Videokonferencia

Szakmai szempontból nagyon fontos, ugyanakkor (vagy éppen ezért) kissé félve várt élményben volt részünk pénteken. A tanszékünk nagyon jó kapcsolatot ápol az EU Tolmácsolási Főigazgatóságával (SCIC), rendszeresen érkeznek onnan vendégek, akik a magyart szeretnék felvenni a munkanyelveik közé, szoktunk velük órákon kívül is gyakorolni. EMCI hallgatóként arra is lehetőségünk van, hogy videokonferencia keretében a Brüsszelben dolgozóktól kapjunk visszajelzést. Ez úgy zajlik, hogy mi a dékáni tárgyalóban ülünk (mert ott van megfelelő technikai háttér), ők pedig felhívnak minket, és lapostévén nézzük egymást. A mostani alkalom volt az első a félévben, és az volt a terv, hogy angol és német nyelvű beszédek lesznek, kettő-kettő, amit azok fognak tolmácsolni, akik az ELTÉn végezték az MA-t. Ez az angol kabin elfoglaltsága miatt meghiúsult, így végül négy német szöveggel indultunk neki, és én egyedüli német C-sként ültem ott...

Két német és két magyar tolmács vett részt a virtuális találkozón, utóbbiak közül a férfi elnökölt. Mindenki nagyon kedvesen és segítőkészen viselkedett, kifejezetten tolmácsbarát beszédeket mondtak, és mindannyian jól teljesítettünk. Meg is kérdezték a szervező tanártól, hogy "Ezek voltak a jó tanulók, vagy ebben az évfolyamban mindenki ilyen?".

Mivel közel ültem a csoporttársaimhoz, láttam rajtuk, mennyire izgulnak ők is (komor nézés, remegő kezek-lábak), de ez az értékelőknek nem tűnt föl, csak nálam jegyezték meg, hogy nincs okom ennyire feszültnek lenni... Az életem néha annyival könnyebb lenne, ha nem ordítana rólam, hogy lámpalázas vagyok!

Akkor nyugodtam meg igazán, mikor véletlenül rábukkantam a levezető elnök Facebook profiljára, és megállapítottam, hogy Brüsszelben is csak emberek dolgoznak, akiknek néha fogalmuk sincs az adatvédelmi beállításokról - vagy csak őt nem érdekelte? :)