2010. január 31., vasárnap

Augusztus Oklahomában

Tegnap életemben először eljöttem egy színházi előadásról a szünetben. Még karácsonyra kaptuk a 2 jegyet a Vígszínházba, korábban nem is hallottam a darabról, de örültem neki, hogy megyünk, mert mostanában nem nagyon voltunk kettesben kultúrprogramon. Igaz, a szakadó hó kicsit elbizonytalanított (amúgy gyönyörű volt, imádtam!), és egy félreértés miatt pont elkerültük egymást az unokatesómékkal (ők jöttek megnézni a lakást, nekünk épp indulnunk kellett Pestre, szerencsére anyu gondoskodott róluk), de időben megérkeztünk, és igyekeztünk ráhangolódni a műsorra. Függönyt nem használtak, így már a kezdés előtt nézegethettük a díszletet, ami nagyon tetszett, izgalmas volt találgatni, hogy mi lesz ebből. Egy fából ácsolt ház belsejét láthattuk, az emeleteket egy-egy galéria jelképezte, és néhány árulkodó tárgy ("Michael Jackson 25" poszter, házhoz szállított kínai kajás papírdoboz) alapján sikerült elhelyezni a történetet az időben. Az első jelenet is ígéretesen alakult: egy alkoholista férfi fölvett egy fiatal indián nőt bejárónőnek, elmagyarázta neki, hogy a felesége gyógyszerfüggő, de ezen nem kell változtatni, és időnként T. S. Eliot műveiből idézett. Eddig volt érdekes az előadás, utána csak csalódás következett. A történet elég röviden összefoglalható: a pasi eltűnik, a felesége pánikba esik, hazarendeli mindhárom lányát és a nővérét, mindenkit családostul. Rengeteg szereplő, a vér szerinti köteléken túl nincs közös pontjuk, csak marják egymást mindenért, és egyik sem elég érdekes karakter ahhoz, hogy fölkeltse az érdeklődésemet. Balázs már az első szünetben egy szappanopera sokadik részéhez hasonlította az élményt, én még adni akartam egy esélyt, mondván: csak a végén ítélkezem. Mégsem bírtam ki addig. Mikor kiderült, hogy a második felvonás nem az utolsó, a fejlemények viszont nem biztatnak semmi jóval (ha a tévében ment volna, már rég átkapcsoltunk volna egy másik csatornára), megbeszéltük, hogy ennél több időt nem pazarolunk rá, mert bármi lesz is a végkifejlet, nem tud annyit nyújtani, hogy megérje kivárni. Érdekes módon a hátunk mögött egy pasi épp azt ecsetelte valakinek, hogy ez mennyire jól megírt darab, "nagyívű", "sorra jelennek meg benne a feszültségpontok", és "annak ellenére, hogy modern téma, nincs elnagyolva". A színház honlapján a "fanyar humorú, sziporkázó párbeszédekkel teletűzdelt" jelzőket használják, ehhez képest mi egyetlen egyszer kacagtunk föl a két felvonás alatt. Egyébként csak néztünk értetlenül, hogy önmagában nincs semmi poén abban, amikor egy nagy családban mindenki idegesen cigizik, káromkodik, piszkálgatja a többieket, és közben a saját problémáival nem tud mit kezdeni.

(Miközben ezt írom, megy a Beugró a Comedy Centralon, kb. 10 perce nézzük, és nagyjából folyamatosan nevetünk, én néha visítva. Na, ez humoros.)

2010. január 26., kedd

Készültség: 90%!

Hétvégén megvettük és összeszereltük a könyvespolcokat*. Eredetileg bükk és középbarna színkombinációra gondoltunk. Az online tervezőben jól mutatott, de élőben nagyon nem, ezért bükk helyett nyír furnért választottam, ami tökéletesen illik a padlóhoz, a barna pedig egy kicsit vöröses árnyalatú, tehát behozza a nappaliba az ősz színvilágát. (Az évszakokról és színekről korábban itt írtam.)

Majdnem kész van már a konyhánk* is. A bútort tegnap beszerelték, szépen bele van illesztve a mosogató és az indukciós főzőlap (ilyet még sosem használtunk, de az iCook edényeink megfelelőek hozzá, és praktikus, takarékos, sőt jól is néz ki, szóval ezt választottuk), viszont bekötve még nincsen sem ez, sem a mosogatógép, sem a csap, sem a vízszűrő. Ez elvileg mind megtörténik a héten, és akkor tényleg tökéletes lesz a konyhánk, rendesen lehet majd használni a lakást, és nem kerülgetjük egymást a többi generációval. Nem könnyű ám szülőkkel és nagyszülőkkel együtt élni, ezt régen is gyakran tapasztaltam. Most persze ketten vagyunk és jóval önállóbbak, egyébként is kevesebb időt töltünk itthon, ami csökkenti a súrlódási lehetőségeket, de teljesen nem szünteti meg. (Mély sóhaj, és ellenállok a kísértésnek, hogy kipletykáljam itt a családomat. )

*Néhány képet is töltöttem föl, régebbieket is, mert már régóta adós voltam velük.

