Némi kavarodás után tegnap estére a csomagjaink is megérkeztek, így már tényleg semmi akadálya nincs annak, hogy jól érezzük magunkat. Baszk vendéglátóink is kitettek magukért. Tengerre néző szobát foglaltak nekünk egy gyönyörű kis szállodában, aminek a télikertjét alakították ki reggelizőhelynek, és állandó vendég egy vörösbegy. Nálam az első percekben nyert. (A tavalyi Bangalore-i szállással ellentétben ez tényleg olyan, mint a honlap galériájában.) Szerda este kb. 40 km-t taxiztunk, hogy a helyi hagyományoknak megfelelően egy présházfélében vacsorázhassunk. Nagyon érdekes volt, mert bepillantást nyerhettünk a baszk szokásokba. Az éttermektől eltérően itt nincs étlap, egyféle menüt lehet kérni, a fogásokat egy-egy közös tálcán hozzák ki, és mindenki abból eszik. (A biztonság kedvéért velünk kivételt tettek, és mindannyian kaptunk saját tányért is.) Az almabort 100 hektós hordókban tárolják, ezeket verik csapra, és a vendégek a vékony sugárban spriccelő folyadék útjába tartják a poharukat, ha inni akarnak. Ami mégsem a pohárba megy, azt elnyeli a lefolyó. Minden hordóban kicsit más ízű ital van, tehát adott az ürügy arra, hogy végigkóstolják őket. Általában mindenki egyszerre, a legszomjasabb vendég "Grodzs!" (vagy valami hasonló) kiáltására vonul át a másik épületbe, megtöltik a poharaikat, beszélgetnek ott egy darabig, aztán visszaballagnak a vacsorájukhoz. Vannak, akik le sem ülnek, csak körbeállják az asztalt. Elmesélve abszolút férfiprogramnak tűnik? Igen, az. Rajtam kívül egész este 2 nő fordult meg a teremben: az egyik a pincérnő, a másik pedig az ő unokahúga, aki véletlenül kollégája Aitornak és Ramonnak, akikhez jöttünk. (Mármint Balázs és Peti, én csak az utazás kedvéért vagyok itt. :) )
Tegnap délelőttre megszervezték nekem, hogy amíg ők tárgyalnak, addig engem egy taxi (hófehér Mercedes) elvigyen Bilbaóba, és megnézhessem a Guggenheim Múzeumot. Ebédre vissza is hozott a céghez, bár így utólag okosabb ötlet lett volna, ha csak este csatlakozom Balázsékhoz, mert a városban simán el tudtam volna tölteni az egész napot (még a szakadó hóesés is tetszett), és nem csináltam volna akkora fölhajtást abból, mit és hol eszem. Ugyanis Ramonék egy régi farmházból átalakított éttermet választottak, ami annyira az isten háta mögött volt, hogy még a térerő is megszűnt. Állítólag csak barátokkal és fontos ügyfelekkel járnak oda. :) Mindenesetre megint csak a pincérnővel ketten képviseltük a szebbik nemet. Legalább 2 órát töltöttünk ott, Ramonék ragaszkodtak hozzá, hogy megkóstoljunk vagy négyféle előételt, háromféle bort (ezeket kihagytam, nem az én műfajom), valami helyi töményebb, ánizsos italt (ebből sem ittam), hatalmas adagot ettünk a főételből, a végén pedig rendeltek egy nagy tál süteményt és fagyit, majd visszamentünk az irodába, ahol én is végigültem a megbeszélést. Ha legközelebb becsatlakozom egy üzleti útra, napközben biztos függetlenítem majd magam a többiektől. A múzeumban ezúttal ugyanis csak az első emeletig jutottam, ahol rátaláltam a Frank Lloyd Wright kiállításra, és örömmel állapítottam meg, hogy pont olyan stílusú házakat tervezett, amilyenben szívesen laknék.
Tegnap este egy kis halászfaluban vacsoráztunk, ez már sokkal oldottabb hangulatban telt. Aitorral a baszk népről és nyelvről beszélgettünk, kerestük a kapcsolatot a magyarral (náluk is -k jelöli a többes számot, és ragokat használnak, nem elöljárószavakat). Hétvégén már nem érnek rá foglalkozni velünk, de kaptunk egy elég részletesen kidolgozott tervet, hogy mikor mit nézzünk meg. A mai program San Sebastian és környéke volt, az utunk végig a tengerpart mellett vezetett, nagyon látványos! Odafelé betértünk egy kis halászfaluba, Getariába is, de nagyrészt a városban sétáltunk. Hangulatos utcácskái vannak, a házakon rengeteg kovácsoltvas erkéllyel illetve üvegfalú kiugró résszel. (Ez utóbbit egyszerűen nem értem, miért ilyen elterjedt, teljesen olyan, mintha egy kirakatot nyitna az ember a lakása oldalában...) Meglátogattuk a strandot is, és láttunk egy elvetemült pasit, aki a nulla fok körüli hőmérséklettel dacolva úszott egy jót a tengerben. Minket pedig a látványtól is kirázott a hideg. Be is mentünk melegedni egy ruhaboltba, ahol épp akciós zakók voltak, Balázs pont talált egyet a saját méretében, ettől Peti is vérszemet kapott, aminek következtében két jókora szatyorral hagytuk el az üzletet. Mikor megéheztünk, a jellegzetesen helyi ebédet egy bárban fogyasztottuk el, ahol az itteni szokásnak megfelelően mindenféle szendvicset kiraktak a pultra, és nyugodtan válogathattunk. A mai programot a Monte Igeldo kilátójával zártuk, ahonnan remek panoráma nyílik San Sebastianra és a tengerparti sziklákra, viszont határozottan hideg szél fújt. Egyébként is barátságtalan most az időjárás, egymást váltja az eső és a hó, az egyszerűen csak szürke égbolt a kellemesebb időszakok közé tartozik. Úgy látszik, a napsütést Barcelonában hagytuk, pedig milyen klassz volt pólóban és mezítláb ücsörögni a reptéri teraszon, a sok rozmaring és levendula mellett! (A férjem ma egy baszk logós kapucnis pulóverrel is gazdagabb lett, nehogy megfagyjon városnézés közben.) Baszkföld franciaországi részére már nem maradt energiánk, egy ralipályának is beillő szerpentinúton visszajutottunk a szállásra, és azóta az ágyból netezünk. Föl is töltöttem az eddigi képeinket, otthon úgysem lesz sok időm foglalkozni velük.
