Bonn/Köln - a többi nap :)

Sétálgatásra remekül alkalmas a kölni Rajna-part, egészen romantikus helyszín - sajnos nem a megfelelő személlyel jártam ott. Egyszer majd visszamegyek Balázzsal, és kiülünk élőzenét hallgatni valamelyik étterem teraszára, vagy befizetünk egy sétahajózásra.
Egyetlen hét alatt remekül sikerült asszimilálódnom, vagy a Germanwings-es stewardess tudott valamit, mert mikor Ferihegyen leszálltam a gépről péntek este, tőlem úgy köszönt el, hogy "Schönen Aufenthalt!" Hát igen, az a 48 óra nem tekinthető hazatérésnek...

A második hetem rövidebb volt, mivel csak szerdáig maradtam, és ez alkalommal a cégnek sikerült Bonnban szállást foglalnia. A szobám ablaka a piactérre nézett, a fürdőszobámé pedig a Münsterre - nem is kívánhattam volna jobb helyszínt. Szívesen kóborolok régi, európai városok szívében, mert mindig tündéri kis házakat lehet látni, és lépten-nyomon remek cégérekre bukkan az ember. Ezúttal nem sok időm jutott a turistáskodásra, mert hétfőn és kedden estig tartottak a workshopok, szerdán pedig már jöttünk haza. Életem egyik legérdekesebb repülőútja volt, mivel egy kisgyerekes párral ültem egy sorban. Bevallom, meg is szeppentem kicsit, mikor megláttam őket, és komolyan aggódni kezdtem, mikor a kislány az első 5 percben már beletüsszentett a bébiételbe, beterítve az apját a péppel. Persze az én nadrágomat is elérte egy csepp, de igyekeztem jó képet vágni hozzá. Szerencsére az anyuka ügyesebb volt az etetéssel, és megúsztuk baleset nélkül az utat. Greta - akinek még a cumijára is rá volt írva a neve - nagyon érdeklődő csöppség volt, hatalmasra nyitott szemmel nézett, és időnként boldogan gőgicsélt rám. A szülei mondták, hogy nem szokott mindenkivel ilyen barátságos lenni, de úgy tűnt, én valamivel levettem a lábáról. A jó viszonyt megerősítendő még báboztam is neki a plüssállatával, amit leejtett. Teljes siker volt, és állati büszke vagyok magamra, mert leszálláskor egyik szülőnek sem sikerült elhallgattatnia a síró kislányt, én pedig kedvesen rámosolyogtam, és rögtön megnyugodott. Az apuka arckifejezése egyszerre volt döbbent és elismerő, mondta is, hogy "Sehr gut" :)
3 nappal később megint a Rajna partján találtam magam, egy egész napos autózás után, de ez már a következő bejegyzés témája lesz...

Bonn/Köln - Képek

Ahogy ígértem, föltöltöttem a képeket, írni róluk viszont csak később fogok. Tegnap épp elkezdtem rendezgetni a fotókat, mikor meghallottam, hogy a nagymama szól. Kiderült, hogy elesett az udvaron, szegényt mentő vitte a kórházba, combnyaktörés gyanújával. Azóta meg is műtötték, mi pedig itthon mosunk, teregetünk, pakolunk, mert este repülök vissza.