2010. január 9., szombat

Álomképek

Ahogy a hét elején beharangoztam, egy megvalósult álomról fogok mesélni. Bő egy hónappal ezelőtt írtam egy tízes listát a rövid távú (1 éven belüli) céljaimról. Nem ez volt az első ilyen alkalom, és mindig vannak a régóta érlelődő vágyaim mellett olyanok is, amik csak hirtelen eszembe jutnak, de akkor éppen nagyon fontosnak tűnnek. Újraolvasva ezeket általában eszembe jut, hogy mi befolyásolta az adott lista megszületését - egy friss filmélmény, egy akkoriban olvasott könyv, egy érdekes beszélgetés…

Ezúttal egy nemrégiben megtalált fotósblog indította el a lavinát. Mások esküvőjéről készült gyönyörű, abszolút profi fényképeket nézegettem, aztán leemeltem a polcról a saját albumunkat. Be kell vallanom: nem voltam elragadtatva. (Már akkor sem, amikor először kézbe vettem, de ez egy másik történet.) Rögtön úgy éreztem, tennem kell valamit. Konkrét elképzelésem persze nem volt arról, hogy mit is, mindenesetre gyorsan fölvettem a listába tizenegyediknek, hogy "profi fotósorozat készül kettőnkről". Alig telt el néhány nap, és Facebookon megláttam egy érdekes hirdetést: kreatív stúdiófotózás. Néhány kattintás, és kiderült, hogy ez az a hely, ahol egyszer Erika is járt a lányával, nagyon élvezték a fotózást, a képek pedig annyira jók lettek, hogy néhány most is fönt van a honlapon a galériában. Nekem ennyi elég is volt, vettem a neten egy ajándékutalványt, és december 30-án megjelentünk a stúdióban. Amikor a fotós bemutatkozott, már tudtam, hogy jól fogunk szórakozni – állítólag a narancssárga tornacipő csak praktikus célokat szolgált, nem az imidzs része volt, de szerintem illett hozzá :) –, és tényleg elfelejthetjük a sablonos képeket.

A fotózás már önmagában is élmény volt, bár én elég lámpalázas vagyok, ha meg akarnak örökíteni, ezért eltartott egy darabig, míg megszoktam, hogy villog a vaku. Szerencsére a képek többségén ennek nyoma sincs. :) Menet közben meghoztam a döntést, hogy ha már ott vagyunk, akkor megbízom Gáborban, és nyitott leszek mindenre, amit javasol, akkor is, ha abból sokkal intimebb hangulatú kép lesz, mint amilyenre eredetileg számítottam.

A legizgatottabb egyébként a fotózás és a vetítés közti egy hétben voltam, ugyanis Gábor nem mutatta meg azonnal a fotókat, előbb kiválogatta és alakítgatta őket. A türelmünkért cserébe viszont eszméletlenül jó fényképeket kaptunk. (Ez például, amit ide a blogra fölraktam, Balázs szerint olyan, mint egy CD-borító. Tehát ha valaha kiadok egy albumot, ez lesz rajta. :) ) Az is egészen különleges volt, hogy nem kicsiben, egy monitoron vagy 10x15-ös papíron láthattuk őket, hanem egy projektor segítségével egészen nagyban, nagyjából úgy, ahogy a falon mutatnak majd. Több képet is rendeltünk, olyat is, amiről még nem tudjuk, hová fogjuk fölakasztani, de találunk nekik helyet, ha az egész lakást át is kell hozzá rendezni. :)

(Ha az elégedett vevő a legjobb reklám, akkor én most egyszerűen ideális vagyok, mert napok óta szinte másról sem tudok beszélni… :) Ha szeretnél hasonló élményt, ide kattints, ha a mi képeink érdekelnek, írj nekem!)

2010. január 4., hétfő

Boldog, új év

"- És milyen újra Érden?
- Imádom! Elönti a fény a lakást, nyugalom van, megmarad a kertben a hó, a cicánk benyávog a teraszról..."

Ez az első munkanapom idén, már Érdről jöttünk reggel. Felemás érzés volt. Ébredés után az ágyból néztem a napfelkelte színeit (onnan pont kelet felé látunk ki a teraszajtón), és arra gondoltam: ez a boldogság. A fürdőszobában nem is kellett villanyt kapcsolni, olyan jó világos volt. Legszívesebben otthon maradtam volna, hogy élvezzem az új lakásunkat, aztán mégis elkezdtem kapkodva készülődni, rohangáltam a lakásban, mint a mérgezett egér, mert fogalmam sem volt, hogy melyik dobozban vagy szekrényben kell keresnem a ruhákat, amiket föl akartam venni. Nincs mese, rendet kell raknom. Összelegóztuk a szekrényeket, van hová pakolni, csak még nem szántam rá az időt.

Nagyon kellemesen teltek az ünnepek, nem is emlékszem, mikor volt utoljára ennyire jó a karácsony, pedig nem sokat változott a program az elmúlt évekhez képest. Szilveszterkor egészen kicsi társaságban ünnepeltünk Juditéknál, rajtunk kívül még egy házaspárt hívtak meg, de jól szórakoztunk, hajnali 5-ig tartott a Monopoly. Megint megfogadtam, hogy idén gyakrabban fogunk társasozni. :) Egyébként szeretem az újévi fogadalmakat, már december elején listám volt arról, mik a céljaim a következő 12 hónapra. Az egyik már teljesült is! (Hogy hogyan, arról legkorábban csütörtök este tudok mesélni.)