Hétköznapok

Eddig keveset írtam a hétköznapi dolgokról, mert mindig történt valami. A héten viszont nem volt külön programunk. Eléggé lefoglalt mindenkit a tréning, ugyanis most 3 csapatban dolgozunk a projektfeladaton. (Több ismerősöm kérdezte, pontosan mit is keresek én Indiában. Dióhéjban: itt fejlesztik a szoftvert, aminek a bevezetésében részt fogok venni, és most itt oktatnak 14 kollégámmal együtt.)
Itt a szálláson az volt a fő esemény, hogy kicserélték a vasalónkat (képen: előtte - utána), és kaptunk még 2 kulcsot, hogy mindenkinek legyen saját. Adtunk érte 20 rúpia borravalót, és a srác arca fölragyogott.

Töltöttem föl képeket a hétköznapokról, ezt az albumot valószínűleg rendszeresen frissítem majd, érdemes lesz időnként ránézni.

Pihenés

Úgy döntöttem, ma nem éjszakázom, inkább zuhany és alvás az esti program. Néha kell ez is, az Agra-Delhi kirándulás miatt hétvégén úgysem lesz időm kipihenni magamat. :-)

Shopping

Szombaton a helyi plázában jártunk, Spar és Chanel is van benne (nem vicc!), de a legnagyobb üzlet a Lifestyle (hasonlít az otthoni Skálára), ahol végre vettem magamnak ruhát. Lett egy drapp és egy zöld-sárga tunikám, de még ki kell őket mosnom, mielőtt fölvehetném. Képet majd akkor töltök föl, mikor rajtam lesznek. Próbáltam szandálokat is, de azzal csak a szívemet fájdítottam, és még az eladó is kinevetett, mikor rákérdeztem, van-e egy számmal kisebb. Inkább Kínába kellett volna utaznom... :-) A ruhák számozása egyébként meglehetősen kaotikus, ugyanis négyféle méretet próbáltam, és mind jó volt rám.

Mysore a selyemről híres, tényleg gyönyörű és nagyon finom anyagokat árulnak, viszont az áruk ennek megfelelően elég borsos. Mivel otthon előreláthatólag nem fogok szárit hordani, inkább nem is vásároltam.

Celebek :-))

Hihetetlenül népszerűek voltunk a hétvégén, néha már úgy éreztem, több kép készül rólam, mint amennyit én tudok csinálni. A fehér ember ugyanis majdnem olyan ritka itt, mint a fehér holló, és ebből kifolyólag sokkal érdekesebb, mint egy palota vagy néhány páva. :-) Az első vicces élményem az volt, amikor épp sorban álltunk a bejáratnál, és egyszer csak feltűnt, hogy felém irányul egy kamerás telefon. Két fiatal srác fotózott, és annyira zavarba jöttek, mikor rájuk néztem, hogy rögtön elnevettem magam. Azóta számtalan családi albumba bekerültünk, tízlépésenként szólított le valaki (férfiak, nők, fiatalok, idősek vegyesen), hogy csináljunk csoportképet. Néhányan félénken, mások hamar összeszedték a bátorságukat, és ha egynek igent mondtunk, másik három is lecsapott a lehetőségre. Egy-két kollégát ez már feszélyezett, én viszont nagyon jól szórakoztam. Felnőtt emberek hirtelen éretlen kamaszok módjára kezdtek viselkedni: messziről leskelődtek, majd pusmogtak és vihorásztak egymás közt, nem is mertek a szemünkbe nézni. Amikor pedig fölsorakoztunk egy-egy képhez, úgy felragyogott az arcuk, mintha Angelina Jolie osztogatott volna autogramot. 15 percre mindenki lehet híres. :-)

Időérzék

Na, ez az, amit elvesztettünk. Nem elsősorban azért, mert időeltolódás van, hanem az évszak is nagyon más. Olyan, mintha nem is január lenne, hanem június. Legtalálóbb a helyzetre Andi szombat déli (otthon reggel fél nyolc!) megjegyzése volt: "Senki nincs most Skype-on, az jutott eszembe, biztos elmentek kirándulni ebben a szép időben. :-)"

Fényképek

Kicsit lassú és körülményes ide képeket töltögetni, ezért inkább egy helyre fölraktam néhányat. Sajnos még nem ismerem eléggé az új fényképezőgépemet, és a céges laptopon nincs komolyabb képszerkesztő programom, ezért nem mind olyan, mint szerettem volna, de folyamatosan próbálkozom.

Néhány érdekesség:

A palotát vasárnap esténként egy órára kivilágítják, közel százezer égőt használnak hozzá.

A Karanji-tavon vízibiciklivel lehetett közlekedni, így kerülhettünk közelebb a madarakhoz. A lustábbak csónakot béreltek, mert ahhoz járt egy indiai is, aki evezett helyettük. (Holnap délután meg mennek az edzőterembe...)

Egyelőre nem készítettem túl sok képet, és eléggé rendszertelenül írok, de jelzem, hogy több kollégám szintén ír blogot, érdemes körülnézni náluk is: Orsi, Ádám, Levi, Dávid és Gábor.

Mysore (Maiszúr) és környéke

Feladtam, hogy időrendben meséljem el az élményeimet, mert eléggé el vagyunk foglalva, így inkább azt írom le, ami épp eszembe jut, végülis nincs túl nagy jelentősége annak, pontosan mi mikor történt.

Indiában január 26. ünnep, Egy "közeli" (itteni léptékkel 140km annak számít) városban töltöttük a hétvégét, és kezdem élvezni, hogy itt vagyok. Igazi turisták lettünk, béreltünk buszt, és volt saját idegenvezetőnk is. Az útitervet persze folyton alakítgattuk, 15 embert már nehéz egy irányba terelni, főleg ennyire különböző érdeklődési körrel.

A környék kötelező látnivalói: Tipu szultán palotája (téli/nyári), bikaszobor, néhány templom, a Karanji-tó (természetvédelmi terület madarakkal!) és a múzeum. Épületen belül tilos fényképezni, én be is tartottam ezt a szabályt, ezért csak kívül készült képeket tudok mutatni itt.

Európai étterem

Tegnap egy európai ételeket kínáló étteremben vacsiztunk, tisztaság volt és szolgálatkész, de nem tolakodó pincérek. Még a jégkockákkal felszolgált üdítőket is meg mertük inni, és nem lett tőle semmi bajunk. (Az első otthoni jó tanács a kerülendő csapvízre vonatkozott.) A helyiek körében is nagyon népszerű a hely, úgy járnak oda, mint mi a kínaiba, teltház volt. A legtöbb ételt úgy szolgálták fel, hogy még fröcskölt a forró olaj, a képen Levi örül nagyon, hogy lángok nincsenek, csak füst.

Pénz

Ugyan komolyabb vásárlásra még nem kerítettem sort, mindenegyes étkezésnél megdöbbenek, mennyire olcsó az étel itt. Andi ma reggel 5 rúpiáért vett egy uborkát és három paradicsomot, tegnap Eszterrel kb. 300 rúpiáért két tálcányi ételt kaptunk (halat, rizst, lencsét, garnélát és rotit - nem is fért belénk) a múltkori McChicken menüt 117 rúpiából megúsztam - nagy kólával és nagy krumplival.

Vannak dolgok, amik viszont ugyanannyiba kerülnek, mint otthon. Jártunk egy Apple boltban, az iPodtól az egérig semmi sem olcsó, a fiúk meg néztek robogót, azt sem érné meg hazavinni (szállítási költséggel pedig nem is számoltak). Sanjay szerint a Bangalore-i ingatlanok ára a pestiekhez hasonló. Ugyanakkor azt is mondta, hogy ha hetente 20 rúpia (kb. 80Ft) borravalót adunk a szobát takarító emberkének, akkor boldog lesz. Elképesztő!

A képen a legújabb 1 és 2 rúpiás érme látható. Amíg csak az egyest láttam, nem értettem, hogy mit keres ott az a kéz, de a kettessel együtt már nyilvánvaló, hogy az írástudatlansok miatt tervezték ilyenre.

Riksa és belváros

Kicsit lemaradtam a tudósítással, de az elmúlt napokban aludni is alig jutott időm. Most pótoltam, déltájban keltünk - arra, hogy a takarítók be akarnak jönni. Elküldtük őket, hogy ma hagyjanak békén. Holnap úgyis Mysore-ba utazunk, akkor majd szabadon garázdálkodhatnak.

