Bécsben 30

Az ember hajlamos nagyobb jelentőséget tulajdonítani a kerek évfordulóknak. Így voltam ezzel én is, a 30. szülinapomra úgy tekintettem, mint valami mérföldkőre az életemben. Balázs ajándékként azzal lepett meg, hogy elvitt két napra Bécsbe. Szeretem ezt a várost, pár évvel ezelőtt egy hónapot töltöttem el itt, hogy németül tanuljak, és akkor keresztül-kasul be is jártam. Mégis volt pár dolog, ami kimaradt, és még több hely, ahová többször is szívesen visszatérek. Mivel a meglepetés része volt, hogy csak aznap reggel tudtam meg, hová megyünk, nem volt alkalmam felkészülni, tehát elég spontán városlátogatás lett belőle. Egy nagyon igényes szállodában aludtunk, ami nemes egyszerűséggel The Hotelnek nevezi magát, és tényleg etalon lehetne:

Elég közel volt a belvároshoz, csak kicsit gyalogolni kellett a Mariahilferstrassén, nem is használtuk a tömegközlekedést. Az első célpontunk a Stephansdom volt, mert emlékeim szerint a belsejét még nem láttam. Így utólag belegondolva az is lehet, hogy csak nem emlékeztem rá, mert annyira nem izgalmas látvány. Mindenesetre megnéztem azt is, megvan-e még a nyelvsuli, ahol tanultam, és megnyugodtam, mert talán még a táblája is ugyanaz. Íme:

Ezután vettünk jegyet az esti hofburgi koncertre, majd elindultunk a múzeumi negyed (MQ) felé, ahol az Architekturzentrumban nagyon alaposan végignéztük a városi kertekről szóló kiállítást. Engem nagyon érdekel a téma, Budapestről is a természet hiánya miatt költöztem ki, és mindig örülök, ha olyan kezdeményezésről hallok, ami visszacsempészi a zöldet a nagyvárosokba. Bécsben van egy minivárosrész, amibe pont ezért első látásra beleszerettem: Spittelberg. Éppen az MQ mögötti utcák alkotják, ezért itt vacsoráztunk. Kifejezetten kisvárosi hangulata van, pedig alig néhány percnyi séta a császári palotától.

Szerencsére a koncerten nem volt dress code, nem kellett visszamennünk a szállásra átöltözni, csak átballagtunk a Hofburgba.

A születésnapom tiszteletére aznap a nagyobb, díszesebb teremben zenélt a Wiener Hofburg-Orchester, és vörös szőnyeggel vártak engem, hogy teljes legyen az élmény. 

  

Komolyzenét játszottak, de nem vették magukat halálosan komolyan, sőt, igyekeztek humort is beleszőni az előadásba. Az operaáriákat külföldi szólisták énekelték, ők is kedvesen, lazán álltak hozzá az egész műsorhoz - persze nehéz is lenne Papageno és Papagena kettősét túlzottan komolyan venni.

Másnap a hőség miatt egyikünk sem akart a tűző napon időzni, így hát bevetettük magunkat a Természettudományi Múzeumba. Köztudottan madármániás vagyok, ezért természetesen azokat a termeket néztük meg, amikben a strucctól az albatroszon át a kolibriig mindenféle szárnyas megtalálható volt. Leendő tolmácsként törekedtem rá, hogy néhány (számomra) fontosabb faj német nevét megjegyezzem, de ünnepelt lévén nem akartam nagyon görcsölni ezen, szóval glosszárium egyelőre nem készült belőlük. :)