Kísérleti nyúlként tegnap este részt vettünk egy esti sétán az állatkertben. A tervek szerint havonta lesznek ilyenek, más-más helyszíneken. Csak támogatni tudom az ötletet, mert nagyon jól éreztük magunkat, érdekes és szórakoztató program volt. Kaptunk egy laza és jó fej zoopedagógus vezetőt (Beát), aki végigkísért minket a kertben, és időnként átadta a csapatot egy-egy állatgondozónak, aki lelkesen mesélt a gondjaira bízott lakókról. Rövid időre egy forgatócsoport is csatlakozott hozzánk, akik a Duna TV KalandoZoo című műsorához készítettek anyagot.
A sort a Szavannaház nyitotta, ahol Gergő bemutatta a zsiráfokat, és kaptunk egy vödörnyi feldarabolt almát az etetéshez. A "mezei" látogatókkal ellentétben nekünk nem kellett arra várni, hogy lehajoljanak hozzánk, ugyanis fölmehettünk egy galériára, ahol szemmagasságba kerültünk, és az összes zsiráf ott tülekedett a soron kívüli nasiért. Kinyújtották a hihetetlenül hosszú nyelvüket, és szinte belecsomagolták a falatokat. Simogatni viszont nem hagyták magukat, valahányszor a fejük felé közelített egy üres kéz, hirtelen visszahőköltek.
Innen az Akváriumba vezetett az utunk, ahol az Óriás becenévre hallgató kalauzunkba még a főszervezőnek is csak nehezen sikerült belefojtania a szót, olyan élvezettel mesélt a tengerek lakóiról. Abszolút lelkes lett attól, hogy érdeklődtünk, és még a csoport legfiatalabb tagját, egy szőke kislányt is be tudta vonni a beszélgetésbe. Szerintem ha rajta múlt volna, ott töltjük az egész éjszakát. :) Borzasztóan irigyeltem, én még a legjobb időszakaimban sem tudok ilyen derűsen sztorizgatni, ha a munkám kerül szóba.
Az utolsó állomásunk a Dél-Amerika kifutó volt. Mielőtt bementünk volna, Doma körbeadott két óriáskígyót, hogy ismerkedjünk velük. Először kicsit megijedtem, mert eljátszotta azt a poént, hogy kezet nyújtott, a tenyerében egy boabébit rejtegetve, amit csak akkor vettem észre, mikor hozzáértem. Reflexből el is rántottam a kezemet, pedig amúgy nem undorodom ezektől az állatoktól. Ez a példány kifejezetten helyesnek tűnt, és jópofán tekergőzött az ujjaim körül. A másik jóval nagyobb volt, karvastagságú, és szép hosszú. A fűben várt, míg rákerült a sor, és egy lúddal kölcsönösen éberen figyelték egymást. A háttérben a kakaduk iszonyatos lármát csaptak, nyilván figyelmeztetni akarták egymást a veszélyre. A rövid ismerkedés után a kígyók visszakerültek a dobozaikba, mi pedig bemasíroztunk az emlősökhöz. A területen egy tapírpár (Géza+Sookie) és a Miska névre hallgató alpaka osztozik a vízidisznókkal. Miska mókás külsejű jószág: kerek feje van, kíváncsi a tekintete, és égnek áll a füle. Ráadásul nagyjából egyforma magasak vagyunk, így nagyon hatásos volt, mikor körbejárkált, és mindenkit végigmért, mintha ő lenne a kiképzőtiszt. :) A pálmát mégis Géza vitte el, mert hagyta magát simogatni és vakargatni (csuromvizesen, mert fürdött előtte, viszont az ázott kutyákkal ellentétben ő egyáltalán nem volt büdös), sőt le is feküdt - állítólag ezzel a módszerrel el is tudtuk volna altatni, de most nem sokáig pihent, mert a napi ritmusának az alkonyati aktivitás felel meg. Először csak egy zöldes színű táskát kóstolgatott, aztán sorra kezdte az embereket harapdálni, Domának odébb is kellett taszigálnia őt. Komikus látványt nyújtott, ahogy a 300 kilós állat futni kezdett a negyedakkora üldözője elől. :) Persze hamar rájött, hogy nem komoly a dolog, és rendszeresen visszakocogott, ilyenkor gyorsan elugrottunk az útjából.
Szívesen maradtam volna még, jó lett volna elbeszélgetni az ott dolgozókkal, de már rég lejárt az időnk, ezért még gyorsan fölhívták a figyelmünket az örökbefogadás lehetőségére és a nyári koncertekre, aztán kedvesen elbúcsúztak tőlünk.
A sort a Szavannaház nyitotta, ahol Gergő bemutatta a zsiráfokat, és kaptunk egy vödörnyi feldarabolt almát az etetéshez. A "mezei" látogatókkal ellentétben nekünk nem kellett arra várni, hogy lehajoljanak hozzánk, ugyanis fölmehettünk egy galériára, ahol szemmagasságba kerültünk, és az összes zsiráf ott tülekedett a soron kívüli nasiért. Kinyújtották a hihetetlenül hosszú nyelvüket, és szinte belecsomagolták a falatokat. Simogatni viszont nem hagyták magukat, valahányszor a fejük felé közelített egy üres kéz, hirtelen visszahőköltek.
Innen az Akváriumba vezetett az utunk, ahol az Óriás becenévre hallgató kalauzunkba még a főszervezőnek is csak nehezen sikerült belefojtania a szót, olyan élvezettel mesélt a tengerek lakóiról. Abszolút lelkes lett attól, hogy érdeklődtünk, és még a csoport legfiatalabb tagját, egy szőke kislányt is be tudta vonni a beszélgetésbe. Szerintem ha rajta múlt volna, ott töltjük az egész éjszakát. :) Borzasztóan irigyeltem, én még a legjobb időszakaimban sem tudok ilyen derűsen sztorizgatni, ha a munkám kerül szóba.
Az utolsó állomásunk a Dél-Amerika kifutó volt. Mielőtt bementünk volna, Doma körbeadott két óriáskígyót, hogy ismerkedjünk velük. Először kicsit megijedtem, mert eljátszotta azt a poént, hogy kezet nyújtott, a tenyerében egy boabébit rejtegetve, amit csak akkor vettem észre, mikor hozzáértem. Reflexből el is rántottam a kezemet, pedig amúgy nem undorodom ezektől az állatoktól. Ez a példány kifejezetten helyesnek tűnt, és jópofán tekergőzött az ujjaim körül. A másik jóval nagyobb volt, karvastagságú, és szép hosszú. A fűben várt, míg rákerült a sor, és egy lúddal kölcsönösen éberen figyelték egymást. A háttérben a kakaduk iszonyatos lármát csaptak, nyilván figyelmeztetni akarták egymást a veszélyre. A rövid ismerkedés után a kígyók visszakerültek a dobozaikba, mi pedig bemasíroztunk az emlősökhöz. A területen egy tapírpár (Géza+Sookie) és a Miska névre hallgató alpaka osztozik a vízidisznókkal. Miska mókás külsejű jószág: kerek feje van, kíváncsi a tekintete, és égnek áll a füle. Ráadásul nagyjából egyforma magasak vagyunk, így nagyon hatásos volt, mikor körbejárkált, és mindenkit végigmért, mintha ő lenne a kiképzőtiszt. :) A pálmát mégis Géza vitte el, mert hagyta magát simogatni és vakargatni (csuromvizesen, mert fürdött előtte, viszont az ázott kutyákkal ellentétben ő egyáltalán nem volt büdös), sőt le is feküdt - állítólag ezzel a módszerrel el is tudtuk volna altatni, de most nem sokáig pihent, mert a napi ritmusának az alkonyati aktivitás felel meg. Először csak egy zöldes színű táskát kóstolgatott, aztán sorra kezdte az embereket harapdálni, Domának odébb is kellett taszigálnia őt. Komikus látványt nyújtott, ahogy a 300 kilós állat futni kezdett a negyedakkora üldözője elől. :) Persze hamar rájött, hogy nem komoly a dolog, és rendszeresen visszakocogott, ilyenkor gyorsan elugrottunk az útjából.
Szívesen maradtam volna még, jó lett volna elbeszélgetni az ott dolgozókkal, de már rég lejárt az időnk, ezért még gyorsan fölhívták a figyelmünket az örökbefogadás lehetőségére és a nyári koncertekre, aztán kedvesen elbúcsúztak tőlünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése