2015. április 21., kedd

Változások

Novemberben meglepően hamar találtam állást, aminek akkor nagyon örültem, mert megnyugtatott, hogy nem a tartalékaimat kell felélnem (bár be volt tervezve, hogy erre használom föl), viszont így nem volt alkalmam igazán élvezni, hogy új országba érkeztem. De majd most! A munkámból nagyon elegem lett, és egyébként is másik városba tervezek költözni, ezért felmondtam. Most tehát újra keresek, ezúttal nem csak gyorsan valamit, amiből meg tudok élni, hanem olyat, amiben jövőképem is van. Nemrég olvastam egy cikket arról, hogy az utált állás rosszabb az ember lelki egészsége szempontjából, mint a munkanélküliség. Azt hiszem, bennem is kezdett elindulni egy negatív folyamat, aminek az lett a vége, hogy kimondtam magamnak: nem éri meg folytatnom ezt a munkát, mert minden időmet és energiámat elveszi. Mondanám, hogy nincs az a pénz, amiért megérte volna tovább maradnom, de nem is kerestem olyan jól, szóval ebben nem lehetek biztos...

A döntésemhez hozzájárult az is, hogy sikerült bérlőket találnunk Érdre, májusban költöznek, tehát kissé hirtelen ki kellett üríteni a házat, ahol a családom évtizedek óta halmozta föl a lomokat. Kiléptem tehát a cégtől, és az eredetileg is tervezett linzi látogatás végén nem a reptér, hanem a vasútállomás felé indultam. Irány Kelenföld! Sikerült rávennem egy kedves rokont, hogy onnan kocsival vigyen haza, és hamarosan egy másik világba csöppentem. Azt hittem, majd a gardrób és a konyhaszekrény kipakolása fog sokáig tartani, de ami végül lelassított, az a kisebb fiókok tartalma volt. Találtam ott mindent, a gimis órai levelezéseimtől a gyerekrajzokon és számítógép-alkatrészeken át a régi fényképekig. Ezt mind-mind egyesével kellett átnéznem, válogattam, mit tartok meg, mit dobok ki, mit viszek majd Angliába, mi kerül Lellére, mi mehet a garázsvásárra szánt kupacba. Míg én az emeleten foglalatoskodtam ezzel, anyu ugyanezt a feladatot végezte a földszinten. Jöttek rokonok is segíteni dobozokba rakodni, lépcsőn cipekedni, értéket menteni... Gergő is szánt egy napot arra, hogy a könyvespolcomról lekerüljön a rengeteg kötet. Feszültségektől sem volt mentes az akció, egy nagyobb példánynál kicsit össze is vesztünk azon, melyik kategóriába soroljuk (a brit négyzetméterárak...), és többször úgy éreztem, SOSEM LESZEK KÉSZEN, végül nem is 100%-os eredménnyel hagytam ott a terepet anyunak, de azt mondta, ne aggódjak, a többivel már boldogul. Amen.

Érden nem jutott időm (meg főleg energiám) ilyesmire, de most gyakorlatilag teljes munkaidőben állásra vadászom, ami nálam több okból sem egyszerű. Egyrészt nagyon kacskaringós az eddigi "karrierutam", másrészt gyűlölök motivációs levelet írni, mert nagyon nehezen élem bele magam, hogy tényleg szeretnék valahol alkalmazott lenni. Az sem segít, hogy közben megint Linzbe röppentem, és fel kellett készülnöm egy háromnapos képzésre is, amire még az életem felborulása előtt jelentkeztem be. Ennek ellenére tegnap pozitív visszajelzést kaptam egy olyan cégtől, ami elég szimpatikus volt, mert az álláshirdetés alapján úgy tűnt, emberi lényeket keresnek, nem droidokat, ennek most határozottan örülök. Amint sikerül megtalálnom az új munkahelyet, csomagolok és költözöm. Remélem, a lakáskeresés ott sem tart sokkal tovább, mint Birminghamben, ahol öt napom volt új otthonra lelni, és sikerült is.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése