Az első élmények

Elég hamar sikerült átélni az első kultúrsokkot. Már éppen örültünk, hogy mindenkinek a poggyásza egy darabban ideért velünk együtt, de hamar elkezdtünk újra aggódni, ugyanis a csomagjaink nem fértek be a buszba, ami az apartmanokhoz szállított minket, hanem a tetőn utaztak. Rögtön megértettük, miért jött elénk fél tucat indiai. Egy kivételével gyereknek néztek ki, pedig felnőtt férfiak voltak, csak alacsonyak és vékonyak. Úgy kapaszkodtak föl a busz tetejére, mint a kis majmok, a főnökük pedig széles mosollyal többször is biztosított minket arról, hogy jól lekötözik a bőröndöket. Nem nagyon hittünk neki, de hajnali egykor az ember nehezebben áll le vitatkozni, amúgy sem volt más választásunk, mint bízni a rutinjukban. A busznak belül olyan szaga volt, mintha előttünk ázott kutyákat szállítottak volna vele, és a döcögős úton nagyon rázott, sőt a hátsó sorban időnként szabályosan repültünk egyet, de végül nagyobb veszteség és sérülés nélkül megérkeztünk.

A szállás messze nem olyan, mint amit elképzeltünk, és a honlap alapján jogosan várhattunk volna. Már az gyanús volt, hogy milyen messze kerültünk egymástól, az L és a D épület között szórták szét a csapatot. Semmire nem vágytunk jobban, mint egy zuhanyra és egy ágyra. Mikor végre a negyedik(!) roppant segítőkész indiait is leráztuk - az utolsó még azt is alaposan elmagyarázta, melyik távirányító tartozik a tévéhez, és melyik a légkondihoz -, szerettük volna birtokba venni a szállást. A szállás ezt nem így tervezte. A hajnal nagy része azzal telt, hogy próbáltuk kitapasztalni, mit bír még el az elektromos hálózat, ugyanis valami folyton levágta a biztosítékot. Már a kapcsolók felét nélkülözhetőnek nyilvánítottuk, de még így is kétpercenként kapcsolt be a tartalék áramforrás, ami a kijelzője szerint elég rövid ideig bírta volna. A meleg vizet elfelejthettük, maradt a hideg zuhany vagy a "cicamosdás". Közben sűrűn hívogattuk a többieket, hogy az ő apartmanjuk milyen. Hasonlóan alapvető gondokkal küzdöttek, mint mi. A szekrényekből terjengő naftalinszag, a fekete koszcsíkokkal tarkított törölköző és a számos galambnak (no meg a felületes takarításnak) betudható guanó az ablakon és a párkányon ehhez képest csak apróság. Reggelre már nagyon utáltuk a szállást, és komolyan fontolóra vettük, hogy másikat keresünk. A gondnok (vagy menedzser vagy bármilyen titulusa legyen is) nagyon igyekezett javítani a helyzeten, napközben rendbe is hozták a főbb problémákat, bár az általános igénytelenség továbbra is érezhető. De legalább az olyan létszükségletek, mint az energia, a meleg víz és a vezeték nélküli internet (igenis fontos!) működnek. Lakhatóvá vált a hely! :-)

Az ételekkel eddig nem sok tapasztalatom volt. A repülőn még a francia menüt választottam, az első itteni reggeli pedig inkább kontinentális volt. Nekem mondjuk nem igazán jött be, mert a rántottát nem szeretem, a gyümölcsöket pedig picit félve ettem - annyit hallottunk a csapvíz és a nyers ételek veszélyeiről!

Délután jártunk a cégnél is, de erről majd legközelebb. Nálunk már kicsit késő van.