2016. március 20., vasárnap

Töltődés

Olyan szépen sütött a nap, hogy délben egyedül elindultam sétálni. Árnyékban még hideg van, de a tavasz-érzéshez kellett, hogy ne télikabát legyen rajtam, hanem csak széldzseki. A házunkkal szemben, az út túloldalán van a kórház parkja, először oda mentem napozni és madárcsicsergést hallgatni. Vasárnap elég kihalt a város, mivel szinte minden zárva van. Ennek most nagyon örültem, mert senki nem zavart sem a fülelésben, sem abban, hogy kipróbáljam a szabadtéri rehabilitációs eszközöket (rugózó padok, különböző magasságú korlátok, tiszta játszótér!). Míg az egyensúlyomat teszteltem (elégedett vagyok vele), láttam egy vörösbegyet, egy kék cinegét, egy széncinkét, egy varjút, több fekete rigót és egy csapat verebet. Egyik sem zavartatta magát, énekeltek, avarban bogarásztak, mintha ott sem lettem volna. Szeretem ezt az érzést, hogy része vagyok a természetnek, nem valami betolakodó, aki elől menekülni kell. A Landstrassén már több embert láttam, de ott sem kellett tömegben utat törnöm magamnak, mint hétköznap délutánonként. Úgy terveztem meg az útvonalat, hogy körülnézhessek a főtéren, aztán hazafelé megállhassak a Bookboxnál. Végre nyugodtan válogathattam a könyvek között, találtam is egy Elizabeth és kertje címűt, ami a fülszöveg alapján elég ígéretes, és kíváncsiságból elhoztam egy Wienerint is, mert egyáltalán nem ismerem az osztrák női magazinokat. Az egész séta talán egy óráig tartott, mégis úgy értem haza, mint akit kicseréltek. Nyugodt voltam és kipihent, ugyanakkor lelkesedtem mindenért, amit láttam, erősnek és energikusnak éreztem magam. (Ilyen állapotban még a mosogatás sem tud lehangolni!) Nagy szükségem volt már egy ilyen élményre, mert az elmúlt időszakban túl sok időmet és energiámat vette el a munka meg az ingázás, de ez egy másik történet... 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése