2010. augusztus 29., vasárnap

Második otthon

Szinte ideköltöztünk a macedón fővárosba a projekt miatt, a cég már lakásokat is bérelt nekünk. Hárman lakunk egy-egy helyen, és mivel múlt héten Icával csak ketten voltunk lányok, a mi apartmanunk koedukált lett. Az út túloldalán lakó srácok nagyon irigylik Balázst emiatt (nem a férjemről van szó, csak véletlen a névegyezés), ő meg persze rá is játszik a "kivételezett" helyzetére. Nem mulasztotta el például megemlíteni, hogy az első reggelinél terített asztal várta - Ernő pedig hitetlenkedve kérdezte: "Nálatok volt reggeli???" Azóta tudom, hogy "azért jó lányokkal lakni, mert előre gondolkoznak". Szóval elég jól elvagyunk így hárman lakótársak, és szerencsére a lakáson sem látszik, hogy ez itt a Balkán:



Olyannyira sikerült berendezkednem, hogy egyik este még futni is voltam a közeli parkban. Persze nem vagyok elég fegyelmezett ahhoz, hogy egyedül nekiinduljak, de szerencsére Ernő nagyon eltökélt volt, hogy talál egy társat az edzéséhez, a bőröndömben pedig még a nyaralásról benne maradt némi sportosabb ruha.

Földi Édenkert

Vajon hány ember mondhatja el magáról, hogy még életében eljutott a Paradicsomba? Nagyon szerencsés vagyok, hogy egy lehetek közülük. Vasárnap éjjel érkeztünk éjjel Jersey szigetére, ahová egészen fiatal korom óta vágytam. Hétfőn csak bóklásztunk a turistaösvényeken, a fő vonzerőt képviselő állatkertben még nem is jártunk, de így is folyton emlékeztetnem kellett magamat, hogy ez nem lehet a Mennyország, mert még nem haltam meg. Délelőtt felmásztunk egy sziklára, ami apálykor száraz lábbal is megközelíthető, és onnan fotóztam a sirályokat és a vízen ringatózó csónakokat. Délután indultunk beljebb a szigeten, a dombok közé vezetett az út, és úgy éreztem magam, mint aki belesétált egy impresszionista festménybe: a keskeny ösvényt sűrű, alacsony bokrok és lila virágok kavalkádja szegélyezte, oldalra pedig csodaszép kilátás nyílt a türkizszínű tengerre. Körülöttünk lepkék repdestek és poszméhek zümmögtek, távolról lehetett hallani az óceán morajlását és a sirályok kiáltásait.
Néha szembejött néhány kiránduló, egytől egyig tökéletes brit kiejtéssel köszöntek ránk. (Addig nem is tudtam, hogy hiányzik ez a fajta angol, de egész nyaralás alatt füleltem, valahányszor a közelünkben a kedvenc idegen nyelvemen beszélgettek.) Bekanyarodtunk a fák közé, nagyokat szippantottam a friss, virágillatú levegőből, és azt kívántam, bárcsak megállna most az idő, és örökre ebben a nyugodt és boldog állapotban maradhatnék. Az öböl túloldalán a domboldal tarkállott a növényektől és a felhők festette árnyékoktól. Lassan szélesebb útra értünk, és rátaláltunk az első házra. Ugyanolyan mesebeli volt, mint a táj: egy igazi angol „cottage”. Kőből épült, a kertjében mezei virágok színesítették a gyepet, és szinte egyszerre mondtuk ki, hogy legszívesebben azonnal beköltöznénk.
Mivel a szigetet az óceán öleli körbe, látványos az apály és a dagály váltakozása. A sziklás tengerpartokon alacsony vízállásnál gyakorlatilag a tengerfenéken lehet sétálni, és előbukkannak a zátonyok is, rögtön érthetővé téve a rengeteg hajóroncsot, amiket még a térkép is jelöl a sziget körül. Vannak homokkal borított strandok is, puhának látszó, de valójában betonkemény talajjal, ami néhol hullámos mintával őrzi a dagály emlékét. Az itt nyaraló angolok számára remek fürdőhelynek bizonyult, mi viszont a Balatonhoz szoktunk, ezért inkább csak bokáig mártóztunk meg a hűs vízben.
Az egyik kis öbölnél szóba elegyedtünk egy helyi férfival, akitől megtudtuk, hogy a '80-as évek végén kezdtek el komolyan emelkedni az ingatlanárak, és azóta elérték a csillagos eget. Ők a feleségével együtt mélyen vallásosak, és sokáig imádkoztak a házért, amiben most élnek. Ma már ők sem engedhetnék meg maguknak, hogy megvegyék. Ennek ellenére nagyon biztatott bennünket, hogy ha tényleg erre vágyunk, vágjunk bele, keressünk állást Jersey-n, és pár év múlva lehet ott egy házunk. (Aminek a jelzáloghitelét még az unokáink is fizetni fogják - de ezt csak gondolatban tettem hozzá...)

