2014. november 12., szerda

"Otthon ott van, ahol a wifi automatikusan kapcsolódik"

Mától ez nekem Smethwick. Némi bonyodalom és izgalom után délután végre átvettem a szobám kulcsait, és még a húszkilós csomagomat is sikerült egyedül felküzdenem a lépcsőn. Alex közben kétszer is rákérdezett, hogy segítsen-e, de úgy döntöttem, kemény csaj vagyok, elbírom egyedül. Akkor is, ha egy szintén nem könnyű hátizsák van rajtam, meg egy női táska, plusz egy szendvics a kezemben. (Innen szép nyerni...) Miután aláírtam a szerződést, és befaltam a szendvicset, már indultam is a könyvtárba, hogy nyomtassak estére. Önéletrajzot kellett vinnem az állásinterjúra! Ahol persze nem volt rá olyan nagy szükség, de még mindig jobb, mintha hiányolták volna. Vasárnap megpályáztam egy értékesítői állást (több más jellegű mellett, mert az érdeklődési köröm sokrétű), hétfőn behívtak mára az első körre, és nem tudom, hogy csináltam, de a dugóban araszoláson kívül semmin nem aggódtam. Egészen felszabadultan beszélgettem Joshsal, a menedzserrel, több közös pontot is találtunk. Az eredményben persze csak akkor lehetek biztos, ha már kaptam visszajelzést, de ha nem jutok tovább, az élmény akkor is megérte. Kicsit olyan, mintha ebben az országban egészen más szerepet játszanék, mint otthon. Vagy inkább mintha itt nem kellene szerepet játszanom... Akárhogy is, nagyon élvezem! A félelemmel vegyes tiszteletet is, amit már a második brit szemében láttam, mikor elmeséltem neki, milyen lazán jöttem ide. "Elég spontán döntés volt" - Simon álla a padlón, szerinte másik városba költözni sem könnyű, és ő biztos nem tenne ilyet, mint én. "Csak egy ismerősöm van a környéken, a város túlsó végén lakik" [kb. mint Káposztásmegyer-Érd] - Chris szeme kerekedik. Kicsit őrült vagyok, de jó nekem. :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése