2010. július 5., hétfő

Nyár

A CRM csapatból egyedüliként ülök itt az irodában, elfoglaltam Saci asztalát (mert mindig is irigyeltem érte :) ), fölhúztam a reluxákat, és kinyitottam az ablakot, hogy ne érezzem magam annyira "dobozba zártnak". Elvégre nyár van.
Hétvégén Lellén voltunk, jutott időm mindenfélére, egy csomó dolgon elgondolkoztam, sokat olvastam, de legfőképpen élveztem a nyarat. Péntek este megnéztük a Kék Szalag kevésbé sikeres versenyzőit, akik még csak Keszthely felé tartottak. A parton szóba elegyedtünk egy angol pasival, aki a német feleségével nyaralt éppen itt. Jellegzetes yorkshire-i tájszólással beszélt, nagyon érdekes volt. Rég nem hallottam igazi brit angolt.
Szombaton reggel voltunk futni, és nagyon jól bírtam ahhoz képest, hogy tavaly ősszel voltam utoljára. Balázs meg is lepődött rajta, és a focizásnak köszönhető izomláza miatt jól lemaradt mögöttem. :) Mondjuk azóta nekem is nehezemre esik lépcsőzni... Másik váratlan sikerélmény a rajzolásban ért. Gimi óta nem nagyon próbálkoztam vele, de most egy hirtelen ötlettől vezérelve fogtam egy sima füzetet és egy grafitceruzát, és egészen tűrhető képeket készítettem. Nyilván nem lesz belőlem sem grafikus, sem futóbajnok, de maga a tevékenység kellemes időtöltés.
Idén eddig kimaradt a strandolás a programjaink közül, de most bepótoltuk. Kora este mentünk le a tóhoz, akkor már nem égetett a nap, és nagyon kellemes volt a víz. Az jutott eszembe, hogy milyen jól jönne egy vízálló fényképezőgéptok, klassz fotókat készíthetnék például az aranyhídban úszó pöttyös labdáról vagy a fölöttünk néhány méterre elrepülő hattyúcsapatról. Egyik látványban sincs semmi rendkívüli, de számomra remekül megragadják az évszak hangulatát.

2 megjegyzés:

  1. Akkor ez egy jól sikerült hétvége volt! Mi csak szerettünk volna strandra menni, de mindkét délután zivatar volt. :-( Talán majd most szombaton vagy vasárnap!

    VálaszTörlés
  2. Mi is izgultunk egy kicsit, hogy elkap-e az eső, de szerencsésen megúsztuk. :)

    VálaszTörlés