Múzeumok Éjszakája

Korábban még egyszer sem vettem részt ezen a programsorozaton, de most pont a születésnapomra szervezték, ezért úgy döntöttem, idén kihagyhatatlan. Próbáltam előre megtervezni, hogy mikor hová menjünk, és sajnos arra jutottam, hogy egy időben kellene a város 3 különböző pontján lennünk, ezért inkább a sodródást választottuk. Mivel pár napja született egy pici lány a családban, akit mindenképpen szerettünk volna meglátogatni, a Baross utcai szülészeti klinikán kezdtük a délutánt. Innen csak egy ugrás az Iparművészeti, ahol Indiát helyezték a középpontba. Megvettük a karszalagokat, bekukkantottunk egy textiles kiállításra, gyorsan körbenéztünk a kézműveseknél, és a teázóban ittunk mangó lassit. Árultak egyébként Kingfisher sört is, és a hangulat rengeteg emléket idézett föl bennem. (A héten egyébként megint eggyel kevesebben lettünk, Levi pénteken írt búcsúlevelet. A kezdeti 15-ből így már csak 7-en maradtunk a cégnél. Ki tudja, meddig...)
A következő állomásunk a Ludwig Múzeum volt. Az épület előtt éppen gyerekrajzokat állítottak ki, és nem győztünk csodálkozni, milyen gyönyörű képek kerülnek ki a 10-14 évesek keze alól. Balázst teljesen lenyűgözte például, hogy az egyikük fekete-fehérben ábrázolta a biciklitúrát.

Természetesen a színesek között is akadtak figyelemreméltó alkotások, például érdemes megnézni, milyen gondosan ábrázolta ez a lány az árnyékokat és a ruhák redőit. Nekem a hullámvonalakkal megrajzolt ég is nagyon bejön!

Miután itt kigyönyörködtük magunkat, az aulában rácsodálkoztunk a BMW autóira, amiket egy-egy híres művész festett ki a saját ízlésének megfelelően. Néhányan a sebességet akarták vele megmutatni, mások a megtett utat, de olyan is volt, aki a bámészkodó arcokat vagy a jármű belsejét használta inspirációnak. Az idei modellt az a Jeff Koons csíkozta be, akinek a bilbaoi Guggenheim előtt áll a Puppy című alkotása.
A kiállítótermek közül csak az első emeletiben jártunk. Lehet, hogy meg kellett volna várni a tárlatvezetést, amit személyesen a művész (Gerber Pál) tartott, de valahogy úgy voltam vele: ha egy festmény önmagában (vagy a címével együtt) semmit nem mond nekem, sőt érzéseket sem kelt bennem, akkor kár azzal töltenem az időt, hogy hosszas magyarázatokat hallgatok róla.
Fölkerekedtünk tehát, hogy érthetőbb művekkel találkozhassunk. Sajnos a Szépművészeti előtt hatalmas sor állt, és nem volt kedvem várakozni. Átmentünk a tér túloldalára, de a Műcsarnokba sem lehetett azonnal bejutni. A Mezőgazdasági Múzeummal is hasonlóképpen jártunk: ugyan az épületbe gond nélkül beengedtek, de az érdekesebb programokra már beteltek a helyek. Borkóstolásra mehettünk volna, ez viszont engem nem hozott lázba. A vásárt azért még körbejártuk, egy fafaragó bácsinál nagyon igényes sakkfigurákat lehetett kapni, amiről rögtön eszembe jutott a nagypapa - ettől kicsit elérzékenyültem... Balázs javasolta, hogy menjünk tovább a Közlekedési Múzeumba, de apu emléke miatt erre nem éreztem késznek magam. Hosszasan böngésztem a programfüzetet, hogy mi is legyen a következő célpont, végül arra jutottam, hogy egy kisebb, kevésbé ismert gyűjteménynél lenne érdemes szerencsét próbálni.
Irány a Bélyegmúzeum! Valóban telitalálatnak bizonyult, mert nem volt tömeg, és éppen elcsíptük a tárlatvezetés kezdetét. Nagyon lelkes és nagy szakértelmű vezetőt kaptunk, rengeteg érdekességet megmutatott. Láttunk olyan bélyegeket is, amikből az én albumomban is található egy-egy példány. Majd ellenőriznem kell, hogy van-e köztük tévnyomat vagy tartalmi hibás sorozatból származó. Nagy szerencse lenne, mert ezek a legértékesebbek. :)
Az estét ott zártuk, ahol elkezdtük: az Iparművészetiben. Nagyon kíváncsi voltam az indiai bulira, és pillanatok alatt a zene hatása alá kerültem, mert a bangalore-i Bollywood Party-ra emlékeztetett. Balázsnak persze nem kapcsolódott hozzá ilyen élménye, viszont már elég fáradt volt a sok gyaloglástól, ezért nem is erőltettem, hogy táncoljunk, inkább elindultunk hazafelé.