Miskolctapolca, Lillafüred

Hétfőn a Miskolci Egyetemen akadt dolgom, és mivel úgyis a városban kellett töltenem a vasárnap éjszakát, úgy döntöttem, érdemes eljönni ide egy egész hétvégére. Az Egyetemvároshoz legközelebb a miskolctapolcai panziók vannak, ezek közül választottunk ki egyet. Szombaton meg is jártuk a Barlangfürdőt. Az időjárás nem volt éppen kegyes hozzánk, ezért a külső medencékben nem sok időt töltöttünk, és a bentiek közül is a legmelegebb vizű lett a kedvencem. Ritkán járok gyógyfürdőben, de most nagyon élveztem a kialakított örvényt és a hátat-nyakat masszírozó vízsugarakat.

Vacsorázni bementünk Miskolc belvárosába, ami kellemes meglepetést szerzett: a Szinva terasz nagyon hangulatos hely, bár néhány épület falán még látszik a tavalyi csapadékos nyár miatt kiáradt patak nyoma. A Kortyolda nevű éttermet választottuk (ez volt az első, ami színvonalasabbnak tűnt, mint a sarki kocsmák), elképesztően gyors volt a kiszolgálás, és nagyon finom pisztrángot ettem. Amikor kijöttünk, a túlparton több kis összeverődött társaságot láttunk, az egyik csapatból valaki gitározott, a többiek énekeltek. Kicsit irigyeltem őket...

Vasárnapra lillafüredi kirándulást terveztünk programnak. Külön-külön már mindketten jártunk itt, de nagyon régen, én alig emlékeztem valamire. A kisvasút miskolci (diósgyőri) végállomásánál hársfasor szegélyezi az utat. A virágok illata bódító, és a körülöttük repdeső poszméhek szabályosan megrészegedtek a nektártól, rengeteg leszállt a járdára pihenni, és sokuk balesetet is szenvedett ott, mert nagyon nehezen voltak mozgásra bírhatók. Balázs az ujja hegyével megpiszkálta az egyiket, hogy lássuk, él-e még, és a rovar először megpróbált fölkapaszkodni a körmén, aztán kelletlenül fölszállt, visszarepült a fára.

A vonaton mi voltunk az egyetlen pár, akikkel nem jött sem gyerek, sem kutya. Ebből következett, hogy míg mi csöndben ültünk, hatalmas nyüzsgés vett minket körül. Mikor beértünk az alagútba, az apróságok óriási visítozást rendeztek, csak úgy visszhangzott tőlük a környék. Egyikünk sem bánta, hogy hamarosan megváltunk a társaságuktól, és elindultunk a tó irányába. Csónakot nem béreltünk, inkább elsétáltunk a vízesésekig, közben főleg virágokat és rovarokat fotóztam. Megint pisztrángot ebédeltem, mert ez a kedvenc halam, és mert helyi specialitás. Újabb vonatozás helyett visszagyalogoltunk Miskolcra, pulóver híján kihagytuk a barlangokat, a nap végére így is éppen eléggé elfáradtam. Lépten-nyomon találkoztunk egyébként táblákkal, amik különböző EU-s támogatásokat hirdettek, sok-sok milliót belefektettek ebbe a környékbe a turisták kedvéért. A kisvasút "ökoturisztikai fejlesztése", a szálláshelyek bővítése, a barlangok kiépítése, a tanösvények kialakítása mind-mind nyeli a pénzt. Nem tudom, mindezt mennyire gondolták át, de a kiállítás forgókapus bejárata helyett talán kicsit javítgathatták volna a vasúti kocsikat, mert amiben mi utaztunk, már elvesztette a régi pompáját...