Tegnap délelőttre megszervezték nekem, hogy amíg ők tárgyalnak, addig engem egy taxi (hófehér Mercedes) elvigyen Bilbaóba, és megnézhessem a Guggenheim Múzeumot. Ebédre vissza is hozott a céghez, bár így utólag okosabb ötlet lett volna, ha csak este csatlakozom Balázsékhoz, mert a városban simán el tudtam volna tölteni az egész napot (még a szakadó hóesés is tetszett), és nem csináltam volna akkora fölhajtást abból, mit és hol eszem. Ugyanis Ramonék egy régi farmházból átalakított éttermet választottak, ami annyira az isten háta mögött volt, hogy még a térerő is megszűnt. Állítólag csak barátokkal és fontos ügyfelekkel járnak oda. :) Mindenesetre megint csak a pincérnővel ketten képviseltük a szebbik nemet. Legalább 2 órát töltöttünk ott, Ramonék ragaszkodtak hozzá, hogy megkóstoljunk vagy négyféle előételt, háromféle bort (ezeket kihagytam, nem az én műfajom), valami helyi töményebb, ánizsos italt (ebből sem ittam), hatalmas adagot ettünk a főételből, a végén pedig rendeltek egy nagy tál süteményt és fagyit, majd visszamentünk az irodába, ahol én is végigültem a megbeszélést. Ha legközelebb becsatlakozom egy üzleti útra, napközben biztos függetlenítem majd magam a többiektől. A múzeumban ezúttal ugyanis csak az első emeletig jutottam, ahol rátaláltam a Frank Lloyd Wright kiállításra, és örömmel állapítottam meg, hogy pont olyan stílusú házakat tervezett, amilyenben szívesen laknék.
Tegnap este egy kis halászfaluban vacsoráztunk, ez már sokkal oldottabb hangulatban telt. Aitorral a baszk népről és nyelvről beszélgettünk, kerestük a kapcsolatot a magyarral (náluk is -k jelöli a többes számot, és ragokat használnak, nem elöljárószavakat). Hétvégén már nem érnek rá foglalkozni velünk, de kaptunk egy elég részletesen kidolgozott tervet, hogy mikor mit nézzünk meg. A mai program San Sebastian és környéke volt, az utunk végig a tengerpart mellett vezetett, nagyon látványos! Odafelé betértünk egy kis halászfaluba, Getariába is, de nagyrészt a városban sétáltunk. Hangulatos utcácskái vannak, a házakon rengeteg kovácsoltvas erkéllyel illetve üvegfalú kiugró résszel. (Ez utóbbit egyszerűen nem értem, miért ilyen elterjedt, teljesen olyan, mintha egy kirakatot nyitna az ember a lakása oldalában...) Meglátogattuk a strandot is, és láttunk egy elvetemült pasit, aki a nulla fok körüli hőmérséklettel dacolva úszott egy jót a tengerben. Minket pedig a látványtól is kirázott a hideg. Be is mentünk melegedni egy ruhaboltba, ahol épp akciós zakók voltak, Balázs pont talált egyet a saját méretében, ettől Peti is vérszemet kapott, aminek következtében két jókora szatyorral hagytuk el az üzletet. Mikor megéheztünk, a jellegzetesen helyi ebédet egy bárban fogyasztottuk el, ahol az itteni szokásnak megfelelően mindenféle szendvicset kiraktak a pultra, és nyugodtan válogathattunk. A mai programot a Monte Igeldo kilátójával zártuk, ahonnan remek panoráma nyílik San Sebastianra és a tengerparti sziklákra, viszont határozottan hideg szél fújt. Egyébként is barátságtalan most az időjárás, egymást váltja az eső és a hó, az egyszerűen csak szürke égbolt a kellemesebb időszakok közé tartozik. Úgy látszik, a napsütést Barcelonában hagytuk, pedig milyen klassz volt pólóban és mezítláb ücsörögni a reptéri teraszon, a sok rozmaring és levendula mellett! (A férjem ma egy baszk logós kapucnis pulóverrel is gazdagabb lett, nehogy megfagyjon városnézés közben.) Baszkföld franciaországi részére már nem maradt energiánk, egy ralipályának is beillő szerpentinúton visszajutottunk a szállásra, és azóta az ágyból netezünk. Föl is töltöttem az eddigi képeinket, otthon úgysem lesz sok időm foglalkozni velük.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése