"Ha az ünnep elérkezik az életedben, akkor ünnepelj egészen. (...) Tisztálkodjál belülről és kívülről. Felejts el mindent, ami a köznapok szertartása és feladata. Az ünnepet nemcsak a naptárban írják piros betűkkel. Nézd a régieket, milyen áhítatosan, milyen feltétlenül, milyen körülményesen, mennyi vad örömmel ünnepeltek! Az ünnep a különbözés. Az ünnep a mély és varázsos rendhagyás."
(Márai Sándor)
Évek óta nem tudtam igazán ráhangolódni a karácsonyra, mert előtte egy-két nappal még vizsgáztam vagy dolgoztam, és a budapesti Rákóczi út sem éppen olyan környezet, ami feledtetné a szürke hétköznapokat. Idén ez végre megváltozott, bár most is 23-án volt az utolsó munkanapom az évben, viszont tettem azért, hogy lélekben is fölkészüljek az ünnepre. Ilyenkor nagyon szeretem újra gyereknek érezni magamat, ezért vettem jegyeket A diótörőre. Nagyon szeretem a táncot, balettelőadást nézni pedig minden alkalommal különleges élmény. Mindig odaképzelem magam a színpadra, a balerina helyébe. Ezúttal legjobban a keleties tánc tetszett, mert abszolút nőies volt.
Az arany hétvégén azt hittem, gondoskodtunk róla, hogy fehér karácsonyunk legyen. A szombati hóvihar után hatalmas kupacba hordtuk a havat a ház elől. Több köbméternyi lett, egyszerűen kizártnak tűnt, hogy néhány nap alatt elolvadjon. Lapátolás közben karácsonyi dalokat dúdoltam magamban, és arra gondoltam, mennyire gyönyörű az este. Nálam jobban talán csak Bikfic és Cilla élvezték a havazást. A cicánknak ez volt az első élménye a hóval, először nagyon óvatosan lépkedett, de optimista lévén hamar dorombolni kezdett, és pár perc múlva már őrült tempóban kergetőztek a kutyával, míg Cilla egy hirtelen irányváltás következtében el nem tűnt a mély hóban. Bikfic teljesen kétségbeesett, megpróbálta kikaparni őt a mancsával, én pedig alig bírtam abbahagyni a nevetést.
A fát szokás szerint utolsó pillanatban vettük meg, 23-án késő délután indultunk el érte. Mivel már egy ideje nosztalgikus hangulatban vagyok, Balázs bánatára nem bólintottam rá az első ezüstfenyőre, ami az utunkba került, mert az a fajta szép ugyan, de hiába szagolgatja az ember. Tulajdonképpen szerencsénk volt, mert a második helyen találtunk megfelelőt. Összesen 3 lucfenyő várta még ott a gazdáját, és nem is kellett közel hajolnom ahhoz, hogy megcsapja az orromat az ismerős illat. Az árus elkezdte magyarázni, hogy citromillatú nordmann csak jövőre lesz, de rögtön közbevágtam, hogy nekem fenyőillatú fenyő kell. És plafonig érő, ez sem volt alku tárgya. (Persze a tetőtérben nem 3,30 a belmagasság, mint a pesti lakásunkban.) Kiválasztottuk tehát a legnagyobbat, és nyugodtan kijelenthetem, hogy gyönyörű karácsonyfa lett belőle.
Az volt a terv, hogy karácsonyra ideköltözünk Érdre, és valóban itt is töltjük most az időnk nagy részét, de még rengeteg holmink van a Nagy Diófa utcában, ezért kissé "tudathasadásos" állapotban vagyunk. Időnként elhangzik olyan mondat, hogy mit kéne még "hazahozni otthonról". Például nincs még itt a matracunk, ezért a kanapén alszunk, a fürdőszobát viszont birtokba vettük. És IMÁDOM! Reggel sütött rám a nap, míg fogat mostam. Még sosem volt ilyen világos fürdőszobám, pedig mindig erről álmodtam.
Az arany hétvégén azt hittem, gondoskodtunk róla, hogy fehér karácsonyunk legyen. A szombati hóvihar után hatalmas kupacba hordtuk a havat a ház elől. Több köbméternyi lett, egyszerűen kizártnak tűnt, hogy néhány nap alatt elolvadjon. Lapátolás közben karácsonyi dalokat dúdoltam magamban, és arra gondoltam, mennyire gyönyörű az este. Nálam jobban talán csak Bikfic és Cilla élvezték a havazást. A cicánknak ez volt az első élménye a hóval, először nagyon óvatosan lépkedett, de optimista lévén hamar dorombolni kezdett, és pár perc múlva már őrült tempóban kergetőztek a kutyával, míg Cilla egy hirtelen irányváltás következtében el nem tűnt a mély hóban. Bikfic teljesen kétségbeesett, megpróbálta kikaparni őt a mancsával, én pedig alig bírtam abbahagyni a nevetést.
A fát szokás szerint utolsó pillanatban vettük meg, 23-án késő délután indultunk el érte. Mivel már egy ideje nosztalgikus hangulatban vagyok, Balázs bánatára nem bólintottam rá az első ezüstfenyőre, ami az utunkba került, mert az a fajta szép ugyan, de hiába szagolgatja az ember. Tulajdonképpen szerencsénk volt, mert a második helyen találtunk megfelelőt. Összesen 3 lucfenyő várta még ott a gazdáját, és nem is kellett közel hajolnom ahhoz, hogy megcsapja az orromat az ismerős illat. Az árus elkezdte magyarázni, hogy citromillatú nordmann csak jövőre lesz, de rögtön közbevágtam, hogy nekem fenyőillatú fenyő kell. És plafonig érő, ez sem volt alku tárgya. (Persze a tetőtérben nem 3,30 a belmagasság, mint a pesti lakásunkban.) Kiválasztottuk tehát a legnagyobbat, és nyugodtan kijelenthetem, hogy gyönyörű karácsonyfa lett belőle.
Az volt a terv, hogy karácsonyra ideköltözünk Érdre, és valóban itt is töltjük most az időnk nagy részét, de még rengeteg holmink van a Nagy Diófa utcában, ezért kissé "tudathasadásos" állapotban vagyunk. Időnként elhangzik olyan mondat, hogy mit kéne még "hazahozni otthonról". Például nincs még itt a matracunk, ezért a kanapén alszunk, a fürdőszobát viszont birtokba vettük. És IMÁDOM! Reggel sütött rám a nap, míg fogat mostam. Még sosem volt ilyen világos fürdőszobám, pedig mindig erről álmodtam.
Remélem majd láthatok képeket is! :-)
VálaszTörlésB.U.É.K. Nektek!
Erika