A horoszkópom szerint tele leszek életkedvvel és vidámsággal a hétvégén. Aktív programokat javasolnak, pl. tollaslabdázást. Ami nagyon jó ötlet, az előrejelzés szerint úgyis lehűl a levegő, csak 32 fok lesz... Ja, és zápor-zivatar! :) Azt hiszem, maradok a strandolásnál és a pöttyös labdánál. Meg az olvasásnál. Utóbbira nagyon rákaptam, ugyanis pár napja vasúton járok Pestre, ma még késett is a vonat, és ilyen helyzetben egy könyvnél jobb időtöltést nem is kívánhatnék. A nyaralásra készülve természetesen Gerald Durrell műveit olvasom (újra). Tegnap fejeztem be A susogó tájat, amiben egy dél-amerikai állatgyűjtő körútját meséli el.
Nagyon élvezem, hogy egyforma lelkesedéssel és humorral tudja leírni a tájat, egy-egy állat viselkedését és az érdekes embereket, akikkel találkozik. Van egy remek bekezdés az erdőben talált gombafajtákról, egy kacagtató történet a Claudius nevű tapírról, a kedvencem mégis az az ember lett, aki egy kis argentin faluban él, a helyi fűrészmalomban dolgozik, és munka után madarakat tanulmányoz. Megfigyeli és jegyzeteli a szokásaikat, és gyönyörű rajzokat készít róluk, mivel fényképezőgépre nincs pénze. (Festékre is alig.) Mindezt úgy, hogy a falu bolondjának tartják miatta. Határtalan lelkesedéssel és tisztelettel fogadja Durrellt - az egyetlen látogatót, aki értékeli az erőfeszítéseit. Nem bírom megállni, muszáj idéznem pár sort:
"Különös élmény volt: mintha csak egy olyan embert hallgattam volna, aki hosszú évekig néma volt, s egyszerre visszanyerte a hangját. Régóta a maga kis külön világában élt, hiszen sem a felesége, sem a gyerekei, sem a légypiszkos kis faluja nem értették meg őt és szokatlan érdeklődési körét. Olyan voltam a számára, mint egy valóra vált fohász, valaki, aki hirtelen előtűnt a semmiből, valaki, aki megértette, mire gondol ő, amikor azt mondja, hogy egy madár szép, vagy egy állat érdekes, valaki, aki ugyanazt a nyelvet beszéli, amely oly sokáig volt őbeléje zárva."
Nagyon élvezem, hogy egyforma lelkesedéssel és humorral tudja leírni a tájat, egy-egy állat viselkedését és az érdekes embereket, akikkel találkozik. Van egy remek bekezdés az erdőben talált gombafajtákról, egy kacagtató történet a Claudius nevű tapírról, a kedvencem mégis az az ember lett, aki egy kis argentin faluban él, a helyi fűrészmalomban dolgozik, és munka után madarakat tanulmányoz. Megfigyeli és jegyzeteli a szokásaikat, és gyönyörű rajzokat készít róluk, mivel fényképezőgépre nincs pénze. (Festékre is alig.) Mindezt úgy, hogy a falu bolondjának tartják miatta. Határtalan lelkesedéssel és tisztelettel fogadja Durrellt - az egyetlen látogatót, aki értékeli az erőfeszítéseit. Nem bírom megállni, muszáj idéznem pár sort:
"Különös élmény volt: mintha csak egy olyan embert hallgattam volna, aki hosszú évekig néma volt, s egyszerre visszanyerte a hangját. Régóta a maga kis külön világában élt, hiszen sem a felesége, sem a gyerekei, sem a légypiszkos kis faluja nem értették meg őt és szokatlan érdeklődési körét. Olyan voltam a számára, mint egy valóra vált fohász, valaki, aki hirtelen előtűnt a semmiből, valaki, aki megértette, mire gondol ő, amikor azt mondja, hogy egy madár szép, vagy egy állat érdekes, valaki, aki ugyanazt a nyelvet beszéli, amely oly sokáig volt őbeléje zárva."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése