Az első szinkron

Múlt pénteken szakmai gyakorlat címén lehetőségem nyílt tolmácsolni egy egynapos konferencián. Nagy bátran jelentkeztem rá, pedig az előzetes információk alapján két angol anyanyelvű résztvevőnek kellett volna fülbesúgós módszerrel tolmácsolni a magyar előadásokat, én pedig még sosem csináltam ilyet. A mesterszakon ugyanis csak az ún. konszekutív (tehát követő) tolmácsolást tanítják. Mégis úgy éreztem, kár lenne kihagyni bármilyen gyakorlási lehetőséget. Nyilván a szervezők is tudták, hogy diákoktól nem várható el a tapasztalt tolmácsok profizmusa, de mi nagyon igyekeztünk. Az a helyszínen derült ki, hogy megfelelő technika is a rendelkezésünkre áll, így kissé megkönnyebbülve bevonultunk a kabinba, hogy kényelmesebb körülmények között dolgozzunk, az angolok pedig fülhallgatót kaptak, így nem zavartuk a többi résztvevőt az állandó suttogással.

Szerencsére angolról magyarra nem kellett dolgozni, ennek köszönhetően az első előadás alatt kikapcsolt mikrofonnal bemelegíthettünk, és megkaptuk a lehetőséget szerző tanárnőtől a jó tanácsokat is. Nagyjából 10 percenként váltottuk egymást (a profik 20-at bírnak, de mi még nem vagyunk azok), és sikerült úgy beosztanunk magunkat, hogy nekem nem kellett elméleti nyelvészetről beszélni (amiről a közgazdász diplomámmal nem sokat tudok), viszont a szoftver bemutatójánál teljesen képben voltam, mert használtam már, így egészen jól boldogultam. Nagy élmény volt az egész, nagyságrendekkel élvezetesebb, mint amire számítottam, tiszta flow! Az egyik angol vendég, aki hallgatta a produkciót, már az ebédszünetben megdicsért minket, ami szerintem hatalmas elismerés. És egész végig azt éreztem, hogy megtaláltam a helyem a világban. :)

Új kezdet

Előzetesen nem írtam semmi konkrétumot a terveimről, csak célzást tettem rá, mert nem akartam elkiabálni, és egy picit bizonytalan is voltam, hogy tényleg jó lesz-e ez nekem. A vizsgaidőszak viszont kiváló alkalom az írásra (bármit megteszek, csak még egy kis ideig ne kelljen tanulni :) ), és most már biztos vagyok benne, hogy megtaláltam a helyem. 

Az ELTE-BTK fordító és tolmács mesterszakjára járok. Eredetileg azzal az elképzeléssel jöttem ide, hogy fordító leszek, mert az térben és időben is rugalmasabb munka, aztán amikor meglepően jól ment a tolmácsolás (persze nem lett belőlem egy csapásra profi, csak a saját elvárásaimon felül teljesítettem), kezdtem hajlani rá, hogy mégis inkább ezt a szakirányt válasszam. (Tizenévesen egyszer már álmodoztam arról, hogy tolmács leszek, nem is emlékszem már, mikor és főleg miért döntöttem úgy, hogy inkább közgazdász szakot fogok végezni...) Tehát lehet, hogy pár éve múlva én is így ülök majd a kabinban:

Egészen más egyébként a bölcsészkarra (vagy legalábbis a mi tanszékünkre) járni, mint a Műegyetemre. Gimi óta nem írtam ennyi házit, és a tanárok nagyjából a második héten már tudták a nevünket. "Újra kell tanulnom" szavakat, például Neptun helyett itt ETR van, HK helyett HÖK, KTH helyett TO, és szemináriumnak hívják a gyakorlati órákat, sőt jelentősége is van annak, hogy ezek nem előadások. Néha éreztem hátrányát annak, hogy eredetileg nem vagyok bölcsész, egy-két nyelvészeti fogalomnál csak pislogtam és gyorsan jegyzeteltem, hogy később utána tudjak nézni. Gyakran viszont éppen azt tapasztalom, hogy a gazdasági ismereteim előnyt jelentenek, például az angol szövegeknél nem akadok fenn olyan rövidítéseken, mint az IPO. 

Korfu

Korfu varázslatos hely. Rengeteg az olajfa, a vörösbegy és a macska, a tenger színe pedig a smaragdzöldtől a türkizen át a sötétkékig változik.

Mindez október végén is gyönyörű volt, hiszen a látnivalóknak nem számít, hogy 40 vagy "csak" 20 fokos a levegő körülöttük. Igaz, a tengerben nem fürödtünk (én nem is készültem fürdőruhával), csak térdig mentem a vízbe, amit meglepő módon nem éreztem hidegnek, csak kellemesen hűvösnek. Jártunk viszont többek között a Pantokratornál ("Mindenható"), ami a sziget legmagasabb hegycsúcsa,

a Canal d'Amournál, ami egy gyönyörű sziklaképződmény (nem csoda, hogy romantikus babonák fűződnek hozzá),

és az Achilleionban, ahol Sissi igyekezett felejteni a Rudolf halála miatt érzett bánatát.  

A helyiek mentalitása kapcsán Balázsnak az volt az észrevétele, hogy már érti, miért megy csődbe az ország. Több, egyébként nagyon szép helyen találkoztunk szemétkupacokkal (olyan helyekre hordták oda a hulladékot, ahová inkább kilátót kellene építeni a kirándulóknak), és gyakran hiányoltam a görög vendégszeretet megnyilvánulásait, például a pincérek és bolti eladók részéről. Sokan úgy döntöttek, ez a hónap már nem tartozik a szezonhoz, tehát nekik sem kell dolgozniuk egészen jövő tavaszig. A sziget déli részén szinte minden zárva tartott, alig találtunk egy kávézót, ahová beülhettünk inni valamit. A szállásunk a középső régióban volt, itt sem tapasztaltunk nyüzsgést, nem is sikerült motort bérelnünk, mert azok a kölcsönzők már bezártak, találtunk viszont a közelben néhány bérelhető autót. Balázs szeme fölcsillant, mikor meglátta a sárga Peugeot 306 CC-t, rögtön le is alkudta az árát elfogadhatóra, így néhány napig kabrióval jártuk a környéket.

Kedvenc helyünk egy Dionüszosz nevű étterem lett, aminek a kertjéből egy gyönyörű, kiépítetlen strandhoz vezető ösvény indul,

és a tulajdonos nagyon derűs, barátságos ember. Panziót is üzemeltet a szomszédos épületben - ha legközelebb Korfura megyünk nyaralni, biztosan ott szállunk meg!

Az egy hét alatt kb. 450 fotónk készült, ezeknek nagyjából a felét fel is töltöttem a Picasára. Jó nézegetést!