Állás

Egy régi kedves ismerős emlékeztetett rá, hogy már régóta nem írtam blogot. Igaza van, és terveztem is, hogy majd lesz új bejegyzés, csak ahogy elkezdtem fogalmazni magamban a témát, mindig arra jutottam, hogy olyan sok benne a túl személyes elem, hogy ha mindet kihagyom, a végén nem fog szólni semmiről, akkor meg minek fárasszam vele magam. Jobban belegondolva viszont ma már egészen másképp funkcionál ez a blog, mint amikor létrehoztam. Kezdetben nagyon óvatosan írtam, mert az akkori kollégáim (sőt a főnökeim is) mind tudták, hol olvashatják az élménybeszámolómat a közös indiai utazásunkról. Azóta eltelt több év, a jelenlegi munkatársaim nem tudnak magyarul, és a lakótársaim közül is csak egy, de neki sosem említettem, hogy bármit is közzétennék a neten. Aki továbbra is hűséges olvasóm, az meg valószínűleg nem fog ítélkezni fölöttem egy-egy rendhagyóbb bejegyzés miatt - de ha mégis, legfeljebb nem írok neki vissza :)

Valahol ott hagytam abba legutóbb, hogy bonyolult bankszámlát nyitni, pontosabban igazolni hozzá a címemet. Ez azóta megoldódott, a munkahelyem harmadik nekifutásra képes volt egy fejléces levelet produkálni, amiben benne van a címem, és helyesen írták a nevemet is. Egy bő hónapja tehát boldog számlatulajdonos vagyok az HSBC-nél. Nagyon kedves horvát ügyintézőnőnél nyitottam, aranyos volt, hogy szabadkozott, amiért csak alapszámlát tudnak nekem ajánlani, mivel még nem vagyok elég régóta az országban ahhoz, hogy a hitelképességemet vizsgálják. Az "alap" egyébként abban különbözik a "normál" folyószámlától, hogy nincs hozzá hitelkeret. Internetbank és VISA kártya ugyanúgy jár hozzá, számlákat lehet róla fizetni. Na ezen nem fakadok sírva! Tudom, persze, hogy az angolszász kultúrában teljesen hétköznapi eseménynek számít a hitelfelvétel, de én nem igénylem, hogy több pénz költhessek, mint amennyit keresek, sőt...* Az már inkább csalódást jelentett, mikor apránként gyűlni kezdett a pénzem, és kiderült, hogy a megtakarítási számlák között nincs olyan, amelyik ilyen újonnan érkezetteknek, mint én vagyok, elérhető lenne. Hogy mi a bánatos nyavalyáért kell nekik hitelképességi vizsgálat ahhoz, hogy lekötött pénzre kamatot adjanak, az azóta is rejtély számomra... Sebaj, idővel ez is menni fog.

Az anyagi tényező az egyik oka annak, hogy még nem mondtam föl a munkahelyemen, pedig már többször is felmerült bennem. Elég gyorsan zajlik az élet körülöttem, két hét alatt találtam munkát, és két hónapon belül elegem is lett belőle. Eleve átmenetinek szántam, csak gyorsan akartam valamit, hogy ne kelljen aggódnom a számlák miatt, és ez megfelelőnek tűnt. Jótékony szervezeteknek gyűjtünk adományt, naponta több órát levegőn vagyok és sétálok (fogytam is pár kilót), rengeteg emberrel beszélek, és olyan, mintha városnézésért fizetnének. Mégsem mosogatás vagy takarítás, azt az első perctől kezdve gyűlöltem volna. Órabért kapunk, ami valamivel több, mint a minimálbér, de csak heti 25 órás a munka, mindig délután kezdünk. Eredménytől függően lehet kapni bónuszt is, a legjobbak nagyon jól keresnek vele, sajnos nem tartozom közéjük. A bosszantó az, hogy jól indult a pályafutásom a cégnél: az első munkanapomon kb. az ötödik ajtónál már meg is nyertem rendszeres támogatónak egy középkorú indiai nőt, aki ráadásul rögtön behívott a jó meleg házba a szakadó esőből, és úgy alakult, hogy a hazaérkező lánya is adományozó lett. Másnap nagyon hideg idő volt, de akkor egy újabb kedves ember otthonában melegedhettem egy darabig, ő meg olyannyira lelkes lett, hogy kikapta a kezemből a tollat, és magától írt be az egyéb rovatba egy magasabb összeget, mint amit kérni szoktunk. Ezek után úgy éreztem, remekül fog menni nekem ez a munka, hiszen várhatóan fejlődni fogok, és akkor még jobb eredményeim lesznek. Nem pont így történt... A harmadik napon Michael csapatába kerültem, és onnantól négy napig semmi eredményem nem volt, már kezdtem kétségbe esni, aztán két hétig sikerült egyenletesen teljesítenem, amitől remekül éreztem magam a bőrömben. Amikor a kitöltött papírt lobogtatva sietek a csapatvezetőhöz, nem érzem sem a hideget, sem a fáradtságot, sem az éhséget, sem a fájdalmat (a talpam és a vállam szokott sajogni, a hátizsákos gyalogláshoz nem vagyok hozzászokva), elképesztő tudatállapot! Mintha be lennék drogozva, csak mellékhatás és másnaposság nélkül. Nagyon élveztem azt a képet, ami kialakult rólam: "Rékára mindig lehet számítani". Yasmin csapatában remek volt a hangulat is, csakhogy ő felmondott, vagy másik kampányon dolgozik (biztosat nem tudok, csak pletykák vannak, de a cégkultúráról majd később). Újra Michael irányítása alá kerültem, és mint valami átok, újabb négy eredménytelen nap következett. Azóta sem sikerült kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtanom, és nem tudom, mit csinálok másképp, mint akkor, mikor rendben mentek a dolgok. Ha nem jövök rá, nem tudok javítani rajta, és hamarosan más munka után kell néznem...

*Ezt legjobban egy évekkel ezelőtti történet illusztrálja. Családi síelésre mentünk, és a pályán eszembe jutott, hogy Balázsnál van minden készpénz. Kértem, hogy adjon belőle, de nem megfelezte velem, ahogy vártam volna, hanem megkaptam a legkisebb címletet. Föl is háborodtam, hogy mit képzel rólam, hogy felelőtlenül elszórnám, ha több lenne nálam? "Nem, attól félek, hogy két fenyő között találsz egy bankot, és lekötöd 10 évre" - hangzott a válasz.