Csapatépítés a Mátrában

A főnökeink úgy gondolják, jót tesz a csapatszellemnek egy-egy közös hétvége. Egyetértek, bár az eddigi két céges elvonulás jobban tetszett, mint ez a galyatetői, amin csak a divíziónk vett részt. Miután meghallgattuk az előadásokat (néhány vicces pillanattal tarkítva, pl. "Ezt egy ideje cégen belül oldjuk meg, így sokkal olcsóbb lett. A minőség issue-t most ne nyissuk meg...", vagy "Németországban úgy működik a CRM a katolikus egyházban, hogy ha valaki nem jár misére, az anyukája automatikusan kap erről egy levelet." Vendéget viszont nem hívtak, pedig Mérő László a múltkor remekül színesítette a délelőttöt.), és ötleteltünk arról, mitől lenne hatékonyabb a cég, mitől éreznénk jobban magunkat (én írtam a flipchartra, így nem kellett túl kreatívnak lennem), következett a kissé egysíkú játék. Összesen 6 vagy 7 állomás volt, ebből kettőnél kellett lőni (néhányszor eltaláltam a céltáblát, de messze a közepétől) és háromnál vízbe menni (szerencsére nem mindenkinek, igazán nem vágytam rá, hogy fürdőruhában legyek a kollégáim között). A csapatunk simán megnyerte a versenyt, nagyrészt nyilván a pluszpontokra váltott házi pálinkának és cigarettának köszönhetően. Kihasználtuk az emberi gyarlóságot. :) Lehet, hogy egyszer szentelek egy bejegyzést annak, én miért nem iszom és dohányzom, ugyanis sok társaságban ez rendszeresen konfliktust okoz. A bográcsozás (helyetti beszélgetés) közben egyszer csak lecsaptak rám a nem éppen szomjas kollégák, és közölték, hogy most elvisznek csapatépítésre. Bezsúfolódtunk a liftbe, és 4-5 megállással sikerült is eljutnunk a 2. emeletre (igen, a földszintről). A Jäger már elfogyott, ezért valami mézes pálinkát tukmáltak rám. Állítólag azért, hogy jó kedvem legyen, de nálam ez ellentétes hatást ért el, az első adandó alkalommal ott is hagytam a bandát. Reggeliről még maradt egy csomag mézes-mogyorós kekszem, azt gyorsan fölfaltam, és időközben a gulyásleves is elkészült, így tudtam valami komolyabbat is enni. Innentől egész éjszaka csak ásványvizet és zsíros kenyeret fogyasztottam, és nagyon jót buliztam, bár így visszagondolva egy-két táncpartnert inkább ki kellett volna hagynom. Többen is készítettek fotókat a bulin, remélem, a kínosabb jeleneteket senki nem örökítette meg. Az egyik kellemetlen pillanat okozója egyébként megígérte, hogy majd táncolunk akkor is, amikor józan. Eddigi megfigyeléseim alapján ez nem céges bulin lesz...
Az időjárással pénteken nem volt szerencsénk, ugyanis tejföl sűrűségű köd lepte el a tájat, erősítve a semmi közepén vagyunk érzést, és a tüzek füstje is bent rekedt a teraszon, amitől borzasztóan büdösek lettünk, a hajamból a második mosás sem tudta teljesen eltüntetni a szagot. Szombaton viszont szikrázó napsütésre ébredtünk, én a többséggel ellentétben nem másnaposan, de eléggé lelassultam. Még este megfájdult a térdem, és elkövettem azt a hibát, hogy reggeli után elindultam a fák közé sétálni. Mire visszaértem a kicsit süppedős, hepehupás talajról, azt hittem, többé lábra sem bírok állni. Egész nap kicsit bicegtem, aztán vasárnap egy lépésnél hangos roppanást hallottam, azóta minden rendben. Ez mégis jobb, mint mindenféle kék foltokat fölfedezni magamon, és lájkolni az "unknown drunken injuries"-t a Facebookon, nem? :)