Mióta újra kertes házban élek, reggelente olyan dolgokat láthatok, amikért érdemes fölébredni. A napfelkelte rendszeresen elkápráztat, mivel kelet felé néz a legtöbb ablakunk, és elég magasan vagyunk ahhoz, hogy a szomszéd házak ne nagyon zavarjanak.
De nem ez az egyetlen módja annak, ahogy a természet megmutatja a szépségeit. Múlt héten csütörtökön például nagyon hideg volt reggel, fújt a szél, és gyönyörűen esett a hó. Az autópálya a kavargó hópelyhekkel olyan látványt nyújtott, mintha egy tajtékzó folyón utaztunk volna. Szinte azt éreztük, hogy mozog alattunk minden. Szombaton pedig akkora pelyhekben hullott, amekkorákat Pesten sosem láttam. Miután elállt, olyanok voltak a környéken a fák, mint egy szénrajz a fehér papíron.
Tegnapelőtt egy ragadozómadár éles hangjára figyeltünk föl, és Balázs meg is látta őt egy közeli mandulafán. Próbáltam fotózni, kevés sikerrel, viszont az objektív segített abban, hogy jobban szemügyre vehessük. Gyorsan lekaptam a határozót a polcról (azon kevés könyvek egyike, amiket már elhoztam a lakásból), és megállapítottuk, hogy egy karvalyhoz volt szerencsénk. Ma reggel megint láttam (feltételezem, hogy ugyanaz a madár volt), a tujamagvakat csipegető zöldikéket riasztotta el, de azt hiszem, egyet sem tudott elkapni közülük. Ilyenkor sosem tudom, melyiknek szurkoljak: az éhes vadásznak, vagy a kiszemelt áldozatának, ezért inkább csöndes megfigyelő maradok.
A háziállataink is elég szórakoztatóak tudnak lenni, szeretem az ablakból lesni őket, mert olyankor többnyire nem vesznek észre, és teljesen természetesen viselkednek. Cilla és Bikfic egészen önfeledten játszik ilyenkor, a kutya csak akkor irigy, ha a cicát próbálom simogatni.
De nem ez az egyetlen módja annak, ahogy a természet megmutatja a szépségeit. Múlt héten csütörtökön például nagyon hideg volt reggel, fújt a szél, és gyönyörűen esett a hó. Az autópálya a kavargó hópelyhekkel olyan látványt nyújtott, mintha egy tajtékzó folyón utaztunk volna. Szinte azt éreztük, hogy mozog alattunk minden. Szombaton pedig akkora pelyhekben hullott, amekkorákat Pesten sosem láttam. Miután elállt, olyanok voltak a környéken a fák, mint egy szénrajz a fehér papíron.
Tegnapelőtt egy ragadozómadár éles hangjára figyeltünk föl, és Balázs meg is látta őt egy közeli mandulafán. Próbáltam fotózni, kevés sikerrel, viszont az objektív segített abban, hogy jobban szemügyre vehessük. Gyorsan lekaptam a határozót a polcról (azon kevés könyvek egyike, amiket már elhoztam a lakásból), és megállapítottuk, hogy egy karvalyhoz volt szerencsénk. Ma reggel megint láttam (feltételezem, hogy ugyanaz a madár volt), a tujamagvakat csipegető zöldikéket riasztotta el, de azt hiszem, egyet sem tudott elkapni közülük. Ilyenkor sosem tudom, melyiknek szurkoljak: az éhes vadásznak, vagy a kiszemelt áldozatának, ezért inkább csöndes megfigyelő maradok.
A háziállataink is elég szórakoztatóak tudnak lenni, szeretem az ablakból lesni őket, mert olyankor többnyire nem vesznek észre, és teljesen természetesen viselkednek. Cilla és Bikfic egészen önfeledten játszik ilyenkor, a kutya csak akkor irigy, ha a cicát próbálom simogatni.
Köszi, hogy megosztottad; olyan jó hangulatom lett tőle! Kívánok még sok ilyen élményt!
VálaszTörlés