2010. július 31., szombat

Mozgalmas hét

A blogger élete nem könnyű: vagy a téma, vagy az idő hiánya nehezíti. :) A héten nálam az utóbbi bizonyult szűk keresztmetszetnek. Az első három napot Szkopjéban töltöttem, ahol ugyan nem jártam újabb helyeken (ugyanott szálltunk meg, dolgoztunk, és vacsoráztunk, mint tavaly), de a város egy év alatt is változott: már majdnem elkészültek a folyóparti épületek, amik a kőhídról nézve szinte teljesen eltakarják a várat...


...és szerda déltájban éppen egy újabb szoborcsoportot állítottak a helyére.

A macedónok nem várnak a köztéri dekorációkkal az építkezések befejezéséig, ami szerintem jó ötlet, mert különben évekig nélkülözniük kéne a virágok és műalkotások látványát a főtéren.

A csütörtök-péntek azzal telt, hogy megterveztük a további munkát. Ez határozottan javított a közérzetemen. Kedd este még komolyan fontolgattam, hogy nem vállalom ezt a projektet, mert egyetlen hatalmas káosznak tűnt az egész. (Volt is egy srác, aki csütörtök este visszakozott emiatt.) Most már optimista vagyok, látom ugyanis a következő lépést, és kialakult a fejemben egy kép is arról, hogyan fogom megoldani a rám bízott feladatot. Hétfőn Bonnba utazom, hogy megismerjem a csapatot, amelyik a központi tervezést végzi. (Az ő dokumentációjukat kell majd kibővítenem a lokalizációval.) Miután jól átrágtam magam az alapokon, fölteszek pár kíváncsi kérdést a macedónoknak e-mailben, majd elutazom nyaralni, hogy visszatérve frissen és kipihenten vethessem bele magam a szkopjei workshopokba. Nyilván nem lesz ennyire egyszerű a történet, mint ahogy leírtam, de legalább a minimálisan szükséges információhoz hozzájutottam, és ennek köszönhetően már nem csak lóg a levegőben a következő másfél-két hónapom.

2010. július 26., hétfő

Visszatérés

Szeretem az érzést, hogy ismerősek az utcák. Ugyan nem találtam vissza arra a helyre, ahol tavaly finom bureket ettünk (őszintén szólva nem is bíztam benne, hogy sikerülhet), de még így is föl lehetett vágni a többiek előtt azzal, hogy tudtam, merre kell menni az albán negyedbe. (Hatan indultunk el várost nézni és vacsorázni, rajtam kívül mindenki most először jár az országban. A tapasztaltabbak összeültek valamit megbeszélni - időnként nagyon megéri juniornak lenni. :) ) Úgy láttam, hogy mi ketten Icával sokkal nyitottabbak vagyunk erre az országra, talán India után másképp értékeli az ember a dolgokat. A fiúknak persze az volt az első fontos szempontjuk, hogy hol lehet olcsón megtömni a gyomrukat egy nagyobb adag hússal. Kolbászt ettek és oldalast - rossz volt nézni. Én teljesen elégedett voltam a nyárson sült csirkével és a sopszka salátával, bár nem értem, utóbbin mit keresett az olajbogyó, de szerencsére nem kellett megennem, akadt rá jelentkező.
Mára nem volt semmi kötelező programunk, holnap reggel megyünk a helyi Telekomhoz megmutatni magunkat, és remélhetőleg megtudjuk, mi lesz a dolgunk a továbbiakban. És hol - mert ezt sem tisztáztuk még, gyakorlatilag senki nem tud semmit. Nem bánnám, ha ez hamar eldőlne, mert ha huzamosabb ideig itt kint leszünk, akkor nyilván bérel a cég egy lakást, és nem kell úgy ingáznunk, mint régen a nagypapámnak Tatabányára (hétfőn oda, pénteken vissza). A külföldi munkának egyébként is az lenne a lényege (mármint az én szempontomból), hogy hétvégén elindulhatok fölfedezni az országot.

2010. július 24., szombat

A macedón projekt

Ugyan tavaly ősszel ezért jöttem át a CRM csapatba, de csak most nyílik alkalmam visszatérni Macedóniába. Jövő héten irány Szkopje, pár napot töltünk ott. Valószínűleg csak bemutatkozó látogatás lesz, de ez is valami. Ha látni akarok valamit a városból, akkor tulajdonképpen sokkal jobb, mint rögtön munkával kezdeni. Kíváncsi vagyok, mennyire pontosak az emlékeim... Erikának meséltem a városról csütörtökön, és tegnap Saci kezdte magyarázni, merre érdemes menni, ha az ember finomat szeretne enni, és nagyjából képben voltam.
Mivel a cég és a főnököm is eléggé szűkmarkúan bánik az információkkal (a héten többször morogtam amiatt, hogy a kommunikáció milyen gyenge pontja itt az összes vezetőnek főnöknek - biztos része a vállalati kultúrának, hogy csak fölöslegesen titkolózó embereket léptetnek elő...), egyelőre annyit tudok, hogy a partner menedzsment témakörrel fogok foglalkozni, és jövő héten hétfőtől szerdáig leszünk kint. Utána egyetlen fix programom van: Jersey augusztus 14-től. A többi majd menet közben kiderül. :)

2010. július 16., péntek

A susogó táj

A horoszkópom szerint tele leszek életkedvvel és vidámsággal a hétvégén. Aktív programokat javasolnak, pl. tollaslabdázást. Ami nagyon jó ötlet, az előrejelzés szerint úgyis lehűl a levegő, csak 32 fok lesz... Ja, és zápor-zivatar! :) Azt hiszem, maradok a strandolásnál és a pöttyös labdánál. Meg az olvasásnál. Utóbbira nagyon rákaptam, ugyanis pár napja vasúton járok Pestre, ma még késett is a vonat, és ilyen helyzetben egy könyvnél jobb időtöltést nem is kívánhatnék. A nyaralásra készülve természetesen Gerald Durrell műveit olvasom (újra). Tegnap fejeztem be A susogó tájat, amiben egy dél-amerikai állatgyűjtő körútját meséli el.

Nagyon élvezem, hogy egyforma lelkesedéssel és humorral tudja leírni a tájat, egy-egy állat viselkedését és az érdekes embereket, akikkel találkozik. Van egy remek bekezdés az erdőben talált gombafajtákról, egy kacagtató történet a Claudius nevű tapírról, a kedvencem mégis az az ember lett, aki egy kis argentin faluban él, a helyi fűrészmalomban dolgozik, és munka után madarakat tanulmányoz. Megfigyeli és jegyzeteli a szokásaikat, és gyönyörű rajzokat készít róluk, mivel fényképezőgépre nincs pénze. (Festékre is alig.) Mindezt úgy, hogy a falu bolondjának tartják miatta. Határtalan lelkesedéssel és tisztelettel fogadja Durrellt - az egyetlen látogatót, aki értékeli az erőfeszítéseit. Nem bírom megállni, muszáj idéznem pár sort:
"Különös élmény volt: mintha csak egy olyan embert hallgattam volna, aki hosszú évekig néma volt, s egyszerre visszanyerte a hangját. Régóta a maga kis külön világában élt, hiszen sem a felesége, sem a gyerekei, sem a légypiszkos kis faluja nem értették meg őt és szokatlan érdeklődési körét. Olyan voltam a számára, mint egy valóra vált fohász, valaki, aki hirtelen előtűnt a semmiből, valaki, aki megértette, mire gondol ő, amikor azt mondja, hogy egy madár szép, vagy egy állat érdekes, valaki, aki ugyanazt a nyelvet beszéli, amely oly sokáig volt őbeléje zárva."

2010. július 14., szerda

Istennő vaddisznóbőrben

Újabb autót teszteltünk, ezúttal komolyabb szándékkal. Fölmerült ugyanis, hogy Balázsék cégének kéne még egy kocsi. Több jelölt is volt, de a férjemben győzött a gyerek (persze a Citroen-kereskedő támogatásával), és leginkább egy DS3 felé hajlik. Épp van egy a szalonban, amit kedvezményesen és gyorsan megkaphatnánk. Balázs hétfőn már vezette is, és tegnap reggel elmentünk együtt kipróbálni. Mivel nyitás előtt 20 perccel odaértünk (a forgalom miatt nem lehet jól kiszámítani az időt, blabla), egy darabig csak kívülről nézegettük. Élőben egész más, mint képeken...


Illetve ez a konkrét példány nagyon meglepett. Balázs ugyan említette, hogy a kereskedő szerint „ez egy vaddisznó”, az én fejemben mégis a neve alapján elvárható „istennő” (déesse) imázsa volt. Az első „sokk” akkor ért, mikor közelebbről megnéztem, ugyanis feketére lakkozott felnijei vannak és dupla kipufogója. NAGYON agresszív látvány. (Balázs vagánynak mondja, de az eufemizmus.) Belül újabb meglepetés fogadott, ugyanis bőrülések vannak, a pedálok pedig ezüst színűek és pöttyösek - mintha ralira tervezték volna. (Állítólag Sébastien Loeb is hamarosan DS3-ra cseréli a C4-et.) A teljesítmény egyébként igazolta a külsőt. Már a motor hangjából tudni lehetett, hogy komoly erőt képvisel. Emelkedőn is ment, mint a golyó, és Balázs arca egész úton ragyogott, nem lehetett róla letörölni a mosolyt. (Ilyennek ritkán látom, mert elég visszafogott típus. :) ) Az én reakcióm távol állt a rajongástól, de igyekeztem más szempontokat is végiggondolni az autóvásárlással kapcsolatban:
1. Az idő 99%-ában Balázs fogja vezetni, tehát a legfontosabb, hogy ő elégedett legyen vele.
2. Jó érzés látni, hogy ilyen lelkes.
3. Mikor lehetne ilyen kocsink, ha nem most? Gyerek(ek)kel ez a modell már gyakorlatilag használhatatlan.
Részemről rámondtam az áment, most Balázson a sor, hogy eldöntse, tényleg egy játékszert akar-e magának, és ha igen, akkor ezt a cég másik tulajdonosával megbeszélje.

2010. július 6., kedd

Madárbarát kert

Ma nagyon korán indultunk, csak azért sikerült időben felkelnem, mert Balázs készített egy gyümölcsturmixot ébresztőnek. Ha a munkám miatt nem is, a reggeli látványért érdemes volt ebben az időpontban talpon lenni: a szomszéd villanypóznáján megfigyeltem két harkályt. Néhány napja már láttam, hogy a gyakran hallatszó kopácsolásuknak eredménye is van, ugyanis egy nagyobb lyukat fúrtak az oszlop oldalába. Most mindketten ott kapaszkodtak mellette, az egyik ugyan a közeledtünkre hamar elrepült, a párja viszont nem zavartatta magát. Először azt hittem, már a fiókákat eteti, mert valamit tartott a csőrében, és elég finom mozdulatokkal rendezkedett az odúban, de aztán hirtelen heves kopogtatásba kezdett, ami rögtön nyilvánvalóvá tette, hogy egyelőre csak építkezés zajlik odabent. Ez meglepett, mert kicsit későinek tűnik. A Wikipédiában nem találtam meg, mikor szoktak költeni, de annyit kiderítettem, hogy a tojásrakástól számítva kb. 5 hétre van szükségük, hogy a fiókák kirepüljenek, tehát még bőven belefér a nyárba. A szajkók is párban jártak hajnalban, ők a kiszáradt mandulafát választották, és a szokásuktól eltérően egészen csöndben voltak. Persze egymás mellett ülve minek kiabálni... :)

