alakított. Mikor a szerepe szerint el kellett ájulnia, először körbefordult a sarkán, aztán úgy terült el, mintha az egész teste egyetlen deszka lenne. Eddig nem nagy kunszt, de ő utána föl is tudott kelni. :-)

Kisgyerekként a múzeumok egy részéhez még túl kevés türelmem volt, az egyik képtárban folyamatosan nyafogtam anyunak, hogy menjünk már. A Tate Gallery-ben viszont én is maradtam volna még, de már zárni akartak, és kitessékeltek minket. A British Museumban teljesen lázba hoztak az ókori egyiptomiak, a Natural History Museumban pedig a dinócsontvázak. A Bank of England kiállításáról egy kis kitűzővel gazdagabban jöttünk haza. Elméletileg egy kvízkérdés helyes válaszáért járt volna az ajándék, mi meg a kérdést sem értettük (csak akkoriban kezdtem angolt tanulni), de a teremőr bácsi megsúgta, mit írjunk a papírra. A helyiek egyébként nagyon barátságosak és segítőkészek voltak velünk, és egyszer sem sütötték el az ostoba hungry - Hungary poént.

Azt hiszem, heteket tudnék eltölteni Londonban azzal, hogy (újra)felfedezem a várost.

Szivárványom :-)

Egy kis offtopic. Kitöltöttem egy jópofa tesztet. Állítólag mindenki kicsit másképp látja a szivárványt. Az enyém ilyen lett:

Your rainbow is strongly shaded violet and green.

 

 

 

 

 

 

 

What is says about you: You are a creative person. You feel strong ties to nature and your mood changes with its cycles. You are patient and will keep trying to understand something until you've mastered it. Those around you admire your fresh outlook and vitality.

Find the colors of your rainbow at spacefem.com.

Városok - Bécs

Bécsért már az első ott töltött napomtól kezdve lelkesedtem, és azóta is szívesen gondolok vissza 2006 augusztusára. Itt is sokat áztam, szinte egész hónapban esett az eső, viszont imádtam, hogy autó nélkül (sőt gyalog is) könnyedén eljuthattam bárhová. Elég jó volt a levegő, szépek az utcák, és egyedül is teljes biztonságban éreztem magam. Ezeket utólag még jobban tudom értékelni (v.ö.: India).

Mivel a nyelviskolában csak félnapos kötött programjaink voltak, rengeteg időt tölthettem a városban turistaként. Részt is vettem szinte minden lehetséges idegenvezetésen, kértem audio guide-ot a múzeumokban, és időnként meglátogattam az esti vetítéseket a Rathaus (városháza) előtti téren. Ez volt egyébként a Hundertwasser-ház (jobbra lent) után a második kedvenc épületem, minden nap elmentem mellette. A harmadik pedig a Burgtheater, mert annak az ablakából végre sikerült elkészítenem azt a képet (balra), amit máshonnan hiába próbáltam, mindig belelógott valami.

Lelkesedtem még az "élő szobrokért", mert a többségük tényleg nagyon ügyes volt, és csodáltam, hogy bírják órákig tetőtől talpig festékben, néhányan teljesen mozdulatlanul. A Stephansdom körül különösen sok volt belőlük.

Természetesen az osztrák fővárosban is megtaláltam azokat a helyeket, ahol szívesen laknék. A listát Spittelberg vezeti, mert ez a néhány utca igazi kisvárosi hangulatot áraszt, ugyanakkor pár perc sétával elérhető a metró.

Holland városok

Amszterdamban örökre ott akartam maradni, pedig éppen zuhogott az eső. Ez persze a helyieket nem zavarta, lazán bicikliztek a csatornák partján, mi meg egy kávézóból néztük őket, és az járt a fejemben, milyen kár, hogy olyan horror drágák itt a lakások. (Láttam pár apróhirdetést, és leszűrtem, hogy ingatlant venni reménytelen...) Hollandia az egyik olyan ország, ahol szinte mindenért rajongok: a magas, keskeny házakért, a szélmalmokért, a tulipánokért, a hihetetlenül kövér birkákért az autópályák mentén, a tengerpartért, a hangulatos utcácskákért, a sajtokért, a régi templomokért és a modern épületekért, a szürke gémért a parlament előtt...

Városok - Budapest

Lélekben már felkészültem arra is, hogy esetleg egyáltalán nem megyek Athénba. Itthon is érezhetem jól magam, csak nem szabad arra koncentrálnom, hogy várok. Néhány hete minden nap olvasok az ágyban elalvás vagy felkelés előtt (helyett :-)).

Szerda este elmentem színházba. Magamtól nem jutott volna eszembe, hogy egy improvizációs társulat estjére vegyek jegyet, de szerencsére van egy unokatesóm, aki ezt megtette helyettem, és nem csak magára gondolt. (Köszi Gábor!) Jól szórakoztam, máskor is megyek majd ilyen programra.

Tegnap este Balázzsal körbesétáltuk a Margit-szigetet. Egészen kellemes idő volt, és onnan nézve gyönyörű a kivilágított Budapest. Készítettem is néhány éjszakai fotót.

Ugyan néhány éve már itt lakom, mégsem sikerült megszeretnem a fővárost. Van egy-két szép része, de összességében nem vonzó számomra. Annak idején nagyon vártam a költözést, de inkább az motivált, hogy elhagyhatom Érdet és a családomat. (Bocs, ez kicsit erős volt. Leszögezném: nem örökre szólt.)

Más európai városokkal jobb a viszonyom. Az az ötletem támadt, hogy amíg nem ismerek meg újabbat (várhatóan Athént), addig egy-egy rövid bejegyzés erejéig elkezdem feleleveníteni a korábbi utazásaimat. Holnap kezdem, és - ha kitart a lendület - naponta érkezik majd az újabb post.

Visszaszámlálás helyett

Mivel konkrét időpont nincsen az indulásra, egyelőre nem aggódom azon, mennyi mindent kellene még elintéznem az utazásig. Szépen, sorban pipálom ki a teendőket, ahogy időm és energiám engedi. Persze lehet, hogy hirtelen azt mondják majd, hogy pár nap múlva repülőre kell ülnöm, és akkor fejvesztett kapkodásba kezdek. :-)

Az Égei-tenger helyett szombaton a "magyar tenger" partján jártam. Gyönyörű smaragdzöld volt a víz a márciusi napsütésben, a szél viszont még a telet idézte. Alig tudtam a fejemen tartani a kalapomat, és nagyon hiányzott a kedvenc kesztyűm. Ennek ellenére élveztem a kirándulást. Találtunk egy telket, ami ideális lenne álmaink házához. Egyelőre nem eladó (legalábbis tábla nem volt kint), de úgy tűnt, nem használják semmire. Magas, száraz fű borítja, rozoga a kerítés, de aszfaltos út vezet oda, a Balatonra panorámás, és nagyon kellemes maga a falu is. Egyszer ilyen helyen fogunk építkezni...

(A fotó nem a legjobb szögből készült, viszont az összes közül ezen látszik a legkevésbé, hogy poros lett a fényképezőgép. :-) )

Készülődés

Ugyan tegnap kiderült, hogy még 3 hétig biztosan nem indulunk Athénba, én lélekben mégis készülök rá. Beszereztem két útikönyvet is, egyet az országról, egyet pedig a városról. Már azt is tudom, hol fogunk dolgozni, a szállás viszont még nyitott kérdés. Legszívesebben egy garzonlakásba költöznék be, valahol a városközpontban, közel a metróhoz. Persze még az sem biztos, hogy lakhatok egyedül, mert a cég szeretné költségtakarékosan megoldani az elhelyezésünket. Az én nézőpontomból ez durva beavatkozás a magánéletembe. Nem akarok összeköltözni valakivel, akit nem én választottam. Na mindegy, ezt még próbálom elintézni, addig is terveket szövegetek, mi mindent fogok megnézni és csinálni.

Nemrég ért véget a második nyelvleckénk, ahol egy félig görög kollégától tanulunk. Elég vicces, fonetikusan jegyzetelek, mert az ábécének csak egy részét ismerem matek- és fizikaóráról, a folyóírás nem menne velük. Emlékszem, az orosz után fogadkoztam, hogy többet nem kísérletezem olyan nyelvvel, ahol nem a latin betűket használják. Végülis több mint 10 évig tartottam is magam ehhez. :-)

Kiegészítés

Nem saját élmény, de Indiához tartozik: Levi képes beszámolója a +2 hétről, amit Charlie-val kint töltöttek. Azt gondolom, ők sokkal közelebb tudtak kerülni a helyi kultúrához, mint mi, akik csak munka után vagy hétvégén végigrohantunk a nevezetességeken.

