Túzoktúra

Aki jól ismer, az tudja, hogy a madarak megfigyelése boldoggá tud tenni. Múlt szombaton hódoltam ennek a szenvedélyemnek, ugyanis elmentünk Dévaványára túzokot nézni. A Madártani Egyesület rendszeresen szervez ökotúrákat, mi most először vettünk részt ilyenen. Nem tudom, általában hányan szoktak lenni, a miénk nagyon exkluzívra sikeredett, mivel csak ketten jelentkeztünk. (Nem meglepő, a dürgési szezonnak lassan vége, mi csak azért nem mentünk egy héttel korábban, mert aznap pont dolgoznom kellett.) Így viszont kényelmesen elfértünk az autóban - már amennyire egy Land Rover kényelmes lehet... :) A felázott utakon időnként raliztunk, sőt néha vissza is kellett fordulnunk, de az eredménnyel elégedett vagyok. A fényképezést nagyrészt Balázsra hagytam, aki lelkesen élt a lehetőséggel. A túra névadóját, a túzokdürgést eléggé messziről tudtuk csak megfigyelni, mert óvatos madárról van szó. Okkal bizalmatlan, nem is olyan régen még vadásztak rá. Az objektívünk ehhez a távolsághoz már kevésnek bizonyult...

A legközelebbi túzok (az előtérben egy dolmányos varjú)

...viszont a vezetőnk adott kölcsön látcsöveket, és nagyon készségesen mindig beállított egy profi teleszkópot is, hogy jól láthassunk mindent. Szerencsénk volt, a dürgést sikerült folyamatában megfigyelni. Úgy kezdődik, hogy a túzokkakas a farktollait fölcsapja a hátára, rengeteg levegővel megduzzasztja a nyakát, aztán kifordítja a szárnyait. Mivel az alsó tollai hófehérek, ettől egyetlen nagy labdának látszik, ami szinte világít a pusztán. A rituálé csúcsa az, mikor a bajusztollai is legyezőszerűen fölfelé merednek, és a madár topogva körbefordul a saját tengelye körül. Emberi szemmel nézve ez kissé mulatságos, valahogy mégis lenyűgöző látvány, a túzoktojóknak pedig remek alkalom a jelölt rátermettségének vizsgálatára. A fiatal kakasok még csak gyenge utánzatát képesek produkálni a tapasztaltabbak násztáncának - nem is jut nekik pár.

A főszereplőkön kívül még sok más állat került az utunkba, rengeteg mezei nyúl például. Ez a jószág rendkívül népszerű a családunkban, ezért mindketten készítettünk róla portrét:

Az én fotóm

Balázs fotója (érdemes figyelni a nyuszi szájából kilógó fűszálakat)

Találkoztunk továbbá őzekkel, cigánycsukkal (éppen egy lepkét próbált szállítani), szürke, pajzsos és parti cankókkal, nádi rigóval (amit végre sikerült lencsevégre kapni), sárga és barázdabillegetővel, füstifecskével, tövisszúró gébiccsel, barna rétihéjával, kakukkal, sordéllyal, mezei verébbel, sirállyal, gulipánnal, böjti és barátrécével, kis vöcsökkel, nyári lúddal, szürke gémmel... és beleszerettem a bíbicbe:

Hát nem gyönyörű?!

Egészen estig maradtunk a környéken, a naplemente a Hortobágy és a Berettyó összefolyásánál ért minket, ahol a szakértő segítségével igyekeztünk hang alapján felismerni a madarakat, és láthattuk a foltos nádiposzáta nászrepülését, ami egy gyors, függőleges hurok, a vége szinte zuhanás vissza a nádasba, valamint beszereztük az év első (tucat) szúnyogcsípését.

[Még több kép ebben az albumban]