Tehát a riksázás: tegnapelőtt este úgy döntöttünk, hogy bemegyünk a városközpontba, és taxi helyett a közlekedés indiaibb formáját választjuk. Ezek nem teljesen hagyományos járművek, ugyanis motorosak. Kilencen voltunk, és három riksába préselődtünk be, mindben egy fiú + két lány összeállításban. (A képen egy másik riksa van, érdemes megnézni a rendszámát. Nomen est omen? :-) ) Izgalmas utazás volt, én arra az oldalra kerültem, ahol nagyon kevés választott el az utcától (ajtó egyáltalán nincs ám!), szinte meg sem mertem mozdulni, nehogy kiessek egy kanyarnál. A mi sofőrünk jóban volt Andiékéval, és ketten együtt versenypályává változtatták az utakat. Megfigyeltük, hogy itt mindenki centikre húz el a másik mellett, legyen az bicikli vagy akár busz. Folyamatos a dudálás, látszólag egyáltalán nincsenek tekintettel egymásra, mégsem láttunk egyetlen koccanást sem. Ami viszont sokkoló volt (lassan elkoptatom ezt a szót a kulturális különbségek miatt...), az a kéregető gyerekek rohama. Megálltunk egy piros lámpánál, és jöttek oda mindenféle kacatot árulni, kis híján bemásztak a riksánkba, és az egyik még el is kezdte Levit karmolni. (Már tudjuk, miért kellett a tetanusz oltás.) Kiszállás után az utcán is ránk akaszkodott egy csapat kölyök, ők már annyira pofátlanok voltak, hogy nyúlkáltak a zsebek felé, Ádám meg is ütötte az egyiket. Túl azon, hogy nem akartuk bátorítani őket, már csak azért sem adtunk nekik pénzt, mert nem szánalmat ébresztettek bennünk, hanem haragot. Az egyiknek olyan agresszív módon mondtam nemet, hogy rögtön visszavonulót fújt - kicsit meg is lepődtem rajta.

A belvárosban csalódtam. Elég sok üzletet láttunk, néhányba be is néztünk, de közelről már nem voltak olyan szépek a holmik, és a ruhák anyaga sem győzött meg. Vágytam volna valami kellemes tapintású pamutra vagy selyemre, de még a legelegánsabb üzletben is csak néhány olyan tunikát találtam, ami legalább egy kicsit is tetszett. Azok viszont drágák voltak, több ezer rúpiába kerültek. (1 rúpia = 4,35 Ft) Így nem vettem semmit, talán ma délután sikerül.

Kultúrsokkok

Sosem voltam oda a tömegért, és valószínűleg rossz országba jöttem, mert úgy tűnik, itt nincs menekvés. Ma este fél hét körül arra értünk haza, hogy (nem túlzok!) fél tucat kis indiai rontja a levegőt az apartmanunkban. Hárman közülük akkor pattantak föl Andi kanapéjáról, ahol persze semmi keresnivalójuk nem lett volna. Szerintünk ott tévéztek egész nap. Mint kiderült, hivatalosan a zuhanyfüggönyt szerelték fel a fürdőszobákban. Na, ez hatuknak sem sikerült időben, már kis híján fölrobbantunk, mert úgy tűnt, sosem szabadulunk tőlük. Egyszerűen elképesztő, mennyire tolakodóan belemásznak az életünkbe. Határozottan invazív a személyzet. (Invazív faj a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal definíciója szerint: "Gyors, robbanásszerű terjeszkedéssel megjelenő faj." ) Reggel becsöngetett az egyik, hogy hozta az újságot, amit nem is kértünk, ő maga viszont határozottan útban volt a reggeli készülődésnél. Most pedig - biztos a fenyegető arckifejezésem miatt - háromszor is elmagyarázták, hogy miért lesz nekünk jó a zuhanyfüggöny. Nekünk az lett volna jó, ha békén hagynak, mert használni szerettük volna a fürdőszobát. Zuhanyfüggönnyel vagy anélkül, de határozottan egyedül. Mindenesetre megegyeztünk abban a lányokkal, hogy amíg nem létszükséglet, addig nem kérünk tőlük semmit, mert elegünk van abból, hogy a nyakunkra járnak.

Este mi, lányok bevállaltunk egy kisebb kalandozást a környéken. Nem sok látnivalót találtunk, a közeli irodaház aljában van 2 étterem és 3 érdektelen boltocska. A zöldségesnél vettünk egy kókuszdiót, de az igazi izgalom a forgalmas úton átkelés volt. Már tegnap figyelmeztettek minket, hogy az indiai sofőrök nincsenek tekintettel a gyalogosokra, hanem elütik őket. És ez tényleg nem vicc! Itt ugyan volt egy zebra, de kellett hozzá egy közlekedési rendőr is, aki leállította a forgalmat. A feladat nem egyszerű, ugyanis áramlanak az autók, buszok, biciklik, és persze riksák az úton. Nincsenek sávok, a járművek fél centire húznak el egymástól, és mindent dudálással jeleznek: kanyarodást, előzést... Szóval teljes a káosz. Odafelé menet még szerencsénk volt, visszafelé viszont csak az úttest közepéig jutottunk el segítséggel (így is majdnem nekem jött egy biciklis), onnantól magunkra voltunk utalva. Ijesztő látvány volt, ahogy ott álltunk a keskeny járdaszigeten, és végeláthatatlan sorokban hömpölygött a forgalom. Olyanok voltunk, mint a csigák az autópálya szélén, azzal a különbséggel, hogy mi kénytelenek voltunk előbb-utóbb elindulni. Végül összegyűlt a kritikus tömeg, és halált megvető bátorsággal leléptünk a kocsik elé. Szinte futva tettük meg azt a pár métert, és nagyon boldogok voltunk, hogy mindannyian épségben átértünk.

A cég és az étel

Igen, tényleg virágokból rakták ki a nevet. És igen, az R betűt is a sarokban. :-) Szóval itt próbálunk okulni, bár ma nem éreztem igazán hatékonynak a tréninget. Különben az irodaház teljesen modern, majd töltök föl arról is képet. Az oda- és visszaút egészen érdekes, egy kisbusszal hoznak-visznek minket, a forgalom hihetetlenül kaotikus, és néhány helyen nagyon furcsa szagok terjengenek. Nem akarom tudni, mi okozza. :-)

A közelben van néhány gyorsétterem, és pironkodva vallom be, hogy tegnap - több kollégával együtt - McChicken menüt ettem. Az is kicsit más, mint itthon, de mégis biztonságos választásnak tűnt. Rájöttem ugyanis, hogy semmit nem értek a kiírt nevekből. (Egyébként az egyik trénerünk megdicsérte a választást) Mára kicsit felkészültem, és megjegyeztem pár fontos szót. Na, nem sokra mentem velük. A mai ebédem "Chicken tikka roll" lett, ami jól hangzott, de nem nyert. A "tikka" elvileg nyársat jelent, és még Pesten vacsiztunk egy indiai étteremben, ahol egészen finom volt a nyárson sült csirkehús. Na, itt veszettül csípősnek bizonyult, végül ott is hagytam, csak leettem róla a tésztát (Az volt a "roll" rész.) A legviccesebbnek mégis a hozzá tartozó saláta bizonyult, ugyanis 99%-ban hagymából állt, csak néhány szál káposzta és répa árválkodott benne. Mondanom sem kell, nem sokat segített az égő számon...

Az első élmények

Elég hamar sikerült átélni az első kultúrsokkot. Már éppen örültünk, hogy mindenkinek a poggyásza egy darabban ideért velünk együtt, de hamar elkezdtünk újra aggódni, ugyanis a csomagjaink nem fértek be a buszba, ami az apartmanokhoz szállított minket, hanem a tetőn utaztak. Rögtön megértettük, miért jött elénk fél tucat indiai. Egy kivételével gyereknek néztek ki, pedig felnőtt férfiak voltak, csak alacsonyak és vékonyak. Úgy kapaszkodtak föl a busz tetejére, mint a kis majmok, a főnökük pedig széles mosollyal többször is biztosított minket arról, hogy jól lekötözik a bőröndöket. Nem nagyon hittünk neki, de hajnali egykor az ember nehezebben áll le vitatkozni, amúgy sem volt más választásunk, mint bízni a rutinjukban. A busznak belül olyan szaga volt, mintha előttünk ázott kutyákat szállítottak volna vele, és a döcögős úton nagyon rázott, sőt a hátsó sorban időnként szabályosan repültünk egyet, de végül nagyobb veszteség és sérülés nélkül megérkeztünk.

A szállás messze nem olyan, mint amit elképzeltünk, és a honlap alapján jogosan várhattunk volna. Már az gyanús volt, hogy milyen messze kerültünk egymástól, az L és a D épület között szórták szét a csapatot. Semmire nem vágytunk jobban, mint egy zuhanyra és egy ágyra. Mikor végre a negyedik(!) roppant segítőkész indiait is leráztuk - az utolsó még azt is alaposan elmagyarázta, melyik távirányító tartozik a tévéhez, és melyik a légkondihoz -, szerettük volna birtokba venni a szállást. A szállás ezt nem így tervezte. A hajnal nagy része azzal telt, hogy próbáltuk kitapasztalni, mit bír még el az elektromos hálózat, ugyanis valami folyton levágta a biztosítékot. Már a kapcsolók felét nélkülözhetőnek nyilvánítottuk, de még így is kétpercenként kapcsolt be a tartalék áramforrás, ami a kijelzője szerint elég rövid ideig bírta volna. A meleg vizet elfelejthettük, maradt a hideg zuhany vagy a "cicamosdás". Közben sűrűn hívogattuk a többieket, hogy az ő apartmanjuk milyen. Hasonlóan alapvető gondokkal küzdöttek, mint mi. A szekrényekből terjengő naftalinszag, a fekete koszcsíkokkal tarkított törölköző és a számos galambnak (no meg a felületes takarításnak) betudható guanó az ablakon és a párkányon ehhez képest csak apróság. Reggelre már nagyon utáltuk a szállást, és komolyan fontolóra vettük, hogy másikat keresünk. A gondnok (vagy menedzser vagy bármilyen titulusa legyen is) nagyon igyekezett javítani a helyzeten, napközben rendbe is hozták a főbb problémákat, bár az általános igénytelenség továbbra is érezhető. De legalább az olyan létszükségletek, mint az energia, a meleg víz és a vezeték nélküli internet (igenis fontos!) működnek. Lakhatóvá vált a hely! :-)

Az ételekkel eddig nem sok tapasztalatom volt. A repülőn még a francia menüt választottam, az első itteni reggeli pedig inkább kontinentális volt. Nekem mondjuk nem igazán jött be, mert a rántottát nem szeretem, a gyümölcsöket pedig picit félve ettem - annyit hallottunk a csapvíz és a nyers ételek veszélyeiről!

Délután jártunk a cégnél is, de erről majd legközelebb. Nálunk már kicsit késő van.

Madarak

Minden látnivaló közül az egzotikus madarak fotózására készülök a legjobban. Keresgéltem a neten, és néhány hete rendszeresen figyelem, mikor frissül új képekkel az egyik indiai természetfotós honlap madaras rovata. Minden nap találok egy-két olyan felvételt, amire azt mondom: igen, én is ilyeneket akarok csinálni! Itt Pesten nem sok alany van, ma láttam az idei első széncinkét a kertünkben. Indiában a nálunk repülő ékszerdobozként ismert jégmadarat a "common kingfisher" névvel illetik - sosem fogom megérteni, hogyan juthatott valakinek erről a gyönyörű kis madárról pont a "közönséges" jelző az eszébe... Persze náluk több rokona is él, van pl. egy fekete-fehér tollú fajta, de az szerintem kevésbé érdekes.

T-1

Holnap az egész napot utazással töltöm. A bőröndbe tegnap bepakoltam, néhány apróságot kivéve. Így felkészültebben már nem izgulok annyira, bár kétségtelenül nagy kaland lesz. Most éppen zenét másolok a telefonomra, és erről eszembe jutott, hogy a múltkori kívánságlistámról lemaradtak az indiai kultúra lényeges elemei: a zene, a tánc és a bollywoodi filmek.

Kezdem azt hinni, hogy az oktatás mellett nem is fér majd bele minden program az időmbe. Elképesztően nagy távolságok vannak ebben az országban! Pl. egy "közeli" város akár 200km-re is lehet, ami jó minőségű utak hiányában több órás utazást jelent.

Hallgatom az időjárás-jelentést a rádióban, mínuszokról beszélnek, én meg elrepülök délre, ahol egész jövő héten 25-27 fok várható, többnyire felhők nélkül. (Sőt, később is csak melegebb lesz.) Nem rossz! :-)

A szüleim ráébresztettek, hogy még nem nagyon hirdettem, pontosan milyen lesz a szállásunk. Pótlom. :-) Képek itt!

Hosszú út

Azon töprengek, mit fogok csinálni a repülőn, ha nem sikerül majd elég gyorsan elaludnom. Kellene valami jó kis olvasnivaló. Könnyed, mégis érdekes. Egyelőre két könyv jutott eszembe: a Hotel Bali Fejős Évától, mert a Bangkok, tranzit tetszett (pont megfelelne erre a célra, ha még nem olvastam volna :-) ), a másik jelölt pedig egy karácsonyi ajándék volt, a címét nem tudom, de a hátsó borító szerint egy velencei szerelmi történet, társadalmi különbségekkel megtűzdelve. Állítólag Indiában sok jó könyvesbolt van, így nem akarok súlyos köteteket magammal cipelni. A visszaútra majd veszek kint valamit - abban meg reménykedem, hogy amíg ott vagyunk, nem fogok annyira unatkozni (és nem leszek olyan rosszul), hogy a szobámban gubbasztva unatkozzak.

Tervek

Egy ideje már frusztrált, hogy itt van a nyakamon ez a hosszú utazás, és még semmi konkrétumot nem tudok róla, de mivel végre tisztult a kép, van már fogódzó, kezdek lelkesedni. Van néhány dolog, amit semmiképpen nem szeretnék kihagyni. Főként sztereotípiák, de egyelőre nem sokat tudok India rejtett kincseiről.

Tehát a kívánságlistám:

1. Taj Mahal
...mert amikor hazajövök, mindenkinek az lesz az első kérdése, láttam-e :-)

2. "Elefántogolás"
Lehet, hogy nem létező szó, de gondolom, ennek ellenére érthető. (Tevén már ültem, az is emlékezetes volt.)

3. Tigris
Gyönyörű, ritka, mégis jellemző az országra, és az állatkertben sosem sikerül jó képet készítenem róla. 5 hét alatt csak találok egy helyet, ahol élőben láthatok egy-két nagymacskát.

4. Madarak
Bárhol járok, nagyon tudok örülni egy-egy érdekesebb madárnak, és Indiában kb. 2000 faj él. Már föliratkoztam az ottani madarászok levlistájára is, és a bangalore-i újság (Citizen Matters) kifejezetten az én kedvemért ;-) indított most egy rovatot a városban megfigyelhető madarakról. Kicsit fáj a szívem a nagy fényképezőgép miatt, mégiscsak 500 mm-es fókusszal és raw formátumban lenne az igazi a fotózás, de nem szabad elfelejtenem, hogy dolgozni/tanulni megyek ki, nem ornitológusnak. Különben is lesz éppen elég csomagom.

5. Tunika (hímnemű olvasók ezt átugorhatják)
Egy katalógus alapján valószínűsítem, hogy itthon a nyár nagy slágere lesz, ezért feltétlenül vennem kell néhány szép és kényelmes darabot. Indiában olcsók a pamutból készült ruhák, és nyilván olyanokat lehet kapni, amikben az ember kibírja a trópusi hőséget is.

6. Fűszerek
Ezt ajándéknak szánom, én nem vagyok konyhatündér, de évszázadokkal ezelőtt utazók az életüket kockáztatták az indiai fűszerekért, biztosan nem ok nélkül.

Előkészületek

Sorozatos módosítások után ma sikerült véglegesíteni az időpontot: január 19-én (azaz másfél hét múlva) indulunk. Szuper! Addig lesz még két hétvége, amit készülődéssel tölthetek: mosás, pakolás, hiányzó dolgok beszerzése, búcsúzkodás (ez utóbbit nagyon utálom, de része a folyamatnak).

Tehát a lényeg: Párizson keresztül utazunk, és ez azért megnyugtató, mert elkerüljük azt a (német) légitársaságot, amivel egy évvel ezelőtt 50%-ban negatív tapasztalataim voltak.
Kicsit fura, hogy a vízumot nem kaptuk még meg, de elvileg keddre már ott virít majd az útlevelemben. Még sosem volt vízumom, eddig csak olyan helyre utaztam, ahová nem kellett ilyesmi.

Hamarosan megtudjuk azt is, hol lesz a szállásunk. Egyelőre annyit hallottunk, hogy apartmanokban leszünk, de mindenkinek jut saját szoba és fürdőszoba(!). Sőt, napi 24 órában számíthatunk meleg vízre, ami Indiában szintén luxusnak számít.

Helló világ!

Nagy utazásra készülök. Az írás is része a ráhangolódásnak. Persze olvasni is kezdtem az úti célomról, egy nőknek szóló túlélési kalauzt. (Mottó: reméld a legjobbakat, de készülj fel a legrosszabbra.)

Van egy új fényképezőgépem, amit azért kaptam, hogy minden lépésemet dokumentálhassam a távolban is. :-) Annak ellenére, hogy alig 2 hetes, már több száz képet készítettem vele. Sőt, filmezni is tud, szerintem elég jó minőségben.

Első bejegyzésnek elég lesz ennyi, ha eszembe jut valami érdekes, majd jelentkezem. Legkésőbb érkezés után. ;-)