Megérkeztünk Bonnba - illetve Kölnbe. Korábban nem tudtam, hogy ez a két város gyakorlatilag egybenőtt, a repterük is közös. Ma még csak egy rövid időre láttam a dómot, egyébként semmi más nevezetességhez nem volt szerencsém. Borzasztóan fárasztó volt ez a nap, reggel hétkor már Ferihegyen vártam a repülőt, mert állítólag tömeg szokott lenni, és mindannyian nagyon igyekeztünk időben kiérni. Ehhez képest 5 perc alatt jutottam el a pulttól a kapuig, csak egy hostess csajszi tartott föl, aki ingyen repjegyet ajánlott, ha hitelkártyát igényelek a Citibanktól. Mondtam, hogy köszi, de azt elvből nem.
Az út eseménytelenül telt, két német pasival ültem egy sorban, akik a baseballsapkájuk alapján nagy Forma-1 rajongók lehettek, és az egyikük karja tele volt tetoválással. Annak ellenére nagyon udvariasak és segítőkészek voltak velem, hogy többször megzavartam őket az alvásban. (Később érkeztem, mint ők, és persze az ablak melletti hely volt az enyém, aztán eszembe jutott, hogy a snack vouchert a táskámban felejtettem – amatőrre vall, tudom. A bekapcsolt mobiltelefonomra inkább nem is akartam gondolni…)
Az irodában némi csalódás ért, nem sikerült találkozni a megfelelő emberrel, és a frissített doksikhoz sem jutottam hozzá. Talán holnap. (Ezt a „tomorrow maybe”-t Indiában is sokat hallgattuk, már ott sem tetszett.) Ez persze nem mentesített az alól, hogy fél hatig ott üljünk, mert úgy illik, a többiek is addig maradnak, blabla… Legalább netünk volt, ez vigasztalt. A szállásunkon súlyos összegeket kéne fizetni érte – ennyit a neves szállodákról (Marriott). Egyébként nagyon érdekes, hogy egy ilyen drága hotel és a híres dóm között az amúgy teljesen kulturált pályaudvar környéke mégis vonzza a bizarr alakokat. Sült kolbászt vacsoráztunk egy olyan helyen, amilyet otthon inkább elkerülnék. A fiúk sörözni indultak utána, mi lányok inkább visszajöttünk a szobánkba. Jó lenne kialudni magamat, most még van rá esélyem.
Az út eseménytelenül telt, két német pasival ültem egy sorban, akik a baseballsapkájuk alapján nagy Forma-1 rajongók lehettek, és az egyikük karja tele volt tetoválással. Annak ellenére nagyon udvariasak és segítőkészek voltak velem, hogy többször megzavartam őket az alvásban. (Később érkeztem, mint ők, és persze az ablak melletti hely volt az enyém, aztán eszembe jutott, hogy a snack vouchert a táskámban felejtettem – amatőrre vall, tudom. A bekapcsolt mobiltelefonomra inkább nem is akartam gondolni…)
Az irodában némi csalódás ért, nem sikerült találkozni a megfelelő emberrel, és a frissített doksikhoz sem jutottam hozzá. Talán holnap. (Ezt a „tomorrow maybe”-t Indiában is sokat hallgattuk, már ott sem tetszett.) Ez persze nem mentesített az alól, hogy fél hatig ott üljünk, mert úgy illik, a többiek is addig maradnak, blabla… Legalább netünk volt, ez vigasztalt. A szállásunkon súlyos összegeket kéne fizetni érte – ennyit a neves szállodákról (Marriott). Egyébként nagyon érdekes, hogy egy ilyen drága hotel és a híres dóm között az amúgy teljesen kulturált pályaudvar környéke mégis vonzza a bizarr alakokat. Sült kolbászt vacsoráztunk egy olyan helyen, amilyet otthon inkább elkerülnék. A fiúk sörözni indultak utána, mi lányok inkább visszajöttünk a szobánkba. Jó lenne kialudni magamat, most még van rá esélyem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése