Búcsú Birminghamtől

Mikor novemberben megérkeztem, nem gondoltam volna, hogy alig több mint fél évet fogok a városban (sőt az országban) tölteni. Nem terveztem, de így alakult. Még nem tudtam eldönteni, hogy a költözés vagy a pakolás lesz-e az év szava az életemben, de az biztos, hogy a kettő közül az egyik. Új hazám ezúttal Ausztria, határozatlan ideig. 

Mivel néhány hétre nem lett volna értelme új munkát keresni, többek között turistáskodással töltöttem a napjaimat, ez ugyanis korábban kimaradt, merthogy hidegben dolgoztam, és utána örültem, ha a meleg szobában maradhatok. Két helyi látványosság volt, amit mindenképpen meg akartam még nézni: a csatornahálózat és a művészeti múzeum. Mindkettőért érdemes volt kimozdulni a lakásból, és nem is bánom, hogy későbbre maradtak. A szabadtéri program nyáron sokkal élvezetesebb, bár így is elég hűvös szél fújt néha. Tipikus angol nyár, széldzsekiben és napszemüveggel. A látvány pedig igazán nekem való: vízparti házak, hidak, sok-sok hajó, és az elmaradhatatlan madarak.

A kiállítások pedig tele voltak inspirációval, amit sokkal inkább ki tudok használni, ha ráérek alkotni. 

 Maga a múzeum épülete is gyönyörű, és még hangulatos kávézója is van!

Akinek ennyi nem elég, az Birminghamről, Smethwickről és a múzeumról is találhat még több képet.

Black Country Living Museum

Egy hely, ahol megelevenedik a múlt. A világ első iparvidékét élesztették föl (vagy talán tartották életben) Tiptonban, vonattal csupán néhány megállónyira Smethwicktől. A szentendrei skanzenre annyiban emlékeztet a koncepció, hogy ide is régi házakat gyűjtöttek össze, amik aztán korhű berendezést kaptak, viszont továbbvitték az elképzelést, a személyzet is korhű ruhát visel, így mintha az egykori lakókkal beszélgethetne a látogató. Itt töltöttem az egész napot, és egyszerűen imádtam!

Rég elfeledett tárgyak (sokuk emlékeztetett a nagypapa műhelyére, például ez a köszörűkő is), 

játékgyűjteménybe illő járművek (ezekkel oldották meg a közlekedést a helyszínek között, elég nagy területen fekszik a kiállítás),

hajók (a csatornákon ez a hosszú, lapos az ideális forma), 

boltok, egyszervolt foglalkozások, szívesen mesélő szereplők... 

 

A kertek is lenyűgözőek, pont az én ízlésemnek való ez az összevisszaságnak látszó, de valójában nagyon is átgondolt elrendezés.

És végre megint igazi brit kiejtéssel hallottam az angolt, ez tényleg hiányzott már az utóbbi időben!

Vidéki báj

Pont ilyen helyekről szoktam régen álmodozni, mikor Angliába vágytam, és most végre jártam is az álmaimban. Vagy inkább egy mesében, ahogy Gergő fogalmazott. Éppen hozzá utaztam, Birminghamből persze nincsen közvetlen járat Linzbe (Budapestre sincsen, nem éppen optimális várost választottam, de nem is volt igazán tudatos a döntés, majd korrigálom), de a Stanstedről induló Ryanair még a hosszabb vonatozással és a repülés előtti éjszakára foglalt szállással együtt is olcsóbb, mint a Lufthansa németországi átszállással, így kerültem Great Hallingbury-be szerda este. A táj klasszikusan angol: zöld mezők, girbegurba fák, Tudor-házikó...

Ha örökre ott kellett volna maradnom, azt sem bántam volna! Eljutni odáig viszont elég kalandos volt, ugyanis busz arrafelé nem jár, gyalog közelítettem meg a panziót. Ragyogó napsütésben, lehetett volna akár kellemes kirándulás is, ha nem húzok magam után egy gurulós bőröndöt az országút szélén (járda nem volt). Még ez sem akadályozott meg abban, hogy fotózzak a navigáció miatt amúgy is a kezemben tartott telefonommal, és végül épségben odaértem. Láttam közben sok szép legelőt és házat, két kis nyuszit, és hallgattam a madarak koncertjét. Lepakolás után pedig első dolgom volt visszasétálni a közeli templomhoz, hogy meglegyen az érzés: most turista vagyok.

Ennél sokkal többet is kaptam abban az esti órában, igazi "most vagyok a helyemen"-élményt. Kedvem támadt újra futni, festeni, kertészkedni... Talán nem is most kezdődött ez a felszabadultság, hanem akkor, mikor visszajöttem Érdről. Már többször voltam a parkban, ami csak néhány buszmegállónyira van a jelenlegi otthonomtól, és jó időben gyönyörű.

Szeretném, ha az életem újra kerek egész lenne, tele hobbikkal és olyan pillanatokkal, amikor elvesztem az időérzékemet.