Giselle, Örvényben

Az opera mint műfaj anyu és több tanárom igyekezete ellenére sem lopta be magát a szívembe, viszont az Operaházba szívesen megyek. A táncért mindig is rajongtam, így a balettelőadások különösen vonzanak. Az elmúlt két hétben kétszer is jártam ilyenen, hasonló társaságban, mégis teljesen különböző élménynek bizonyult. Ami nem csoda, hiszen nem is egészen ugyanaz a műfaj volt!

A Giselle gyönyörű, a klasszikus balett minden kelléke megvan benne: díszes jelmezek (persze tüllszoknyák is), sok spicc, jól követhető történet. Anyu nagyon lelkes lett attól, hogy Popova Aleszja a címszereplő. Ennek azért örültem, mert anya-lánya programnak szántam ezt a matiné előadást, Az én kedvencem egyébként a villik tánca, amikor tele a színpad ezekkel a fehér ruhás kísértetekkel, és kékes megvilágítás jelzi az éjszakát.

Az Örvényben címet viselő est viszont a modern balett terepe volt. 5 részből állt, mindegyik más-más szerző darabjára és egy-egy pár köré épült. A mozdulatokon kívül a ruhák színe is jelezte a téma hangulatát. A halál és a lányka feketéje nyitotta a sort, itt a mellékszereplőket fakó barnába és szürkébe öltöztették. A szerelem és a lány természetesen piros színt kapott, a nyitó jelentben az egyébként sötét színpadon szinte világított a nő ruhája, miközben faleveleket fújt a szél. A Még meddig? a másik elvesztéséről szól, a bánatot a kék szín érzékeltette, az énekesnő pedig a színpad sarkában ült egy széken, onnan dalolta németül, hogy "nem tudok nélküled élni" és "összetörtél". A szövegből több nem maradt meg bennem, mert elsősorban nem arra figyeltem, viszont a mozdulatot, amivel a nő az eltűnő kedvese után nyúl, még mindig tisztán látom magam előtt. A napfény természete valahogy "kiesett", tudom, hogy krémszínű ruhákban táncoltak, és az erősebben megvilágított színpad is a derűt tükrözte, de egyetlen mozdulatot sem tudok belőle felidézni. A névadó Örvény megint sötét tónusokat hozott, a nagy tánckarral és a szürkés háttérrel egy zavaros vízű folyóra emlékeztetett, és éreztem, ahogy engem is szinte elsodor. A fénypontja mégis az eső volt, amiről először azt hittem, vékony láncokat lógattak le a színpad elejére, azok zörögnek, de nem: igazi vízfüggönyt hoztak létre, a cseppek kopogása tökéletesen illett a zene dallamához, és mögötte a táncosok mintha szakadó esőben mozogtak volna. Nemcsak a koreográfia szerinti forgások és körök voltak vadak, hanem a szigorú kontyokból kibontott hajzuhatagok is a fékezhetetlen erőt jelképezték. A zene az Órák című filmből lehet ismerős, ez az aláfestése annak, ahogy Virginia Woolf begyalogol a folyóba.

DS4 - Experidance

Néha meglepő módon derül ki, hogy bizonyos márkákhoz érdemes hűségesnek lenni. A férjem és az apósom (illetve a cégeik) az évek során egy vagyont hagytak ott a Citroën kereskedésben, és ennek következtében Balázst kiemelt ügyfélként kezelik. Így kapott meghívót a DS4 zártkörű bemutatójára. Az pedig az értékesítővel ápolt jó kapcsolatnak köszönhető, hogy nekem is jutott egy belépő. :) Már maga a jegy is sugallta az exkluzivitást: bankkártya méretű, ezüstszínű lapra nyomtatták, és valódi bőr tok is járt hozzá, a DS4 logójával díszítve:

Az eseményt a RaM-Colosseumban tartották, aminek a hirdetésével már találkoztam korábban, de most először jártam ott. (A RaM egyébként a Radnóti Miklós Művelődési Központ rövidítése - bár össze sem lehet hasonlítani mondjuk az érdi művházzal.) Megérte elmenni, mert nagyon komoly rendezvényt szerveztek a bemutató köré. A regisztrációnál ugyan okozott egy kis zavart a felbukkanásom, de a hoszteszek megoldották a problémát, végül a viszonteladóknak szánt asztalhoz ültettek le minket. Az Experidance valószínűleg külön erre az alkalomra készült egy show-val, amiben az autó egy fekete és egy fehér példánya is szerepet kapott. A táncosok élénk színű ruhákban körbevették, megcsodálták, megtapogatták, beszálltak, kiszálltak, követték. Az autó meg csak szép lassan, méltóságteljesen gurult előre-hátra, és időnként fölkapcsolta a fényszóróit - impozáns látvány volt.


Az asztaltársaink szerint a jelenetekben szerepelt az összes tipikus vevő. Én inkább filmélményekre asszociáltam róluk. Először a Star Trek sorozat jutott eszembe, mert olyanok voltak, mint valami technikailag kevésbé fejlett civilizáció tagjai, akik összesereglettek a bolygójukon landolt űrhajó láttán. Aztán fekete-fehérbe öltözve már úgy ropták, mint a Maszk szereplői a Copacabanában. Mindenesetre nagyon ötletesnek tartottam, hogy a műsort rögtön összekötik a termékkel, mert például a BMW bemutatóján ez senkinek nem jutott eszébe, nem is volt ennyire izgalmas.

Miután mindenki kigyönyörködte magát, egy francia pasi beszédet mondott. Nem jegyeztem meg sem a nevét, sem a cégben betöltött pozícióját. Igazából a tolmácsnőnek sokkal jobb kiállása volt, választékosabban és magabiztosabban beszélt. Annyi azért kiderült, hogy a DS modellcsalád a prémium kategória a Citroënnél, és azoknak szánják, akik másképp gondolkoznak a luxusról, mint ami eddig elfogadott volt (21. század, blabla...). A kocsi tényleg szép, és a Totalcar szerint is jól sikerült. Egyelőre tesztvezetni nem lehetett, csak beleülni. Balázsnak a kávébarna színű tetszett meg, de ezzel együtt is inkább a DS3-nál marad. Esetleg egy RS3-ra (ez a raliváltozat) cserélné le, de csakis a hosszabb, kényelmesebb vezetőülés miatt. Egyébként fontos neki, hogy egyedileg lehessen összeválogatni a színeket. Én is nagyon szeretem a miénket, a fehér tetős fahéj árnyalat visszafogottabb, mint a fekete, amit először láttam a szalonban (és majdnem megvettük). Meglepő módon a mélygarázsban nem láttunk másik DS-t. Rögtön úgy éreztem, hogy járt nekünk az a két jegy, hiszen mi vagyunk a célcsoport. :)

Idő, hosszúság, navigáció

A koncert helyszíne miatt Greenwichben szálltunk meg, ami ideális választásnak bizonyult, mert a tömegközlekedés szempontjából még éppen a 2. zónába tartozik, és hajókikötője is van. Nem véletlenül került ide a királyi obszervatórium. Ez volt az egyetlen múzeum, ahová bementünk, sőt még audioguide-ot is kértünk. A leghíresebb látványosság természetesen a nullás meridián, amit sokan mások is fotóztak. Íme Kelet és Nyugat határa:

A kiállításon kiderült, hogy a csillagvizsgáló tevékenysége és a hajókon is pontosan járó (tehát nem inga)óra kifejlesztése ugyanazt a célt szolgálta. Nevezetesen, hogy a hajósok a nyílt tengeren is meg tudják határozni a pontos pozíciójukat. Az észak-dél korábban sem okozott nekik különösebb nehézséget, viszont nagyon sok végzetes baleset történt a kelet-nyugati eltájolás miatt. Az egyik tömeges hajótörés után alapítottak egy díjat, ami milliomossá tette a probléma megoldóját. Egy John Harrison nevű ács évtizedekig dolgozott a kronométeren. Az első változat egy harmincvalahány kilós monstrum volt, a képen látható gömbben végződő karokat használta inga helyett:

Már ez is sokkal nagyobb pontosságot tett lehetővé, mint a korábbi módszerek, de nem volt elég. Két továbbfejlesztés után hősünk rájött, hogy sosem éri el vele a szükséges precizitást, és paradigmát váltott: az ingaórák helyett a zsebórát tökéletesítette. Így született meg a H4. Szerencsére a fotózást tiltó táblákat a kép készítése után láttam meg. :)

Tetszett ez a sikertörténet, tanulságosnak tartom, bár Harrisonnak végül csak 3 éve maradt arra, hogy élvezze a jól megérdemelt gazdagságát.

Greenwichből Embankmentig stílszerűen vízen utaztunk. A Temzét sokkal jobban kihasználják ilyen szempontból, mint Budapesten a Dunát. A londoniak akár ingázhatnak is a gyors hajókkal, amik csúcsidőben húszpercenként járnak.