Úton

Már nem emlékszem, miért döntöttünk úgy, hogy kocsival utazunk Jersey-re, de a repülés tényleg nem hiányzott volna, és a 2 nap autózás alatt remekül ráhangolódtam a nyaralásra. Odafelé menet megálltunk a roueni katedrálist megnézni, a szállásunk pedig Verdunben volt. Visszafelé Mont Saint Michelhez tettünk egy rövid kitérőt. Ezeket a képeket külön albumba tettem. Sok a sirályos fotó is, mert ez volt a legjobb téma, amíg vártunk a kompra. :)
Mivel Balázs vezetett, sokat olvastam a kocsiban, az odaúton egy német regényt és a Spiegel aktuális számát, amik után a francia recepcióssal elég nehezen tudtam megértetni magamat (kicsi szálloda volt, nem beszéltek más nyelvet). Az állatkertben beszereztem Durrell életrajzát (vaskos kötet, bő 600 oldal), így hazafelé nem volt kérdéses, hogy mi lesz az olvasnivalóm. Teljesen elvarázsol ez az ember, még a családja és az ismeretségi köre is elképesztő csodabogarakból állt. Az egyéb állatfajtákról nem is beszélve... :)

Bonn/Köln - a többi nap :)

Sétálgatásra remekül alkalmas a kölni Rajna-part, egészen romantikus helyszín - sajnos nem a megfelelő személlyel jártam ott. Egyszer majd visszamegyek Balázzsal, és kiülünk élőzenét hallgatni valamelyik étterem teraszára, vagy befizetünk egy sétahajózásra.
Egyetlen hét alatt remekül sikerült asszimilálódnom, vagy a Germanwings-es stewardess tudott valamit, mert mikor Ferihegyen leszálltam a gépről péntek este, tőlem úgy köszönt el, hogy "Schönen Aufenthalt!" Hát igen, az a 48 óra nem tekinthető hazatérésnek...
A második hetem rövidebb volt, mivel csak szerdáig maradtam, és ez alkalommal a cégnek sikerült Bonnban szállást foglalnia. A szobám ablaka a piactérre nézett, a fürdőszobámé pedig a Münsterre - nem is kívánhattam volna jobb helyszínt. Szívesen kóborolok régi, európai városok szívében, mert mindig tündéri kis házakat lehet látni, és lépten-nyomon remek cégérekre bukkan az ember. Ezúttal nem sok időm jutott a turistáskodásra, mert hétfőn és kedden estig tartottak a workshopok, szerdán pedig már jöttünk haza. Életem egyik legérdekesebb repülőútja volt, mivel egy kisgyerekes párral ültem egy sorban. Bevallom, meg is szeppentem kicsit, mikor megláttam őket, és komolyan aggódni kezdtem, mikor a kislány az első 5 percben már beletüsszentett a bébiételbe, beterítve az apját a péppel. Persze az én nadrágomat is elérte egy csepp, de igyekeztem jó képet vágni hozzá. Szerencsére az anyuka ügyesebb volt az etetéssel, és megúsztuk baleset nélkül az utat. Greta - akinek még a cumijára is rá volt írva a neve - nagyon érdeklődő csöppség volt, hatalmasra nyitott szemmel nézett, és időnként boldogan gőgicsélt rám. A szülei mondták, hogy nem szokott mindenkivel ilyen barátságos lenni, de úgy tűnt, én valamivel levettem a lábáról. A jó viszonyt megerősítendő még báboztam is neki a plüssállatával, amit leejtett. Teljes siker volt, és állati büszke vagyok magamra, mert leszálláskor egyik szülőnek sem sikerült elhallgattatnia a síró kislányt, én pedig kedvesen rámosolyogtam, és rögtön megnyugodott. Az apuka arckifejezése egyszerre volt döbbent és elismerő, mondta is, hogy "Sehr gut" :)
3 nappal később megint a Rajna partján találtam magam, egy egész napos autózás után, de ez már a következő bejegyzés témája lesz...

2010. augusztus 27., péntek

Életjel

Elég régen írtam utoljára, mert annyi minden történt, hogy a blogra nem maradt energiám. Hétvégén igyekszem bepótolni a lemaradást (offline már van egy-két piszkozatom is), szóval készüljetek egy Köln/Bonn-Jersey-Szkopje utazásra! :)

2010. augusztus 8., vasárnap

Bonn/Köln - Képek

Ahogy ígértem, föltöltöttem a képeket, írni róluk viszont csak később fogok. Tegnap épp elkezdtem rendezgetni a fotókat, mikor meghallottam, hogy a nagymama szól. Kiderült, hogy elesett az udvaron, szegényt mentő vitte a kórházba, combnyaktörés gyanújával. Azóta meg is műtötték, mi pedig itthon mosunk, teregetünk, pakolunk, mert este repülök vissza.

2010. augusztus 4., szerda

Bonn/Köln - 2. és 3. nap

A tegnapi városnézésből éjjel fél egykor értem vissza a szállodába. Ez egyébként a második kör volt aznap, ugyanis Laci nagyon szomjazott, és rávett minket, hogy a pályaudvarról rögtön kocsmát keresni induljunk. Hülye ötlet volt laptoppal és irodai öltözékben… 9-10 körül jöttünk vissza lepakolni és átöltözni, de már csak ketten vettük a fáradságot, hogy újra nekivágjunk a turistáskodásnak. A dóm egyébként nagyon szép kivilágítva is, a koncertről viszont épp lemaradtunk. Köln – régi, európai városhoz illően – kellemes, hangulatos főtérrel és környező (sétáló)utcákkal büszkélkedhet. Ugyanez Bonnról is elmondható, ahol ma néztem körbe. A többiek egy hosszabb ideje itt dolgozó kollégájukkal akartak találkozni, aki tulajdonképpen szimpatikus volt, csak azt éreztem időpocsékolásnak, hogy amíg még süt a nap, egy helyben ücsörögjünk több korsó sör társaságában, ráadásul ketten is dohányoztak a társaságból, és füstben fuldokolni végképp nem akartam, tehát inkább nekivágtam egyedül a városnak. Kicsit meglepődtek rajta, főleg mivel térkép nélkül indultam el, csak a megérzéseimre hallgatva. Rábukkantam néhány kisebb érdekességre, amiket valószínűleg elkerültem volna, ha együtt maradunk, pedig számomra ezek adják az utazás varázsát. Sétáltam például a Budapest utcában, találtam egy baba- és mackójavítót, és a Hegedűs lány számára is tartogatok egy apró meglepetést. (Hétvégén töltök föl képeket, ígérem.) A Telekom expresszről már eddig is tudtam, hogy létezik, de ma utaztam is vele egy rövid szakaszon. Amúgy egy átlagos villamos lenne, csak teljes egészében T-reklám borítja, és az útvonalának egy része kifejezetten a magenta színű irodákat szolgálja ki. Elég sok van belőlük errefelé. :) Kölnben pedig szezonálisan a melegek koncentrációja nőtt meg, ugyanis ezen a héten rendezik a városban a VIII. Meleg Játékokat (Gay Games). A hotel előtt is nagy plakát hirdeti az eseményt, a fiúk teljesen ki is akadtak rajta, amit csak tetézett, hogy első este négyesben, piros szívecskés gumicukros zacskóval a kezükben sikerült betévedniük egy melegbárba. Zoli azóta sem heverte ki, hogy "úgy néztek rá, ahogy ő szokott a nőkre". Mondtam neki, hogy most legalább rájöhetett, milyen kínos tud ez lenni... Szerintem egyébként túlreagálják a helyzetet, nem kéne cikibbnek érezni, mint ha egy számukra nem vonzó nő közeledne hozzájuk. Persze szokatlan, hogy azonos neműeket látunk kézenfogva sétálgatni. Én is meglepődtem, mikor néhány hónapja egy ismerős srácról megtudtam, hogy a fiúkat szereti - de ez nem befolyásolja azt, hogy kedvelem őt.

2010. augusztus 2., hétfő

Bonn/Köln - 1. nap

Megérkeztünk Bonnba - illetve Kölnbe. Korábban nem tudtam, hogy ez a két város gyakorlatilag egybenőtt, a repterük is közös. Ma még csak egy rövid időre láttam a dómot, egyébként semmi más nevezetességhez nem volt szerencsém. Borzasztóan fárasztó volt ez a nap, reggel hétkor már Ferihegyen vártam a repülőt, mert állítólag tömeg szokott lenni, és mindannyian nagyon igyekeztünk időben kiérni. Ehhez képest 5 perc alatt jutottam el a pulttól a kapuig, csak egy hostess csajszi tartott föl, aki ingyen repjegyet ajánlott, ha hitelkártyát igényelek a Citibanktól. Mondtam, hogy köszi, de azt elvből nem.
Az út eseménytelenül telt, két német pasival ültem egy sorban, akik a baseballsapkájuk alapján nagy Forma-1 rajongók lehettek, és az egyikük karja tele volt tetoválással. Annak ellenére nagyon udvariasak és segítőkészek voltak velem, hogy többször megzavartam őket az alvásban. (Később érkeztem, mint ők, és persze az ablak melletti hely volt az enyém, aztán eszembe jutott, hogy a snack vouchert a táskámban felejtettem – amatőrre vall, tudom. A bekapcsolt mobiltelefonomra inkább nem is akartam gondolni…)
Az irodában némi csalódás ért, nem sikerült találkozni a megfelelő emberrel, és a frissített doksikhoz sem jutottam hozzá. Talán holnap. (Ezt a „tomorrow maybe”-t Indiában is sokat hallgattuk, már ott sem tetszett.) Ez persze nem mentesített az alól, hogy fél hatig ott üljünk, mert úgy illik, a többiek is addig maradnak, blabla… Legalább netünk volt, ez vigasztalt. A szállásunkon súlyos összegeket kéne fizetni érte – ennyit a neves szállodákról (Marriott). Egyébként nagyon érdekes, hogy egy ilyen drága hotel és a híres dóm között az amúgy teljesen kulturált pályaudvar környéke mégis vonzza a bizarr alakokat. Sült kolbászt vacsoráztunk egy olyan helyen, amilyet otthon inkább elkerülnék. A fiúk sörözni indultak utána, mi lányok inkább visszajöttünk a szobánkba. Jó lenne kialudni magamat, most még van rá esélyem.