Bonn/Köln - 2. és 3. nap

A tegnapi városnézésből éjjel fél egykor értem vissza a szállodába. Ez egyébként a második kör volt aznap, ugyanis Laci nagyon szomjazott, és rávett minket, hogy a pályaudvarról rögtön kocsmát keresni induljunk. Hülye ötlet volt laptoppal és irodai öltözékben… 9-10 körül jöttünk vissza lepakolni és átöltözni, de már csak ketten vettük a fáradságot, hogy újra nekivágjunk a turistáskodásnak. A dóm egyébként nagyon szép kivilágítva is, a koncertről viszont épp lemaradtunk. Köln – régi, európai városhoz illően – kellemes, hangulatos főtérrel és környező (sétáló)utcákkal büszkélkedhet. Ugyanez Bonnról is elmondható, ahol ma néztem körbe. A többiek egy hosszabb ideje itt dolgozó kollégájukkal akartak találkozni, aki tulajdonképpen szimpatikus volt, csak azt éreztem időpocsékolásnak, hogy amíg még süt a nap, egy helyben ücsörögjünk több korsó sör társaságában, ráadásul ketten is dohányoztak a társaságból, és füstben fuldokolni végképp nem akartam, tehát inkább nekivágtam egyedül a városnak. Kicsit meglepődtek rajta, főleg mivel térkép nélkül indultam el, csak a megérzéseimre hallgatva. Rábukkantam néhány kisebb érdekességre, amiket valószínűleg elkerültem volna, ha együtt maradunk, pedig számomra ezek adják az utazás varázsát. Sétáltam például a Budapest utcában, találtam egy baba- és mackójavítót, és a Hegedűs lány számára is tartogatok egy apró meglepetést. (Hétvégén töltök föl képeket, ígérem.) A Telekom expresszről már eddig is tudtam, hogy létezik, de ma utaztam is vele egy rövid szakaszon. Amúgy egy átlagos villamos lenne, csak teljes egészében T-reklám borítja, és az útvonalának egy része kifejezetten a magenta színű irodákat szolgálja ki. Elég sok van belőlük errefelé. :) Kölnben pedig szezonálisan a melegek koncentrációja nőtt meg, ugyanis ezen a héten rendezik a városban a VIII. Meleg Játékokat (Gay Games). A hotel előtt is nagy plakát hirdeti az eseményt, a fiúk teljesen ki is akadtak rajta, amit csak tetézett, hogy első este négyesben, piros szívecskés gumicukros zacskóval a kezükben sikerült betévedniük egy melegbárba. Zoli azóta sem heverte ki, hogy "úgy néztek rá, ahogy ő szokott a nőkre". Mondtam neki, hogy most legalább rájöhetett, milyen kínos tud ez lenni... Szerintem egyébként túlreagálják a helyzetet, nem kéne cikibbnek érezni, mint ha egy számukra nem vonzó nő közeledne hozzájuk. Persze szokatlan, hogy azonos neműeket látunk kézenfogva sétálgatni. Én is meglepődtem, mikor néhány hónapja egy ismerős srácról megtudtam, hogy a fiúkat szereti - de ez nem befolyásolja azt, hogy kedvelem őt.

Bonn/Köln - 1. nap

Megérkeztünk Bonnba - illetve Kölnbe. Korábban nem tudtam, hogy ez a két város gyakorlatilag egybenőtt, a repterük is közös. Ma még csak egy rövid időre láttam a dómot, egyébként semmi más nevezetességhez nem volt szerencsém. Borzasztóan fárasztó volt ez a nap, reggel hétkor már Ferihegyen vártam a repülőt, mert állítólag tömeg szokott lenni, és mindannyian nagyon igyekeztünk időben kiérni. Ehhez képest 5 perc alatt jutottam el a pulttól a kapuig, csak egy hostess csajszi tartott föl, aki ingyen repjegyet ajánlott, ha hitelkártyát igényelek a Citibanktól. Mondtam, hogy köszi, de azt elvből nem.
Az út eseménytelenül telt, két német pasival ültem egy sorban, akik a baseballsapkájuk alapján nagy Forma-1 rajongók lehettek, és az egyikük karja tele volt tetoválással. Annak ellenére nagyon udvariasak és segítőkészek voltak velem, hogy többször megzavartam őket az alvásban. (Később érkeztem, mint ők, és persze az ablak melletti hely volt az enyém, aztán eszembe jutott, hogy a snack vouchert a táskámban felejtettem – amatőrre vall, tudom. A bekapcsolt mobiltelefonomra inkább nem is akartam gondolni…)
Az irodában némi csalódás ért, nem sikerült találkozni a megfelelő emberrel, és a frissített doksikhoz sem jutottam hozzá. Talán holnap. (Ezt a „tomorrow maybe”-t Indiában is sokat hallgattuk, már ott sem tetszett.) Ez persze nem mentesített az alól, hogy fél hatig ott üljünk, mert úgy illik, a többiek is addig maradnak, blabla… Legalább netünk volt, ez vigasztalt. A szállásunkon súlyos összegeket kéne fizetni érte – ennyit a neves szállodákról (Marriott). Egyébként nagyon érdekes, hogy egy ilyen drága hotel és a híres dóm között az amúgy teljesen kulturált pályaudvar környéke mégis vonzza a bizarr alakokat. Sült kolbászt vacsoráztunk egy olyan helyen, amilyet otthon inkább elkerülnék. A fiúk sörözni indultak utána, mi lányok inkább visszajöttünk a szobánkba. Jó lenne kialudni magamat, most még van rá esélyem.