Pár nap falun...

...sok a jóból. Lejöttünk szombaton Vésztőre. A házban kb. 10 éve nem lakik senki, korábban Balázs nagymamájáé volt. Borzasztóan megnőtt a fű a sok esőzés miatt, majdnem két napig tartott levágni, fárasztó munka összeszedni is. A fényképezőgépet sajnos otthon felejtettük, pedig téma lett volna bőven: a rozsdafarkú már eteti a fiókáit, az árkokban nyüzsögnek az ebihalak, mindenhonnan brekegést és madárcsicsergést hallani, a horgásztóban még egy gyönyörű vízisiklót is láttunk. Megijedt tőlem. Gondolom, nincs hozzászokva, hogy valaki odarohan hozzá, mikor éppen a part mentén úszik. :) Az erdei pintyek viszont kifejezetten bátrak voltak: alighogy összegereblyéztem a füvet, már jöttek is rovarokat keresgélni. Szeretek ilyen közel kerülni az állatokhoz, de a falusi élet nem az én világom. Mikor csendről és nyugalomról álmodozom, akkor is inkább egy kisvárosban vagy modern nyaralóban képzelem el magam.

Rengeteg a csiga a kertben, nagyon igyekeztem vigyázni rájuk, sokukat fölraktam a kerítésre, hogy ne legyenek láb alatt, mégsem sikerült mindegyiket megmenteni. Néhányra ráléptünk, de a legrosszabb az volt, hogy véletlenül fölnyársaltam egyet a vasvillával. Rögtön le is tettem a kezemből, és befejezettnek nyilvánítottam a munkát. Elég volt.

Tegnap délután teljesen megrökönyödött rajtam egy helybéli biciklis, mert a kertben, egy pokrócon hasalva olvastam. Ilyet nyilván nem szokott látni. :) Balázs szerint az itteniek egyáltalán nem is olvasnak, ami talán túlzás, de szépirodalmat nyilván ritkán vesznek a kezükbe. Ő egyébként a gyerekkori emlékei miatt nagyon kötődik Vésztőhöz, és annak ellenére, hogy már fölmerült a családban, hogy el kéne adni ezt a házat, sőt érdeklődő is lenne rá, inkább felújítani szeretné. Én meg többnyire próbálom lebeszélni, mert nem rajongok az ötletért. Ma kiderült, hogy a hátsó szomszéd a kerítés tövéhez épített új disznóólakat. Ez nekem már végképp sok volt, és úgy tűnik, végre a férjemnek is elég nyomós ellenérv, hogy trágyaszagban pihenni nem az igazi...