2016. február 27., szombat

Újra munkában

Hosszasan hallgattam, de szerencsére ennek pozitív oka volt, ugyanis végre tényleg megtaláltam itt a helyem. Az aktív állásvadászat meglepően gyorsan eredményt hozott, pedig Gergőtől csak annyi segítséget kaptam, hogy felhívta a figyelmemet a karriere.at-re. Ideköltözés után hónapokig nézegettem ott a hirdetéseket, de valahogy egyik sem lelkesített igazán, meg ugye éppen eléggé lefoglalt a lakás berendezése és Brüsszel. Október vége lett, mire rábukkantam egy olyan ajánlatra, aminél azt éreztem: igen, erre a munkára nemcsak alkalmas vagyok, hanem szívesen is végezném. Még a felajánlott fizetés is vonzó volt! (Ausztriában erősek a szakszervezetek, kötelező beleírni a hirdetésekbe az iparági kollektív szerződés szerinti minimum összeget, itt viszont konkrétan közölték az éves fizetést, ami több, mint amennyi a besorolásom alapján járna.) Ez így együtt már motivált annyira, hogy pályázzak. Mivel ki akartam használni a lendületet, gyorsan küldtem még pár másik helyre is önéletrajzot. Ez azt a célt is szolgálta volna, hogy ne éljem bele magam túlzottan egyetlen lehetőségbe, mert akkor keserű csalódás, ha az az egy nem jön össze. Persze mivel a többi valójában egyáltalán nem hozott lázba, a remélt hatás elmaradt. Mintha a hr-esek is megérezték volna a hozzáállásomat, sehova máshova nem hívtak be interjúra, ennél az egynél viszont egyetlen nap alatt lezajlott a két kör (délelőtt a fejvadásszal, délután az ügyvezetővel), és egy héttel később ajánlatot kaptam, amit gondolkodás nélkül elfogadtam.

Így most egy számomra korábban ismeretlen, de a saját iparágában jelentős osztrák vállalatnál dolgozom. Az ügyfeleink szoftvert és műanyag lapkákat vásárolnak tőlünk, én az utóbbi termékkel dolgozom. Alapvetően az a feladatom, hogy tartsam a kapcsolatot a vevőkkel: telefonálok, megrendeléseket dolgozok fel és követek nyomon, foglalkozom a reklamációkkal, intézem a szállítást, számlázok, stb. Mindezt négy nyelven, szóval tényleg elememben vagyok. December közepén kezdtem, mély vízbe dobtak, de nem baj, szeretem a pörgést. Az első hetem végén ott lehettem a karácsonyi bulin, találkoztam néhány leányvállalatunknál dolgozó kollégánkkal is, és az este végére már éreztem, hogy a csapat tagja vagyok. 

Januárban Franciaországban jártam az értékesítővel, az kemény volt, mert német-francia viszonylatban előtte sosem tolmácsoltam, ráadásul időnként még angol is keveredett a társalgásba, mert azt többé-kevésbé mindannyian beszéltük. Tisztában vagyok vele, hogy profi tolmács ilyet nem csinál, de ebben a helyzetben mint értékesítéstámogató voltam jelen. Azért alkalmaztak, mert tudok franciául, tehát elvárták, hogy használjam is a nyelvet. Az üzenet mindig átment, végül is ez a lényeg. Hangfelvétel nem készült, és utólag is úgy tűnik, szimpatikus voltam azoknak, akikkel találkoztam. Részemről sikeresnek tekintem az utat, bár fájt a szívem, hogy nem jutott időnk körülnézni a környéken. Svájcba is átmentünk, 10 km-re voltunk a Rajna-vízeséstől, és nem láttuk!! 

Ami a napi rutinban megterhelő, az az ingázás. Azt hittem, mivel Linz belvárosában lakunk, gyalog fogok majd munkába járni, vagy legfeljebb villamosozom egy kicsit. Ehhez képest Kronstorfban találtam munkát, ami egy falu 25-30 km-re innen. Távolsági busszal majdnem egy óra, és nagyon korán kell fölkelnem, hogy időben beérjek. Határeset volt, hogy hajlandó vagyok-e ilyen messzire be(/ki)járni minden nap. Most, hogy már nem teljes sötétségben utazom, kevésbé esik nehezemre, és tényleg nagyon szép tájakon halad át a busz (pl. Enns főtere!), de az első hetekben nagyon megszenvedtem az átállást. Szerencse viszont, hogy végállomáson szállok föl, így mindig le tudok ülni. Nagyjából zavartalanul olvashatok egész idő alatt, és pont a cég kapuja előtt szállok le, csak a parkolón kell átsétálnom az iroda bejáratáig.

1 megjegyzés:

  1. Most update-eltem magam belőled, én is gratulálok az új álláshoz, örülök, hogy megtaláltad a helyed! :)

    VálaszTörlés