Balatoni nyár

Hosszú hallgatás után töröm meg a csendet. Már egy ideje készülődtem rá, végül Agnus legfrissebb bejegyzése adta meg az utolsó lökést. Szeretem az írásait, mert egy-egy rövidke szösszenet egész gondolatfolyamot indít el bennem. Most például arról, hogy a szél felfújta a szoknyáját, rögtön eszembe jutott, hogy én is jártam így nyáron a lellei kikötőben, szerencsére épp nem voltak sokan, és senki nem tett megjegyzést. Egyedül töltöttem a nyaralónkban egy hetet, maga volt a boldogság, senkihez nem kellett alkalmazkodnom, szabad voltam, mint a madár. Felmerült bennem az ötlet, hogy odaköltözhetnék.... Egyik délután hattyúkat etetni mentem ki a kikötőbe, lelkesen dobáltam a száraz kenyeret a vízbe, élveztem, hogy gyűlnek körém a madarak, csak azt nem értettem, miért közelít egyre dühösebben az egyik hattyú. Aztán egyszer csak rájöttem, hogy a szélben a bő, fehér szoknyám hatalmas lett, és ezt valószínűleg fenyegetésnek tekinti. "Nem szeretem őket. Buta, agresszív madarak. Most ne őket nézd" - mondta róluk a pasi, aki azt szerette volna, ha csak rá figyelek. "Mit jelent, ha hattyúkat látunk éjjel? Hogy megcsókolhatlak?" - kérdezte lelkesen a másik pasi, aki kalandot keresett, de kicsit félénk volt. Élveztem a játékot. Néha szeretek csak úgy sodródni, olyan, mint lebegni a vízen, megszűnik közben a külvilág. Ez a nyár most arról szólt, hogy jól érezzem magam a bőrömben. Többször hívtam vendégeket, mentünk az aktuális hétvégi programokra, de amikor épp nem volt velem senki, akkor is elindultam bulizni. A nyár egyik nagy felfedezése az Y, aminek a létezéséről persze eddig is tudtam, de azt nem, hogy esténként felgyújtják a bárpultot, és közben szól a Scootertől a Fire (gimis osztálykirándulásos emlékem kapcsolódik hozzá, bármikor képes vagyok tombolni erre a zenére!); a másik pedig a Babel Sound nevű világzenei fesztivál, ami remek program, csapnivaló publicitással. A szokásos BaLatino hétvége pedig sokkal szórakoztatóbb, ha szintén táncos lábú barátnőkkel vágunk neki az éjszakának. Még az sem tántorított el minket, hogy júliusban kabátban kellett elindulnunk otthonról. Augusztus elejére ráuntam a retro bulikra (A "Pocsolyába léptem" típusú dalokból nekem egy is sok, harmadszorra ugyanaz meg már tényleg fáj...), de szerencsére éppen akkor kezdett esténként a kikötőben játszani egy utcazenész. A srác gitározott és énekelt, a tömeg pedig egyre csak gyűlt körülötte. Mint kiderült, az együttes másik fele nélkül jóval szűkebb a repertoárja, viszont ügyesen válogatta össze a számokat, szerintem senkit nem zavart az ismétlés. A Bájoló lett a nagy kedvencem, azóta YouTube-on számtalanszor meghallgattam az eredetit, bár a lellei előadás jobban tetszett.