Újra itthon - átmenetileg

Már 2 hete itthon vagyok, de azóta nem volt energiám megírni ezt a lezáró bejegyzést. Az első hetem azzal telt, hogy próbáltam kiheverni a kegyetlenül hosszú utazást. A Bangalore-Párizs járaton úgy éreztem, egy kriptában repülök, ugyanis az összes ablaknál lehúzták az árnyékolókat, és csak minimális világítást hagytak meg az utastérben (a mosdótól alig találtam vissza!), hogy mindenki nyugodtan alhasson. Na, ez volt az, ami nekem nem sikerült. Jobbra tőlem egy vadidegen pasi ült, aki időnként hangosan krákogott, abba az irányba tehát nem akartam dőlni, a másik oldalon viszont a folyosó volt, és bárki ment el mellettem, a szűk hely miatt egy kicsit mindig hozzámért. Az olvasáshoz fáradt voltam, különben sem szeretem a repülő kis lámpáit. Próbáltam tévét nézni, de igazán nem kötött le egyik műsor sem. A hangerőt sem sikerült úgy beállítanom, hogy a párbeszédek elnyomják a repülőgép zúgását, ugyanakkor a kiabálás/éneklés ne úgy hasson, mintha kést szúrnának a fülembe. Így továbbra sem tudom, mi a Charlie és a csokigyár mondanivalója. Végül kikötöttem a némított WALL-E mellett, ami egyébként aranyos film, ennek ellenére már alig vártam, hogy végre leszálljunk. Párizsban ugyanúgy rohanni kellett a csatlakozáshoz, mint 5 héttel korábban, de már teljesen rutinosak voltunk, és fennakadás nélkül hoztam át egy kétdecis narancslevet a biztonsági ellenőrzésen. Bomlasztom a rendszert. :-)

A kollégáimmal ellentétben én már kicsit meguntam a folyamatos meleget, ezért teljesen fellelkesültem, mikor Párizsban megéreztem az arcomon a havas esőt. Erre készültem már napok óta! Ki is verte az álmot a szememből, Budapestig olvastam a regényt, amit Bangalore-ban vettem (Manju Kapur: A married woman). Ferihegyen már igazi hó esett, és felülnézetből gyönyörű látványt nyújtott a táj. Mikor kiértünk az épületből, legszívesebben belefeküdtem volna ebbe a tiszta, vakítóan fehér takaróba, és csak vártam volna, hogy az arcomra hulljanak a pelyhek...

A parkolóban meglepetés is várt: míg Indiában voltam, Balázs lecserélte a kis autónkat egy számmal nagyobbra - és képes volt hetekig titokban tartani! Sőt, jelenetet is kitalált hozzá: egyszercsak lerakta a bőröndöt, körbenézett, "Pedig valahol itt hagytam a kocsit" - mondta, majd elővette a zsebéből a slusszkulcsot, megnyomta a nyitógombot, és egy a csodaszép, fekete Citroen C4 csipogott vissza. Nem találtam szavakat! Körülbelül annyit sikerült kinyögnöm: "Mi? Hogy? Mikor? És egyáltalán...?" Balázs pedig csak nevetett, és láthatóan nagyon büszke volt rá, hogy az új szerzeménnyel szállíthat engem haza.

Otthon este hatkor már kidőltem, és másnap nagyon későn értem be az irodába. Tulajdonképpen majdnem 2 hétig szenvedtem amiatt, hogy nagyon korán le kell feküdnöm, mert még az indiai időt érzékelem (azaz 4,5 órával későbbinek mindent). Ehhez jött még a feladat, amit kaptunk a senior kollégáktól, nehogy unatkozzunk, amíg nem kerülünk projektre. Aki próbálta már szövegkörnyezet nélküli kifejezések tömkelegét magyarosan lefordítani, az tudja, mennyire nehéz. Közben borzasztóan frusztrált, hogy fogalmam sincs, hogyan tovább - a főnökünk ugyanis még javában tárgyalt arról, ki milyen projektre fog kerülni, mi meg csak vártuk a döntést. Esténként annyira fáradt voltam, hogy megszólalni sem volt kedvem. Múlt csütörtökön végre összeszedtem magam annyira, hogy elmenjek jógázni, ami helyrebillentette a lelkivilágomat, hétvégén Tihanyban sikerült föltöltődnöm.

Tegnap pedig végre megtudtam, hová utazom legközelebb: a demokrácia bölcsője vár rám és még 3 kollégámra. Néhány hét múlva indulunk, és fél évig fogunk ott dolgozni. Persze lélekben nem elsősorban a munkára készülünk, már elkezdtem útikönyvet keresni, és vannak jelentkezők látogatónak is. :-)

Tehát hamarosan a blog folytatása következik, más címmel.