Ez az a bejegyzés, amit többen is hetek óta várnak tőlem, és egyszer már megírtam, aztán közzététel előtt kitöröltem. Időközben meguntam a magyarázkodást. Tehát tömören annyi történt, hogy fölmondtam - anélkül, hogy előtte másik állást kerestem volna. Mert úgy éreztem, lépnem kell. Egy magazinban olvastam egyszer egy idevágó mondatot: "Ha valahol rossz helyen ülsz, akkor üres a jó helyed" - és ennek a második fele az igazán fájdalmas.
Hazudnék, ha azt mondanám, könnyű döntés volt, mert az elmúlt 2 évben sok embert megkedveltem, és sajnálom, hogy csak ritkán fogok velük találkozni (ha egyáltalán találkozunk még), de butaság lenne csak miattuk maradnom, hiszen ők is bármikor dönthetnek úgy, hogy inkább máshol folytatják - volt már rá példa.
Hazudnék, ha azt mondanám, könnyű döntés volt, mert az elmúlt 2 évben sok embert megkedveltem, és sajnálom, hogy csak ritkán fogok velük találkozni (ha egyáltalán találkozunk még), de butaság lenne csak miattuk maradnom, hiszen ők is bármikor dönthetnek úgy, hogy inkább máshol folytatják - volt már rá példa.
Megértem a döntésedet... és az érzéseidet is.
VálaszTörlésVáltani - főleg hirtelen - nagyon nehéz. De ez az élet "nem a főpróba, ez már az előadás" (hogy én is egy idézettel éljek), néha kénytelenek vagyunk kemény lépéseket tenni... a saját érdekünkben.
Remélem, a dolgok az elvárásaid szerint fognak alakulni!
Már vártam ezt a posztot:)
VálaszTörlés@Ági: Köszi a támogatást, majd összefuthatnánk egy teázásra! (Ezt tegnap is írtam, de valamiért nem jelent meg a kommentem.)
VálaszTörlés@Szilda: Nem vagy vele egyedül, bár azt hiszem, pár embernek csalódást okoztam, hogy nem fejettem ki részletesebben (mondjuk nem hiszem, hogy attól érthetőbb lett volna :-) ).