Pöstlingberg

Legutóbb említettem, hogy az ablakból a Pöstlingberget lehet látni, ami kellemes látvány napközben is, de igazán naplementekor lelkesedem érte.

Nyilván hajt a kíváncsiság is, ezért örültem, hogy Gergő meg akarta mutatni a hegyet. Olyan rekkenő hőség volt hétvégén, hogy címlapsztori lett belőle a helyi sajtóban, ezért késő délután indultunk. A főtérről lehet megközelíteni a helyszínt, külön nosztalgiavillamos közlekedik arrafelé, a turistákon kívül valószínűleg senki sem használja. 

Odafelé és visszafelé is találkoztunk magyarokkal, utóbbi kicsit kínos volt, mert gyanútlanul beszélgettünk, mellettünk felsőosztrákul folyt a társalgás, aztán teljesen váratlanul az egyik nő odafordult hozzánk, és szólt, hogy négyük közül hárman mindent értenek. Pff! A közös nyelv szerintem arra nem jogosít föl senkit, hogy letegezzen minket. Tudom, hogy szemtelenül fiatalnak látszunk, de egyikünk sem gyerek, rég elmúltunk már 18 évesek...

A Pöstlingbergnek a mi szempontunkból legfőbb érdekessége a kilátás a városra, ami tényleg pompás. Sajnos Ausztriában a nyitva tartás nem igazodik az igényeinkhez, a kávézó például este hétkor(!) bezárt, és az étteremben is csak nyolcig maradhattunk volna, annak meg nem lett volna sok értelme, így végül be sem mentünk. Mindez egy olyan héten, mikor a csütörtök ünnepnap...

Természetesen a hegytetőn álló bazilikát (nagyképű elnevezés!) sem hagyhattuk ki. Gergő kifejtette a nagyon határozott elképzeléseit arról, milyen jó életük van a papoknak (a cölibátus ugye csak álca a külvilág felé...) és hogy miért van olyan sok gyóntatószék a linzi templomokban. Maga a tény is vicces, hogy tényleg telezsúfolják velük a teret, engem mégis a tetejükre szerelt lámpa nevettetett meg:

Németül nem értők kedvéért: "Kérjük, várjon" és "Kérjük, lépjen be"

A képek ezúttal Gergő telefonjával készültek, mert nekem nem volt zsebem, és nem akartam táskát vinni magammal.