2009. január 21., szerda

Kultúrsokkok

Sosem voltam oda a tömegért, és valószínűleg rossz országba jöttem, mert úgy tűnik, itt nincs menekvés. Ma este fél hét körül arra értünk haza, hogy (nem túlzok!) fél tucat kis indiai rontja a levegőt az apartmanunkban. Hárman közülük akkor pattantak föl Andi kanapéjáról, ahol persze semmi keresnivalójuk nem lett volna. Szerintünk ott tévéztek egész nap. Mint kiderült, hivatalosan a zuhanyfüggönyt szerelték fel a fürdőszobákban. Na, ez hatuknak sem sikerült időben, már kis híján fölrobbantunk, mert úgy tűnt, sosem szabadulunk tőlük. Egyszerűen elképesztő, mennyire tolakodóan belemásznak az életünkbe. Határozottan invazív a személyzet. (Invazív faj a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal definíciója szerint: "Gyors, robbanásszerű terjeszkedéssel megjelenő faj." ) Reggel becsöngetett az egyik, hogy hozta az újságot, amit nem is kértünk, ő maga viszont határozottan útban volt a reggeli készülődésnél. Most pedig - biztos a fenyegető arckifejezésem miatt - háromszor is elmagyarázták, hogy miért lesz nekünk jó a zuhanyfüggöny. Nekünk az lett volna jó, ha békén hagynak, mert használni szerettük volna a fürdőszobát. Zuhanyfüggönnyel vagy anélkül, de határozottan egyedül. Mindenesetre megegyeztünk abban a lányokkal, hogy amíg nem létszükséglet, addig nem kérünk tőlük semmit, mert elegünk van abból, hogy a nyakunkra járnak.

Este mi, lányok bevállaltunk egy kisebb kalandozást a környéken. Nem sok látnivalót találtunk, a közeli irodaház aljában van 2 étterem és 3 érdektelen boltocska. A zöldségesnél vettünk egy kókuszdiót, de az igazi izgalom a forgalmas úton átkelés volt. Már tegnap figyelmeztettek minket, hogy az indiai sofőrök nincsenek tekintettel a gyalogosokra, hanem elütik őket. És ez tényleg nem vicc! Itt ugyan volt egy zebra, de kellett hozzá egy közlekedési rendőr is, aki leállította a forgalmat. A feladat nem egyszerű, ugyanis áramlanak az autók, buszok, biciklik, és persze riksák az úton. Nincsenek sávok, a járművek fél centire húznak el egymástól, és mindent dudálással jeleznek: kanyarodást, előzést... Szóval teljes a káosz. Odafelé menet még szerencsénk volt, visszafelé viszont csak az úttest közepéig jutottunk el segítséggel (így is majdnem nekem jött egy biciklis), onnantól magunkra voltunk utalva. Ijesztő látvány volt, ahogy ott álltunk a keskeny járdaszigeten, és végeláthatatlan sorokban hömpölygött a forgalom. Olyanok voltunk, mint a csigák az autópálya szélén, azzal a különbséggel, hogy mi kénytelenek voltunk előbb-utóbb elindulni. Végül összegyűlt a kritikus tömeg, és halált megvető bátorsággal leléptünk a kocsik elé. Szinte futva tettük meg azt a pár métert, és nagyon boldogok voltunk, hogy mindannyian épségben átértünk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése