Az elmúlt hónapokban már én untam a mondókámat, mikor arra a kérdésre kellett válaszolnom, hogy mi van a külföldi utammal. Ezért nem írtam a blogba sem, mert nem volt mit. Munkaügyben a helyzet változatlan, viszont családilag belevágtunk egy nagyobb projektbe. Mikor érettségi után Pestre jöttem, úgy éreztem, még látogatóba sem akarok Érdre menni (persze rendszeresen jártam ott), most pedig visszaköltözöm a szülői házba. Nem azonnal, mert előbb át kell alakítani, hogy megfeleljen a mi igényeinknek, de az első lépést már megtettük: szombaton odavittünk egy kiscicát.
Egy kedves ismerősünk nemrég örökbe fogadott egy anyamacskát 5 kölyökkel (le a kalappal előtte), és tőle hoztuk el az egyik picit. Cillának neveztem el egy régi kedvenc svéd gyerekvers nyomán (Ami a szívedet nyomja c. kötet). Úgy választottuk ki éppen ezt a kis jószágot, hogy ő volt a legvagányabb, ami t azért tartottunk fontosnak, mert egy idősebb kandúr és egy kutya mellé került most. Először kicsit bizalmatlan volt velünk, és eléggé kétségbeesett, mikor beleraktuk egy kartondobozba, és elindultunk vele az autó felé. Hogy oldjam a feszültséget, a hátsó ülésre ültem vele együtt, és kihajtottam a doboz tetejét. Cilla abba is hagyta a nyávogást, és szépen elaludt, míg én simogattam.
Hazaérve beköltöztettük az új lakót a széntárolóba (már 20 éve nincs ott szén, csak lomok, de a lomtár szó sok más helyet is jelölhetne :-) ), ahol elég hamar találkozott a régiekkel. A két macska összeérintette az orrát, körbeszagolgatták egymást, majd hirtelen nagyon hangost fújást lehetett hallani (az eseményt a lomok miatt nem láttam), és Cilla fölborzolt szőrrel kirohant. Azóta akárhányszor meglátja Mirmit, morog rá. Még nem mertem összeengedni őket, inkább közbeavatkoztam, ha túl közel kerültek egymáshoz.
Bikficcel sokkal jobban mentek a dolgok, bár lehet, hogy ő másképp élte meg. :-) Cilla szombat este fújt rá egy nagyot, vasárnap délelőtt viszont dorombolt neki, sőt oda is törleszkedett, amitől szegény kutya annyira megdöbbent, hogy moccanni sem mert, csak pislogott rám bánatosan. Azóta úgy kerüli a cicát, mint a vizet szokta: inkább felé sem néz.
Cilla tehát kezd szépen beilleszkedni, felfedezi a kertet, meglepően nagyokat ugrik, hagyja magát fölvenni és simogatni, ölben alszik... és amire a legbüszkébb vagyok: jön, ha hívom. Egy tündér! (Fényképeztük is őt, a héten rakok föl pár fotót.)
Egy kedves ismerősünk nemrég örökbe fogadott egy anyamacskát 5 kölyökkel (le a kalappal előtte), és tőle hoztuk el az egyik picit. Cillának neveztem el egy régi kedvenc svéd gyerekvers nyomán (Ami a szívedet nyomja c. kötet). Úgy választottuk ki éppen ezt a kis jószágot, hogy ő volt a legvagányabb, ami t azért tartottunk fontosnak, mert egy idősebb kandúr és egy kutya mellé került most. Először kicsit bizalmatlan volt velünk, és eléggé kétségbeesett, mikor beleraktuk egy kartondobozba, és elindultunk vele az autó felé. Hogy oldjam a feszültséget, a hátsó ülésre ültem vele együtt, és kihajtottam a doboz tetejét. Cilla abba is hagyta a nyávogást, és szépen elaludt, míg én simogattam.
Hazaérve beköltöztettük az új lakót a széntárolóba (már 20 éve nincs ott szén, csak lomok, de a lomtár szó sok más helyet is jelölhetne :-) ), ahol elég hamar találkozott a régiekkel. A két macska összeérintette az orrát, körbeszagolgatták egymást, majd hirtelen nagyon hangost fújást lehetett hallani (az eseményt a lomok miatt nem láttam), és Cilla fölborzolt szőrrel kirohant. Azóta akárhányszor meglátja Mirmit, morog rá. Még nem mertem összeengedni őket, inkább közbeavatkoztam, ha túl közel kerültek egymáshoz.
Bikficcel sokkal jobban mentek a dolgok, bár lehet, hogy ő másképp élte meg. :-) Cilla szombat este fújt rá egy nagyot, vasárnap délelőtt viszont dorombolt neki, sőt oda is törleszkedett, amitől szegény kutya annyira megdöbbent, hogy moccanni sem mert, csak pislogott rám bánatosan. Azóta úgy kerüli a cicát, mint a vizet szokta: inkább felé sem néz.
Cilla tehát kezd szépen beilleszkedni, felfedezi a kertet, meglepően nagyokat ugrik, hagyja magát fölvenni és simogatni, ölben alszik... és amire a legbüszkébb vagyok: jön, ha hívom. Egy tündér! (Fényképeztük is őt, a héten rakok föl pár fotót.)