Nyár

A CRM csapatból egyedüliként ülök itt az irodában, elfoglaltam Saci asztalát (mert mindig is irigyeltem érte :) ), fölhúztam a reluxákat, és kinyitottam az ablakot, hogy ne érezzem magam annyira "dobozba zártnak". Elvégre nyár van.
Hétvégén Lellén voltunk, jutott időm mindenfélére, egy csomó dolgon elgondolkoztam, sokat olvastam, de legfőképpen élveztem a nyarat. Péntek este megnéztük a Kék Szalag kevésbé sikeres versenyzőit, akik még csak Keszthely felé tartottak. A parton szóba elegyedtünk egy angol pasival, aki a német feleségével nyaralt éppen itt. Jellegzetes yorkshire-i tájszólással beszélt, nagyon érdekes volt. Rég nem hallottam igazi brit angolt.
Szombaton reggel voltunk futni, és nagyon jól bírtam ahhoz képest, hogy tavaly ősszel voltam utoljára. Balázs meg is lepődött rajta, és a focizásnak köszönhető izomláza miatt jól lemaradt mögöttem. :) Mondjuk azóta nekem is nehezemre esik lépcsőzni... Másik váratlan sikerélmény a rajzolásban ért. Gimi óta nem nagyon próbálkoztam vele, de most egy hirtelen ötlettől vezérelve fogtam egy sima füzetet és egy grafitceruzát, és egészen tűrhető képeket készítettem. Nyilván nem lesz belőlem sem grafikus, sem futóbajnok, de maga a tevékenység kellemes időtöltés.
Idén eddig kimaradt a strandolás a programjaink közül, de most bepótoltuk. Kora este mentünk le a tóhoz, akkor már nem égetett a nap, és nagyon kellemes volt a víz. Az jutott eszembe, hogy milyen jól jönne egy vízálló fényképezőgéptok, klassz fotókat készíthetnék például az aranyhídban úszó pöttyös labdáról vagy a fölöttünk néhány méterre elrepülő hattyúcsapatról. Egyik látványban sincs semmi rendkívüli, de számomra remekül megragadják az évszak hangulatát.

Jó szelet!

Az elmúlt 5 napban ez volt a legfőbb óhajunk, többé-kevésbé teljesült is. Azt tapasztaltuk, hogy déltájban rendszerint eláll a szél. Persze úgyis a parton ebédeltünk, csak néha vergődnünk kellett még azzal is, hogy kijussunk. A kikötőben találkoztunk egy régi ismerőssel, a 42JK jelű hattyúval, aki nagyon szeret látványosan felvonulni, és valószínűleg gyakran etetik őt, mert hívásra közeledett is.

Mivel a fiúk már nagyon rutinosak, és ehhez illő önbizalmuk is van, egyik nap még arra is vállalkoztunk, hogy bevontatunk egy másik vitorlást a kikötőbe. (Nem indult be a motorjuk, és nem mertek vitorlával próbálkozni, mert úgy sokkal nehezebb irányítani a hajót. Bezzeg az éppen gyakorlatozó tanulókat másodfokú viharjelzésben vitte ki az oktatójuk! Ha ilyen körülmények között jól megy, máskor sem lehet gond.)
A kabátteszt érdekében megrendelt esőmből csak néhány cseppet kaptunk (ellentétben az ország, sőt a Balaton nagy részével), és már délelőttönként is szinte égetett a napsütés, alig bírtunk a fedélzeten maradni. Szombaton végre jutott némi felhő is az égre, ettől rögtön nagyon kellemes idő lett, képeslapra illő a látvány, és még haladni is tudtunk.


Vasárnap már egészen sportos tempóban kellett húzni a köteleket, elhajolni a bum elől (ez fővitorla vízszintes rúdja - időnként átlendül a túloldalra, pont fejmagasságban), és átülni a másik oldalra, hogy ne dőljön túlzottan a hajónk. Még így is volt néhány izgalmasabb pillanatunk, de legalább szeltük a habokat. :) A képeinket ide töltöttem föl (akciófotókra ne számítson senki, mert féltettem a gépet).
A szörfösöket ennél sokkal gyakrabban láttuk száguldozni, persze egy deszka nem két tonnát nyom, könnyebb mozgásba lendíteni. Meg is érdeklődtük a szörfsuliban, hogy mennyibe kerülne megtanulni. Nem vészes, és csak 10 órát kéne rászánni. Ha még olcsóbban akarjuk megúszni, akkor elfogadjuk Peti ajánlatát, aki vállalta, hogy az alapokat megtanítja nekünk. (Nekem is, pedig Balázs szerint kíméletlenül bántam vele és Ádámmal. Szerintem 8 napon túl gyógyuló sérüléseket nem okoztam, de tényleg megbosszultam a péntek reggeli 40 perces várakozást. Na jó, most őszintén: Ádámot ilyen külsővel lehetett volna nem cikizni??? :) )