A madárbarát kert létrehozása nem is olyan egyszerű dolog, mint amilyennek hittem. Ugyan a mandulafa és az oszlop is nagyon kényelmesen látszik az ablakunkból, de egyik sem a mi udvarunkon áll. A terv az volt, hogy egy itatóval csalogatjuk közelebb a madarakat, de Cilla miatt már az is bonyodalmakat okozott, hová tehetnénk ki ilyet (a kis bestia már így is legalább két gerlét elkapott, semmiképpen nem akarunk könnyű prédákat adni neki). Végül Balázs a szaletli tetejére szerelt föl egy nagyobb cserépalátétet, ami elég széles ahhoz, hogy a madarak megfürödjenek benne, és elég sekély, nehogy belefulladjanak, viszont utóbbiból kifolyólag túl gyorsan elpárolog belőle a víz. Utántölteni nehézkes, mert még létrán állva is nyújtózkodni kell hozzá, ezért próbáltunk jobb megoldást találni, egyelőre kevés sikerrel. Kísérleteztünk a régi csirkeitatóval (olyasmi, mint a képen, csak alumíniumból), de nem volt túl esztétikus, és a fürdés lehetőségét is elvette, ráadásul az egyik viharban egyszerűen lerepült a tetőről.


A napokban az alátét is hasonló sorsra jutott, egyelőre gondolkozunk a szerencsésebb megoldáson. Sürgős lenne, mert a madaraknak megtetszett a helyszín, többször is meglátogatták - jó lenne, ha nem szoknának el innen.

2010. július 5., hétfő

Nyár

A CRM csapatból egyedüliként ülök itt az irodában, elfoglaltam Saci asztalát (mert mindig is irigyeltem érte :) ), fölhúztam a reluxákat, és kinyitottam az ablakot, hogy ne érezzem magam annyira "dobozba zártnak". Elvégre nyár van.
Hétvégén Lellén voltunk, jutott időm mindenfélére, egy csomó dolgon elgondolkoztam, sokat olvastam, de legfőképpen élveztem a nyarat. Péntek este megnéztük a Kék Szalag kevésbé sikeres versenyzőit, akik még csak Keszthely felé tartottak. A parton szóba elegyedtünk egy angol pasival, aki a német feleségével nyaralt éppen itt. Jellegzetes yorkshire-i tájszólással beszélt, nagyon érdekes volt. Rég nem hallottam igazi brit angolt.
Szombaton reggel voltunk futni, és nagyon jól bírtam ahhoz képest, hogy tavaly ősszel voltam utoljára. Balázs meg is lepődött rajta, és a focizásnak köszönhető izomláza miatt jól lemaradt mögöttem. :) Mondjuk azóta nekem is nehezemre esik lépcsőzni... Másik váratlan sikerélmény a rajzolásban ért. Gimi óta nem nagyon próbálkoztam vele, de most egy hirtelen ötlettől vezérelve fogtam egy sima füzetet és egy grafitceruzát, és egészen tűrhető képeket készítettem. Nyilván nem lesz belőlem sem grafikus, sem futóbajnok, de maga a tevékenység kellemes időtöltés.
Idén eddig kimaradt a strandolás a programjaink közül, de most bepótoltuk. Kora este mentünk le a tóhoz, akkor már nem égetett a nap, és nagyon kellemes volt a víz. Az jutott eszembe, hogy milyen jól jönne egy vízálló fényképezőgéptok, klassz fotókat készíthetnék például az aranyhídban úszó pöttyös labdáról vagy a fölöttünk néhány méterre elrepülő hattyúcsapatról. Egyik látványban sincs semmi rendkívüli, de számomra remekül megragadják az évszak hangulatát.

2010. július 1., csütörtök

Nyaralás

A főnököm szerint akármikor indul is a macedón projekt, egy hét szabadság augusztus közepén biztosan belefér, így rábólintottam, hogy Balázs megszervezze a nyaralásunkat. Tegnap lelkesen le is foglalta a szállást, megvette a kompjegyet, és annyira jó fej, még azt sem várja el, hogy én is vezessek a hosszú úton. :) Pedig komolyan gondoltam a felajánlást.
Egy régi álmom válik most valóra, már alig várom, hogy indulhassunk! Lehet tippelni, hová megyünk. (Nem nehéz kitalálni, ugye? :) )