Földi Édenkert

Vajon hány ember mondhatja el magáról, hogy még életében eljutott a Paradicsomba? Nagyon szerencsés vagyok, hogy egy lehetek közülük. Vasárnap éjjel érkeztünk éjjel Jersey szigetére, ahová egészen fiatal korom óta vágytam. Hétfőn csak bóklásztunk a turistaösvényeken, a fő vonzerőt képviselő állatkertben még nem is jártunk, de így is folyton emlékeztetnem kellett magamat, hogy ez nem lehet a Mennyország, mert még nem haltam meg. Délelőtt felmásztunk egy sziklára, ami apálykor száraz lábbal is megközelíthető, és onnan fotóztam a sirályokat és a vízen ringatózó csónakokat. Délután indultunk beljebb a szigeten, a dombok közé vezetett az út, és úgy éreztem magam, mint aki belesétált egy impresszionista festménybe: a keskeny ösvényt sűrű, alacsony bokrok és lila virágok kavalkádja szegélyezte, oldalra pedig csodaszép kilátás nyílt a türkizszínű tengerre. Körülöttünk lepkék repdestek és poszméhek zümmögtek, távolról lehetett hallani az óceán morajlását és a sirályok kiáltásait.
Néha szembejött néhány kiránduló, egytől egyig tökéletes brit kiejtéssel köszöntek ránk. (Addig nem is tudtam, hogy hiányzik ez a fajta angol, de egész nyaralás alatt füleltem, valahányszor a közelünkben a kedvenc idegen nyelvemen beszélgettek.) Bekanyarodtunk a fák közé, nagyokat szippantottam a friss, virágillatú levegőből, és azt kívántam, bárcsak megállna most az idő, és örökre ebben a nyugodt és boldog állapotban maradhatnék. Az öböl túloldalán a domboldal tarkállott a növényektől és a felhők festette árnyékoktól. Lassan szélesebb útra értünk, és rátaláltunk az első házra. Ugyanolyan mesebeli volt, mint a táj: egy igazi angol „cottage”. Kőből épült, a kertjében mezei virágok színesítették a gyepet, és szinte egyszerre mondtuk ki, hogy legszívesebben azonnal beköltöznénk.

Mivel a szigetet az óceán öleli körbe, látványos az apály és a dagály váltakozása. A sziklás tengerpartokon alacsony vízállásnál gyakorlatilag a tengerfenéken lehet sétálni, és előbukkannak a zátonyok is, rögtön érthetővé téve a rengeteg hajóroncsot, amiket még a térkép is jelöl a sziget körül. Vannak homokkal borított strandok is, puhának látszó, de valójában betonkemény talajjal, ami néhol hullámos mintával őrzi a dagály emlékét. Az itt nyaraló angolok számára remek fürdőhelynek bizonyult, mi viszont a Balatonhoz szoktunk, ezért inkább csak bokáig mártóztunk meg a hűs vízben.
Az egyik kis öbölnél szóba elegyedtünk egy helyi férfival, akitől megtudtuk, hogy a '80-as évek végén kezdtek el komolyan emelkedni az ingatlanárak, és azóta elérték a csillagos eget. Ők a feleségével együtt mélyen vallásosak, és sokáig imádkoztak a házért, amiben most élnek. Ma már ők sem engedhetnék meg maguknak, hogy megvegyék. Ennek ellenére nagyon biztatott bennünket, hogy ha tényleg erre vágyunk, vágjunk bele, keressünk állást Jersey-n, és pár év múlva lehet ott egy házunk. (Aminek a jelzáloghitelét még az unokáink is fizetni fogják - de ezt csak gondolatban tettem hozzá...)