Abszolút kényelemszerető hobbivitorlázók vagyunk egyébként, eszünkbe sem jutott a hajón aludni. Könnyű nekünk, mert nem is volt rá szükség, várt ránk a nyaralónk. Imádok itt lenni, annyira nyugodt hely! Néhány éve a ház elé ültettünk egy diófát, ami egészen szépen megnőtt, és az ablakunkból remekül lehet az odaszálló madarakat figyelni. Egyik nap egy harkályhoz volt szerencsénk, egészen nyugodtan tett-vett, nyilván fogalma sem volt róla, hogy a háta mögött, 2-3 méterről leselkedem. :)

Ördögszekéren

Tökéletes vitorlázóidőnk volt ma: napsütés és élénk szél. Már délelőtt sikeresen leégtünk., mert csak 15-ös naptejet vittünk magunkkal. Egyelőre hárman vagyunk, és egy Balaton 25-ös hajót bérelünk Lellén. Ördögszekér a neve, és már az első napon elértük vele a 11,6 km/h sebességet. Talán nem hangzik soknak, de a hullámokon lovagolva, egy időnként 30 fokban dőlő vitorláson elég izgalmas élmény. Persze volt részünk nyugodt ringatózásban is, ami abszolút pihentető, de néha kell a kaland is. :) Egyszer annyira bedőlt a hajónk, hogy a pereme és az orrvitorla alja beleért a vízbe. Ettől mindannyian megijedtünk egy kicsit, szerencsére Gábornak sikerült gyorsan korrigálnia. Elvileg a tőkesúly miatt nem tudtunk volna fölborulni, de kinek van kedve ezt letesztelni?
Gyakran néztük ma az előrejelzéseket, amikből leginkább azt lehetett leszűrni, hogy nagy a bizonytalanság. Vagy elromlik holnap az idő, vagy csak hétfő reggelre (utóbbi már nem érintene minket érzékenyen). Mindenesetre reménykedünk, hogy nem a kikötőben fogunk lődörögni holnaptól. Engem nem zavarna, ha átmenetileg kicsit esne az eső, mert tegnap vettem a Decathlonban egy klassz kabátot (tengerészköpenyt, ahogy a címke nevezi), és szívesen fölavatnám. :)

Visszaszámlálás helyett

Mivel konkrét időpont nincsen az indulásra, egyelőre nem aggódom azon, mennyi mindent kellene még elintéznem az utazásig. Szépen, sorban pipálom ki a teendőket, ahogy időm és energiám engedi. Persze lehet, hogy hirtelen azt mondják majd, hogy pár nap múlva repülőre kell ülnöm, és akkor fejvesztett kapkodásba kezdek. :-)

Az Égei-tenger helyett szombaton a "magyar tenger" partján jártam. Gyönyörű smaragdzöld volt a víz a márciusi napsütésben, a szél viszont még a telet idézte. Alig tudtam a fejemen tartani a kalapomat, és nagyon hiányzott a kedvenc kesztyűm. Ennek ellenére élveztem a kirándulást. Találtunk egy telket, ami ideális lenne álmaink házához. Egyelőre nem eladó (legalábbis tábla nem volt kint), de úgy tűnt, nem használják semmire. Magas, száraz fű borítja, rozoga a kerítés, de aszfaltos út vezet oda, a Balatonra panorámás, és nagyon kellemes maga a falu is. Egyszer ilyen helyen fogunk építkezni...

(A fotó nem a legjobb szögből készült, viszont az összes közül ezen látszik a legkevésbé, hogy poros lett a fényképezőgép. :-) )