Bécsben 30

Az ember hajlamos nagyobb jelentőséget tulajdonítani a kerek évfordulóknak. Így voltam ezzel én is, a 30. szülinapomra úgy tekintettem, mint valami mérföldkőre az életemben. Balázs ajándékként azzal lepett meg, hogy elvitt két napra Bécsbe. Szeretem ezt a várost, pár évvel ezelőtt egy hónapot töltöttem el itt, hogy németül tanuljak, és akkor keresztül-kasul be is jártam. Mégis volt pár dolog, ami kimaradt, és még több hely, ahová többször is szívesen visszatérek. Mivel a meglepetés része volt, hogy csak aznap reggel tudtam meg, hová megyünk, nem volt alkalmam felkészülni, tehát elég spontán városlátogatás lett belőle. Egy nagyon igényes szállodában aludtunk, ami nemes egyszerűséggel The Hotelnek nevezi magát, és tényleg etalon lehetne:

Elég közel volt a belvároshoz, csak kicsit gyalogolni kellett a Mariahilferstrassén, nem is használtuk a tömegközlekedést. Az első célpontunk a Stephansdom volt, mert emlékeim szerint a belsejét még nem láttam. Így utólag belegondolva az is lehet, hogy csak nem emlékeztem rá, mert annyira nem izgalmas látvány. Mindenesetre megnéztem azt is, megvan-e még a nyelvsuli, ahol tanultam, és megnyugodtam, mert talán még a táblája is ugyanaz. Íme:

Ezután vettünk jegyet az esti hofburgi koncertre, majd elindultunk a múzeumi negyed (MQ) felé, ahol az Architekturzentrumban nagyon alaposan végignéztük a városi kertekről szóló kiállítást. Engem nagyon érdekel a téma, Budapestről is a természet hiánya miatt költöztem ki, és mindig örülök, ha olyan kezdeményezésről hallok, ami visszacsempészi a zöldet a nagyvárosokba. Bécsben van egy minivárosrész, amibe pont ezért első látásra beleszerettem: Spittelberg. Éppen az MQ mögötti utcák alkotják, ezért itt vacsoráztunk. Kifejezetten kisvárosi hangulata van, pedig alig néhány percnyi séta a császári palotától.

Szerencsére a koncerten nem volt dress code, nem kellett visszamennünk a szállásra átöltözni, csak átballagtunk a Hofburgba.

A születésnapom tiszteletére aznap a nagyobb, díszesebb teremben zenélt a Wiener Hofburg-Orchester, és vörös szőnyeggel vártak engem, hogy teljes legyen az élmény. 

  

Komolyzenét játszottak, de nem vették magukat halálosan komolyan, sőt, igyekeztek humort is beleszőni az előadásba. Az operaáriákat külföldi szólisták énekelték, ők is kedvesen, lazán álltak hozzá az egész műsorhoz - persze nehéz is lenne Papageno és Papagena kettősét túlzottan komolyan venni.

Másnap a hőség miatt egyikünk sem akart a tűző napon időzni, így hát bevetettük magunkat a Természettudományi Múzeumba. Köztudottan madármániás vagyok, ezért természetesen azokat a termeket néztük meg, amikben a strucctól az albatroszon át a kolibriig mindenféle szárnyas megtalálható volt. Leendő tolmácsként törekedtem rá, hogy néhány (számomra) fontosabb faj német nevét megjegyezzem, de ünnepelt lévén nem akartam nagyon görcsölni ezen, szóval glosszárium egyelőre nem készült belőlük. :)

Városok - Róma

Róma volt az első, ahol meg sem próbáltam elképzelni az életemet helyi lakosként. Visszanézve a fényképeket nem pontosan értem, miért nem fogott meg a város. Talán kevés volt egy hétvége arra, hogy átéljem a hangulatát. Kellemes volt a februári napsütésben kószálni a Forum Romanumon, tetszett az emberléptékű folyó a rengeteg kis hídjával ("Roma aeterna ad Tiberim", hogy az ókornál maradjunk), lelkesen próbáltam megfejteni a latin feliratokat - valahogy ezek az apró részletek mégsem álltak össze kerek egésszé. "Egyszer majd" visszamegyek hosszabb időre, hátha megváltozik a véleményem.

Városok - London

Londonban olyan régen jártam, hogy már a fényképeim is elkallódtak, de azóta is visszavágyom. A várossal kapcsolatban inkább érzéseket tudok felidézni, kevés konkrét helyet vagy eseményt. A szállásunk a közeli Hertfordban volt, onnan jártunk be vonattal szinte minden nap. Emlékszem, nyolcévesen milyen büszke voltam magamra, hogy kiigazodom a metrótérképen (ez anyunak nem igazán ment). Ezen kívül rajongtam a parkokért, eszegettem bagettet a patakparton, néha megkergettem a ludakat, és egyszer majdnem sikerült megérintenem egy barátságos mókust, csak az utolsó pillanatban megijedt.

A vendéglátóinknak köszönhetően eljutottunk az Open Air Theatre két Shakespeare-előadására. Játszott ott egy nagy orrú színésznő, aki a Szentivánéji álomban és az Ahogy tetszikben is emlékezeteset alakított. Mikor a szerepe szerint el kellett ájulnia, először körbefordult a sarkán, aztán úgy terült el, mintha az egész teste egyetlen deszka lenne. Eddig nem nagy kunszt, de ő utána föl is tudott kelni. :-)

Kisgyerekként a múzeumok egy részéhez még túl kevés türelmem volt, az egyik képtárban folyamatosan nyafogtam anyunak, hogy menjünk már. A Tate Gallery-ben viszont én is maradtam volna még, de már zárni akartak, és kitessékeltek minket. A British Museumban teljesen lázba hoztak az ókori egyiptomiak, a Natural History Museumban pedig a dinócsontvázak. A Bank of England kiállításáról egy kis kitűzővel gazdagabban jöttünk haza. Elméletileg egy kvízkérdés helyes válaszáért járt volna az ajándék, mi meg a kérdést sem értettük (csak akkoriban kezdtem angolt tanulni), de a teremőr bácsi megsúgta, mit írjunk a papírra. A helyiek egyébként nagyon barátságosak és segítőkészek voltak velünk, és egyszer sem sütötték el az ostoba hungry - Hungary poént.

Azt hiszem, heteket tudnék eltölteni Londonban azzal, hogy (újra)felfedezem a várost.

Városok - Bécs

Bécsért már az első ott töltött napomtól kezdve lelkesedtem, és azóta is szívesen gondolok vissza 2006 augusztusára. Itt is sokat áztam, szinte egész hónapban esett az eső, viszont imádtam, hogy autó nélkül (sőt gyalog is) könnyedén eljuthattam bárhová. Elég jó volt a levegő, szépek az utcák, és egyedül is teljes biztonságban éreztem magam. Ezeket utólag még jobban tudom értékelni (v.ö.: India).

Mivel a nyelviskolában csak félnapos kötött programjaink voltak, rengeteg időt tölthettem a városban turistaként. Részt is vettem szinte minden lehetséges idegenvezetésen, kértem audio guide-ot a múzeumokban, és időnként meglátogattam az esti vetítéseket a Rathaus (városháza) előtti téren. Ez volt egyébként a Hundertwasser-ház (jobbra lent) után a második kedvenc épületem, minden nap elmentem mellette. A harmadik pedig a Burgtheater, mert annak az ablakából végre sikerült elkészítenem azt a képet (balra), amit máshonnan hiába próbáltam, mindig belelógott valami.

Lelkesedtem még az "élő szobrokért", mert a többségük tényleg nagyon ügyes volt, és csodáltam, hogy bírják órákig tetőtől talpig festékben, néhányan teljesen mozdulatlanul. A Stephansdom körül különösen sok volt belőlük.

Természetesen az osztrák fővárosban is megtaláltam azokat a helyeket, ahol szívesen laknék. A listát Spittelberg vezeti, mert ez a néhány utca igazi kisvárosi hangulatot áraszt, ugyanakkor pár perc sétával elérhető a metró.

Holland városok

Amszterdamban örökre ott akartam maradni, pedig éppen zuhogott az eső. Ez persze a helyieket nem zavarta, lazán bicikliztek a csatornák partján, mi meg egy kávézóból néztük őket, és az járt a fejemben, milyen kár, hogy olyan horror drágák itt a lakások. (Láttam pár apróhirdetést, és leszűrtem, hogy ingatlant venni reménytelen...) Hollandia az egyik olyan ország, ahol szinte mindenért rajongok: a magas, keskeny házakért, a szélmalmokért, a tulipánokért, a hihetetlenül kövér birkákért az autópályák mentén, a tengerpartért, a hangulatos utcácskákért, a sajtokért, a régi templomokért és a modern épületekért, a szürke gémért a parlament előtt...

Városok - Budapest

Lélekben már felkészültem arra is, hogy esetleg egyáltalán nem megyek Athénba. Itthon is érezhetem jól magam, csak nem szabad arra koncentrálnom, hogy várok. Néhány hete minden nap olvasok az ágyban elalvás vagy felkelés előtt (helyett :-)).

Szerda este elmentem színházba. Magamtól nem jutott volna eszembe, hogy egy improvizációs társulat estjére vegyek jegyet, de szerencsére van egy unokatesóm, aki ezt megtette helyettem, és nem csak magára gondolt. (Köszi Gábor!) Jól szórakoztam, máskor is megyek majd ilyen programra.

Tegnap este Balázzsal körbesétáltuk a Margit-szigetet. Egészen kellemes idő volt, és onnan nézve gyönyörű a kivilágított Budapest. Készítettem is néhány éjszakai fotót.

Ugyan néhány éve már itt lakom, mégsem sikerült megszeretnem a fővárost. Van egy-két szép része, de összességében nem vonzó számomra. Annak idején nagyon vártam a költözést, de inkább az motivált, hogy elhagyhatom Érdet és a családomat. (Bocs, ez kicsit erős volt. Leszögezném: nem örökre szólt.)

Más európai városokkal jobb a viszonyom. Az az ötletem támadt, hogy amíg nem ismerek meg újabbat (várhatóan Athént), addig egy-egy rövid bejegyzés erejéig elkezdem feleleveníteni a korábbi utazásaimat. Holnap kezdem, és - ha kitart a lendület - naponta érkezik majd az újabb post.